39 éves nő vagyok, van egy lassan 10 éves kislányom. A kettőnk kapcsolata miatt írok Önnek, ami egy kutya-macska kapcsolatra hasonlít.
Úgy érzem, hogy ő az ellenséget látja bennem, én meg nem tudom elfogadni, hogy a lányom teljesen más, mint én. Én szorgalmas, szófogadó, maximalista gyerek voltam, a lányom ellenben lusta és hanyag. Minden apróságot (menjél fogat mosni, vidd vissza a szobádba a könyvet, fésülködj meg, öltözz fel...) többször kell elmondanom, hogy csinálja meg, mire félig-meddig megcsinálja. Ha azt mondom, hogy vidd be a szobába és tedd a helyére, akkor mondjuk beviszi a szobába és leteszi az ágyra. Pedig ő hozta ki azt a valamit és tudja, hogy nem az ágyról, hanem a fiókból vette ki, tehát nem ott a helye. Vagy ne legyek ennyire precíz és örüljek, hogy bevitte a szobába? Állandóan pakolnom kellene utána, de igyekszem mindig szólni neki, hogy a helyére vigyen vissza mindent, mert magától nem jön rá, hogy szanaszét hagyja a dolgait. A ruháját is gyakran csak azért dobja be a szennyesládába, mert lusta behajtogatni a szekrénybe. Nekem nem kell többször mondani, ha valaki kér valamit, akkor egyből csinálom. Arról nem beszélve, hogy szerintem 10 évesen már nem kellene, hogy mondjam, hogy fésülködj meg, öltözz
fel... Ha nem mondom, akkor képes egész délelőtt pizsamában, kócosan, fogmosás nélkül tévézni. A tanulásról már nem is beszélve. Utál tanulni, ha nem noszogatom (nem elég egyszer elmondani, hogy tanulj), akkor elő sem veszi a könyvet. Ez is mindig vitába torkollik. Eddig kitűnő volt, de ez sok veszekedés, sírás és idegeskedés eredménye. Én próbálok lazítani a gyeplőn, de úgy veszem észre, hogy vagy kemény vagyok és veszekszem és tanulunk, vagy ráhagyom és nem tanul.

Mit várhatok el egy 10 éves lánytól? Nem szeretném, ha a kapcsolatunk a veszekedésről szólna! Mit tanácsol? Mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Anyuka!

Mielőtt bármit írnék, szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon nehéz helyzet, amikor szülőként ennyire más személyiségű gyermeket kell segíteni a világban. Önnek van jól bevált működésmódja, mellyel számos sikert ért el az életben. Nagyon nehéz meglátni, hogy más hozzáállással hogyan lehetne boldog, sikeres a gyermekem.

Nem írta levelében, hogy mióta ilyen a kapcsolatuk. Elképzelhető, hogy a korai kamaszkor jeleit látjuk a lányán. Ilyenkor jellemzően lustábbak. Ez kívülről tűnik lustaságnak, valójában nagyon komoly lelki munkára készülnek ilyenkor a fiatalok. Hiszen a kamaszkorban mindent, amit eddig kaptak, át kell értékelni, és „eldönteni”, hogy ki is vagyok valójában. Ez egy hosszú folyamat, gyakran látjuk első jeleit 10 éves kor körül. Ettől függetlenül a lánya még gyerek, és szülőként Ön érez felelősséget gyermeke teljesítményéért. Itt látom a lehetőséget a változásra. Tegyük fel, hogy holnaptól nem szól rá. Mi történne? Tényleg nem tanulna? Egy eddig kitűnő gyermek képes lenne fésületlenül, pizsamában elkésni az iskolából, és hozná haza az egyeseket? Úgy látom, hogy egy olyan játszma alakult ki Önök között, ami arról szól, hogy kinél van a kontroll. Lassan ki lehetne próbálni, hogy több felelősséget ad át lánya kezébe. Lehet, hogy egy darabig nem fog úgy teljesíteni, vagy nagyobb lesz a rumli, de így van lehetősége megtanulni, hogy az ő életéért ő felel. Persze életkorának megfelelően. Érdemes lehet egy beszélgetéssel új lapot nyitni.

Az iskolai teljesítményért a gyermek a felelős, igen, 10 évesen. Ha segítség kell neki, Ön ott van. De nem gondolnám, hogy egy ilyen jó képességű gyermeknek könyörögni kéne. A rendért is ő felel, a szobájában. Lehet alkut kötni: az ő szobájáért ő felel (igen, lehet rumli is), a többi helyen este el kell pakolni. A hétvégi időbeosztást is érdemes átgondolni. Lehet, hogy az egész heti tanulás után jólesik neki fél napot pihenni. Találják ki közösen, mi lenne a megfelelő.

Összességében javaslom, próbáljon meg több felelősséget lánya kezébe adni, hiszen csak úgy lesz önálló, kezdeményező ember.

Üdvözlettel,

Kovács Réka