Tisztelt szakértő! Van egy 12 éves lányom. Van egy nővére és egy öccse is, és még két féltestvére. Az apja kb. 3 éves korában elhagyott minket, azóta egy évben egyszer találkoznak. A legidősebb lány az apukával ment, és nekem azóta van egy új férjem és egy mostohalányom. Kislányom az iskolában nagyon agresszív, és nem tanul. Kérdezés nélkül csinál dolgokat (pl.: melírt fest a hajába, levágja magának a haját), csak a szakadt ruháit hordja, és nagyon rondán, tiszteletlenül beszél másokkal. Van egy szellemileg sérült osztálytársa, akit megállás nélkül piszkál. A tanáraival tiszteletlenül beszél, és nem egyszer zavarták már ki az óráról. Szünetekben a wc-ben bújkál, és késik az óráról. Gyakran megy neki embereknek, mindenbe beleköt, ha tehetné, meg is verné az illetőt, de a barátai mindig lefogják. A jegyeit sosem akarja megmutatni, amit megértek, mert rengeteg egyese és kettese van. Öt írásbeli figyelmeztetést és két osztályfőnökit is kapott már, de minden héten jön egy új.

Osztálytársaival is rondán beszél, ráadásul kleptomániás. Boltból még tudtommal nem lopott, de a mostohanővérétől megállás nélkül lop. Itthon nem csinálja meg azt, amit kell, csak akkor, ha az ember már ordít vele. Az a baj, hogy a mostohaapja nagyon erőszakos vele. Amibe csak tud beleköt (a kinézetébe, abba, hogy hogyan csinálja a dolgokat stb...) és (szerintem) emiatt fordul el annyira az emberektől. Egy héten kb. annyit mond nekünk, hogy Szia. Kényszeríteni kell, hogy kimenjen
az emberek közé, mert iskolán kívül nem nagyon megy sehova. Ha teheti, a gép előtt ül. Testvéreivel nagyon gonosz, még akkor is, ha ők kedvesek hozzá. Az öccsét napi szinten üti, nem telik el úgy nap, hogy ne verekedtek volna. Mindenben csak a rosszat látja, ha mennénk valahova, ő mindig olyanokat mond, hogy "mi van, ha leszakad, eltörik, kigyullad, felrobban stb..." Nem tudom, hogy mi lehet vele, de nagyon aggódom.

Kedves Édesanya!

Szíven ütöttek a sorai, melyekből kiabál, hogy a lánya mennyire kétségbeesetten vergődik. Mivel szenvedésének tünetei intenzívek és a külvilág felé irányulnak, nehezebb ezt a „durva üvöltözést” empátiával, megértéssel, odafordulással fogadni – pedig valójában itt segélykiáltásról van szó! Ennek a kislánynak, aki már nem gyerek és még messze nem felnőtt, már eddig is rengeteg súlyt pakolt a puttonyába az élet: családja szétesését pici korában, az apai minőség hiányát éppen akkortól, amikor igazán szüksége lett volna rá... nagyobb testvére elvesztését, egy kritikus, erőszakos (!) mostohaapát, mostohatestvért kéretlenül... (nem tudom, ő vajon tudja-e egyáltalán még követni, mi is a családi felállás, illetve „ki kivel van” - nekem nem teljesen sikerült). Ami egyáltalán nem derül ki leveléből, hogy kettejüknek milyen a kapcsolata? Tud-e ő vigaszt meríteni az édesanyjával való viszony melegéből, meg tud-e abban pihenni két vihar között? Sajnos, egyetlen erre vonatkozó utalásából erre nézve rosszat sejtek: „...ha az ember már ordít vele...”.

Dóra! Ez a kislány őrjítően szorong, és a depresszió jeleit mutatja (ami kamaszkorban nemcsak hangsúlyos befelé fordulás, hanem épp ellenkezőleg: túl impulzív viselkedés formájában is megjelenhet). Elvesz dolgokat, amik éppen kellenek neki, mert amire szüksége lenne, nem kapja meg: azt, hogy valaki (leginkább Ön!) odaforduljon hozzá, meghallgassa, megértse, elfogadja. Nem tud gondoskodni magáról, mert nem gondoskodnak róla (ő valószínűleg így éli ezt meg). Szenved a szövevényes családi viszonyok érzelmi terheitől, kilátástalannak érzett helyzetében azoknak adja a bántást tovább, akiket még magánál is gyengébbnek ítél. Hál' Istennek „legalább” vannak igazi barátai, akik próbálják őt saját magától megóvni!

Mindenképpen az Önök kapcsolatának rendezése, megerősítése itt az elsődleges fontosságú, és égetően sürgős feladat – az Ön feladata! Még éppen gyerek ez a nagylány – még az anyjából kell ahhoz eleget kapnia, hogy ne így, vagdalkozva kelljen kiszaggatnia a saját identitását, hanem ebből a kapcsolatból töltekezve, annak biztosabb talaján állva kezdhesse el keresni saját magát.

Egy gyermekpszichológus sokat segíthet Önnek abban, hogyan induljon el ezen a göröngyös, de mindkettejük egészségét, lelki épségét szolgáló úton. Kívánom, hogy „tudja meg, mi van vele”, merjen szembenézni, és képesek legyenek együtt változtatni.

Üdvözlettel

Simon Sarolta