Kisfiam 2 év 8 hónapos, most kezdtük el az óvodát. Sokat szeretgetjük, egy szem gyerek, 5 évet vártunk rá, az egész család a lábai előtt hever. 1 évig szoptattam, kitartóan hordoztam. Sosem volt kifejezetten anyás, sem apás. Valakinek mégis csak nevelni kell a gyereket, mindent mégsem hagyhatok rá, így én vagyok a "szigorú" szülő, aki nem enged a hisztinek, aki nem engedi, hogy a konnektorba dugja a gyerek a hajcsatot, bármilyen jó mókának is tűnik stb. A kisfiam nagyon eltökélt, kitartó, figyelme kicsi kora ellenére is nehezen terelhető el az általa kigondolt dolgokról. A testi közelséget, a simogatást, a tutujgatást is csak akkor lehet, ha éppen nagyon jó kedvében találom. Már néhány hónapos korában sem engedte a hasonló dolgokat. Mindezek mellett jókedvű, kedves, játékos és gyakran mondja, hogy szeretlek, anya... Az oviba való beszoktatás annyiból állt, hogy a nyár folyamán elmentünk 2-szer 20 percre, majd az ovi indulásakor elvittem és otthagytam. Kiosontam, mikor belekezdett a játékba. Szépen szót fogad az óvó néninek, eszik, alszik, játszik, majd mikor érte megyek, szépen hazajön velem. Mintha mindig is így teltek volna a napjaink. Ez normális dolog egy ennyi idős gyereknél? Nem kellene jobban ragaszkodnia anyához? Nem kellene, hogy nap közben eszébe jussak legalább említés szinten? A gyerekekkel még nem játszik, de az óvónőkkel jól elvan. Nem kellene, hogy nagyobb fenntartásai legyenek az idegenekkel szemben? Kicsit aggódom, hogy elrontottam volna valamit még a kezdetekkor, vagy nem szerettem eléggé – vagy csak túlzásba viszem az aggódást? De még az óvó néniknek is furcsa volt a gyors beilleszkedés az óvodai légkörbe. Kérem, adjon tanácsot! Előre is köszönöm a segítségét!

Kedves Katalin!

Nem mindig az a mércéje a jó kötődésnek, hogy a gyermek könnyeket hullat az anyukája után. Mivel azt írta, hogy addig is sok felnőtthöz volt szokva, akikben megbízott, akkor a két óvónő is biztos pontot jelent. Sokszor múlik azon a beszoktatás sikere, hogy az édesanyák nonverbális kommunikációja milyen. Ha a gyermek azt érzi, hogy az anyukája is elhiszi, hogy neki itt jó helye lesz, akkor biztonságban fogja érezni magát. Természetesnek veszi, hogy ott marad, megbízik az anyuban, hogy délután jön érte, mert ebben még soha nem érte csalódás. Az Ön „szigora”, következetessége többek között ezt is eredményezi: a gyermeke nem fél egy új környezetben.

Mivel nem írja, hogy bármi tünetet produkálna a kisfia az óvodakezdéssel, higgye el, hogy valamit jól csinált, és élvezzék a hazafelé utat az óvodából, beszélgessenek, mókázzanak! Ne vigyen aggodalmat oda, ahova nem kell!

Üdvözlettel: Majoros Andrea