Nagyon magam alatt vagyok, és segítséget szeretnék kérni. Kisfiam 6,5 éves. Rossz gondolatai vannak. Nem szeret minket, ilyeneket gondol magában. Akármit mondunk neki, ő magában az ellenkezőjét mondja. Kavarognak a gondolatai és csupa negatív dolog, tehát hogy mindenkit csúnya szóval illet magában. Ő sem tudja hova tenni ezt. Azt mondta, nem tudja, hogy szeret-e minket, most nem érzi. Tudom, én is türelmetlenebb voltam az elmúlt időben, és sokat vártam el tőle, pedig ügyesen teljesít a suliban, csak a magatartásával volt gond. Az megoldódott, és annyira meg akar felelni mindenben, hogy az hihetetlen. De amúgy meg itthon egy angyal volt, tehát vele alig-alig veszekedtünk (inkább a bátyjával). Az a baj, abból áll a napja, hogy itthon egyfolytában azt hajtogatja, hogy rosszat gondoltam megint és megint. Kistesóról, rólunk és bárkiről. Próbáltuk, hogy ráhagytuk, mondtuk, hogy mondja ki, meg minden, de semmi. Most ott tartunk, hogy tudja, hogy megbánt vele, így csak annyit mond, hogy megint. De nem bántásokat gondol, meg nem ilyen rosszakat, csak csúnya szavakat, meg hogy nem szeret minket. Tehát én mondom neki, hogy szeretlek és ő magában azt mondja, hogy utál. De azt mondja, hogy nem igaz, csak magában mond ilyet, de most már nem tudja, hányadán van velünk. Tehát totál összezavarják ezek a negatív gondolatok. Amúgy nem rossz kisfiú, mert ugyanúgy segít, bármire megkérem, a leckéjét ugyanúgy megcsinálja, sőt mondta, hogy a suliban nem voltak rossz gondolatai. Ez ezek szerint csak ellenünk szól. Nem szabad hagyni, hogy elnyomja magában, de azt sem szabad, hogy átessen a ló túloldalára, hogy mindent ráhagyunk. Ezt mondta a pszichológus is és a védőnő is. Ha nem javul a helyzet, akkor kell neki egy szakember. Nagyon bánt, mert hibásnak érzem magamat is nagyon, hogy mindig többet akarok, tehát erről leteszek és türelmesebb leszek. Amúgy nincs elhanyagolva, mert ugyanúgy foglalkoztunk vele, mint Boti előtt is, sőt amit akar, azt segít Boti körül. Lehet, csak a figyelmet akarja felhívni. Amúgy a suliban vannak barátai, beszokott rendesen. Beszéltem a tanár nénijével, ő azt mondja, ott semmit nem vett rajta észre, max. hogy csúnyábban ír egy ideje. Tegnap mondta nekem, hogy anya, majd a kórházban műtétkor szólj a doktor bácsinak, hogy a rossz gondolatokat szedje ki a fejemből vagy adjon rá gyógyszert. Zavarja őt is. Hát ennyi, nagyon rosszul érzem magam, mert amúgy meg mindenben segítjük őket, mindig mondjuk és mutatjuk, hogy szeretjük őket. Tegnap apának mondta, hogy addig volt jó, míg ott laktunk, ahol eddig. Most volt pár változás az életünkben fél éven belül. Kistesó született, akit imád elvileg, vagyis eddig rajongott érte, költözés más városba és sulikezdés, új emberek között teljesen. Lehet, ez volt sok már neki. Az a baj,hogy nem tudom, hogy reagáljunk rá. Ma mondott olyat, hogy azt gondolta, hogy szíve szerint megölne, de ezt csak a hang mondta, és nem akar ilyet. Mit tegyünk??????????? Holnap lesz egy műtétje, egy rutinműtét, utána merre induljunk el, mert úgy érzem, ezen mi már nem tudunk segíteni. Sőt ő mondta, hogy anya szólj a doktor bácsiknak, hogy szedjék ki a rossz gondolatokat a fejemből. Nem ellenséges amúgy, csak nem bújik. Nincsenek dühkitörései meg semmi hasonló.

Kedves Szülők!

Két levél is jött, sajnálom, hogy nem jutottam hamarabb a válaszhoz. Úgy érzem, hogy a sok változás bizony megviselte a gyermeküket. Az egyik levélben szerepel, hogy már találkoztak pszichológussal. Azt gondolom, hogy ebben az esetben nemcsak tűzoltásra lenne szükség, hanem egy hosszabb terápiára is. Meg kellene érteni, hogy miről szólnak az ő gondolatai, mi minden érte őt az utóbbi hónapokban. Gondolom, hogy nincs sok idejük három gyermek mellett, mégis meg kellene oldani, hogy ne csak egy rövid tanácskérésre menjenek el egy pszichológushoz, hanem hosszabban dolgozzanak együtt! Ezeket a viselkedésváltozásokat egy ilyen kicsi gyermeknél komolyan kell venni!

És bármennyire részletesen ír a történtekről, felelősen nem tudok Önöknek „rövid” tanácsot adni.

Üdvözlettel: Majoros Andrea