Párommal másfél éve vagyunk együtt. Kb. fél éve a kapcsolatunkban kezdtek előjönni a problémák, ami miatt mára oda jutottunk, hogy két hete hazaköltözött. Azóta kerüli a velem való találkozást, időt kért.
Az elején minden szép és jó volt. Viszont gyakran mesélt az exéről, amit én először a maximális bizalom jelének vettem, de később elkezdett zavarni, és ezt meg is mondtam neki. Onnantól kezdve nem beszélt
róla, viszont az általa elmondott információmorzsákból és később egy ártatlannak tűnő telefonbeszélgetésből kiderült számomra az, hogy még mindig rendszeresen (havi, heti, néha napi szinten e-mailben illetve telefonon) tartja vele a kapcsolatot. Amikor erre rákérdeztem, tagadta. Mondtam neki, hogy ezzel semmi baj, ha a barátság megmaradt, elfogadom, csak szeretnék róla tudni (elvégre én is jó barátságban maradtam az exeimmel, csak nem tartom velük a kapcsolatot heti szinten). Ő azt mondta, hogy csak azért tarja vele a kapcsolatot, hogy ha netalántán ismét létszámleépítés címén megszűnik a munkája, legyen meg a munkakapcsolat, hátha a csaj cégénél épp akkor keresnek embert. Ez szerintem enyhén szólva baromság...
A párommal a munkahelyemen ismerkedtünk meg, újként érkezett hozzánk. Az exének szinte rögtön megadta a benti email és telefon elérhetőségét. Többször kezdeményezte ő a levélváltásokat és
beszélgetéseket, amik egyáltalán nem a munkahellyel voltak kapcsolatosak, hanem érdeklődések voltak az ex hogylétéről, mindennapjairól, stb... Amikor megpróbáltam vele erről beszélni, hogy ez így elég furcsa, de tényleg nem baj, ha barátok, csak mondja meg, mindig veszekedés lett a vége.
Már egy jó féléve együtt éltünk (az én lakásomban), amikor egy alkalommal elmentünk hozzá, hogy megnézzük, minden rendben van-e a lakással. A páromnak rengeteg jó könyve van, a kezem ügyébe akadt egy, ami felkeltette az érdeklődésemet és kölcsön akartam tőle kérni. Mondta, hogy persze, elvihetem, de nagyon vigyázzak rá, mert nem az övé (hanem az exé). Más alkalommal csak böngésztem a könyvespolcon, belelapoztam egy könyvbe - ebben volt egy cetli, semmi komoly, de ebből szintén kiderült, hogy az az ex könyve. Több mint 6 éve szakítottak. Akkor miért őrizgeti még? Pláne, ha tartják a kapcsolatot, miért nem adta neki vissza? Merthogy nem most kapta őket kölcsön, hanem akkor, amikor még együtt voltak...
Egyre jobban elbizonytalanodtam ezek után, és miután többször próbáltam vele erről beszélni és mindig csak hárított illetve rögtön támadott, szépen kezdtem elveszíteni az önbizalmamat. Egyre jobban zavart a dolog, főként azért is, mert egy ideje nincs semmilyen közös programunk. A párom eljár hetente-kéthetente társastáncolni, ez őt mindig feltölti. Hiába kértem, ajánlottam közös programot, beszéltünk róla sokszor,
mégsem. Mindig a napi "mókuskerék" a válasz, meg hogy ehhez ketten kellünk. De ha megbeszéljük, hogy elmegyünk sétálni, vagy táncoljunk otthon, nem is kell kimozdulni sem, akkori sem történik semmi. Előjött
nálam a "zöldszemű". Pedig nem csalt meg és mégis. Egyre többet vitáztunk, veszekedtünk emiatt. Időközben terhes lettem, de még ez sem mozdította őt meg a velem való közös programra.
Szeretném kérni a véleményét, hogy én fújom fel a dolgokat, vagy a párom tényleg nem tudta még lezárni és elengedni a múltját?
Köszönöm, Anna

Kedves Anna!

Úgy gondolom, nem kell különösebb szaktudás ahhoz, hogy a levele végén feltett kérdésére határozott választ tudjak adni: teljesen egyértelmű, hogy a párja még nem tudott túllépni az előző kapcsolatán. Még pontosabban: nem hajlandó elengedni. Erre kiváló példa az, amit a könyvekkel kapcsolatban leírt. Ha egy szakítás után arra törekszünk, hogy az érzelmi szálakat elvarrjuk, és képesek legyünk a lezárásra, akkor megszabadulunk minden olyan (főként tárgyi) emléktől, ami az egykori társhoz köt. Ha ezt nem tesszük meg, akkor szándékosan őrizzük az emléket, s ezáltal a hozzá fűződő érzelmeket.

Párja viselkedése patológiás gyászfolyamatnak feleltethető meg. Ennek megnyilvánulási formái: a kötődés túlzottan hosszú ideig való fenntartása, a korábbi társ esetleges idealizálása, a közös kommunikációtól, programok lehetőségétől való elfordulás.

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a közös gyermek vállalása ezt a helyzetet nem tudja és nem is fogja feloldani. Párjának el kell ismernie, hogy megrekedt a szakítást követő egyik fázisban, és segítségre lesz szüksége ahhoz, hogy ebből ki tudjon törni. Erre az egyéni és párterápiás konzultáció is megoldást kínálhat.

Üdvözlettel:
Herceg Attila