Van egy 16 hónapos kislányom. Születése óta nagyon nyugodt baba, nem sokat sírt, jó alvó volt és még most is az. Mikor megszületett, kezdetektől fogva sokan jártak át hozzánk a családból, főleg az anyósomék, akkor is, mikor pihenni szerettem volna. Úgy éreztem, nem hagynak összeszokni a kislányommal. Anyatejes baba, még most is szopizik néha. A férjem külföldön dolgozik kezdetektől, én pedig kettesben vagyok itthon a lányommal, vagy elmegyünk a nagyszuleimhez egy-két hétre. Ott is egész nap vele vagyok, de egész nap szinte oda sem jön hozzám, mindig mással szeretne játszani. Mikor otthon vagyunk, egy héten többször átjönnek az anyósomék hozzá. Néha szoktak is rá vigyázni pár órára, ha dolgom van. Iskolába is jártam pár hónapot, 9 hónapos korától 1 éves koráig, ami heti 2 napot vett igénybe. Akkor vagy az anyósomék vagy az én nagyszüleim vagy anyukám vigyázott rá.
Az lenne a kérdésem, hogy a kislányom, mikor eljönnek hozzá az anyósomék, és látja, hogy mennek haza, nagyon keserves sírásba kezd, alig lehet megnyugtatni. Tegnap először látta a szomszéd kislányt, aki átjött 2 órára játszani hozzá, és mikor ment el, akkor is ugyanígy sírt. Ha én megyek el, nem is érdekli, ha megjövök, 10 alkalomból egyszer vagy kétszer örül meg nekem. Ha az anyósomék hozzák vissza maguktól, bejön a lakásba, nem is érdekli, hogy újra lát engem, inkább azzal foglalkozik, hogy ne hagyják itt őt.
Miért csinálja ezt? Nem kötődik normálisan hozzám? Mit rontottam el? Mikor itthon vagyunk kettesben vagy a nagyszüleimmel, mindig próbálok nagyon sokat játszani vele, szeretgetni, amit csak lehet. Lehet, hogy ez kevés vagy rosszul csinálom?

Kedves Krisztina!

Sokszor elhangzik a kérdések között, hogy vajon jól csinálja-e, vajon elég-e, amit ad gyermekének. Ezt a kételyt kell először megismernie önmagában, hogy elhiggye, elég az, amit tesz. A gyermeke számára Ön az elsődleges gondozó, akihez már a várandósság alatt kapcsolódott. A kötődés mindenféleképpen kialalkul, maximum azzal lehet dolgozni, hogy jól, kiegyensúlyozottan, biztonságosan, erősen alakuljon. Ehhez arra van szükség, hogy a gyermek testi és érzelmi szükségleteire válaszkészen reagáljon. Amennyire a leírásából kiderült, törekszik arra, hogy gyermekével legyen, hogy testi kontaktusuk legyen, hogy megnyugtassa, mikor szomorú. Ha kételyei lennének, hogy vajon ez elég-e, akkor figyelje meg egy kis ideig, hogy amikor együtt vannak, akkor gyermeke esetleg más reakcióra vágyik-e, mint amit megkap Öntől. Ha megijedt, fáradt, fél, vagy bármi negatív érzése van, akkor azt ki felé fejezi ki, mennyire tud rá válaszolni az ő igényeinek megfelelően. 

Kislánya 16 hónaposan abban az életkorban van, amikor már elkezdődik az önállósodás egy kezdeti formája: elkezdi gyakorolni, hogy milyen távolra mehet, mit tehet meg anya nálkül. Így ilyenkor sokkal nyitottabb más felnőttekre vagy gyerekekre. A lelkesedése, öröme erről szólhat. Az Ön jelenléte a biztonság, az “alap”, aminek nem különösebben kell örülni, hiszen “van”. Ez nem azt jelenti, hogy nem kötődne, hanem hogy az Ön jelenlétét és az Ön által teremtett biztonságot veszi egyértelműnek. Ez jó!

Ennek ellenére, ha úgy gondolja, hogy sok az, amit a nagyszülőkkel tölt, ha ez elbizonytalanítja Önt, akkor keresse meg, keressék meg azt az egyensúlyt, amiben megmaradhat úgy a nagyszülői kapcsolat, hogy nem bizonytalanítja el az anya-gyerek kapcsolatot. Amíg felüdülésnek, pihenésnek tudja felfogni a külön töltött időt, amíg gyermeke szocializációja színesedik a több személlyel való kapcsolattartásból, addig valószínűleg egészségesen alakul ez az egyensúly. Az Önben rejlő bizonytalanság erősödése esetén érdemes körüljárni, hogy mitől is tart, mi nincsen harmóniában a családban, a családi rendszerben. 

Gyermek sírásáról még egy gondolat: ezzel az aktuális érzését fejezi ki: valami miatt szomorú, valamit nem szeretne. Segítse ebben gyermekét, hogy megértse saját érzelmeit: jó volt a nagyszülőkkel lenni, rossz elválni, így természetes a sírás, és szabad is sírni. Fejlődik ezzel az érzelemkifejezése, érzelmi intelligenciája. Máris pozitívabban hangzik a helyzet, nem pedig valamiféle versengés a gyermek szeretetéért.

Üdvözlettel

Standovár Sára