2 éve vagyunk együtt a párommal. Az elején minden okés volt, meglepett, romantikus volt, teljesen szerelmes voltam belé. Azonban pár hónapja ez megszűnt köztünk, nem mondja annyiszor, hogy szeret, nem becézget, megjegyzéseket tesz a súlyomra,
és bármit teszek, nem jó neki. Szeretnék vele szakítani mert együtt élünk, ő lakik nálunk, de akárhányszor felhozom a témát, hallani se akar róla vagy éppen elvicceli a dolgot. Úgy érzem, hogy nem szeret, ugyanakkor néha meg azt érzem, hogy igen, hiszen odabújik hozzám, simogat és puszilgat. De nem tudunk nagyon együtt meglenni sem, hiszen pár óra elteltével mindig összakapunk valamin, legyen az bármi, és elfajul a dolog - odáig, hogy csúnyán beszélünk egymással. Ennyire nem illenénk össze vagy még ennyire gyerekesek lennénk ?

Kedves Hölgyem!

Ha valóban kihűlt a kapcsolatuk, akkor az együttélés nagy teher lehet mindkettőjüknek. Itt két dolog keveredhet: az érzelmek és a lakhatás, megélhetés problémája. Kérdés, hogy ha szakítanak, akkor párja hova költözhetne? Van-e saját jövedelme (vagy akár Önnek)? A szakítás halogatásának az is lehet az oka, hogy egyikük, vagy akár mindketten nehezen képzelik el az életüket párkapcsolaton kívül, félnek az egyedülléttől, a kényelmetlenségektől, nehézségektől. Levelében csak párja érzelmeinek változásáról ír, arról nem, hogy is áll Ön ezzel a fiúval. Szereti még, vágyik rá, vele képzeli el az életét, mondjuk 5-10 év múlva is, tőle szeretne majd gyereket? Az együttélésben nehézséget jelenthet, ha egyikük szüleinél laknak, ilyenkor a „befogadott” fél hátrányos helyzetben lehet, nemcsak a párja, hanem az egész család elfogadásáért kell küzdenie, és ha kilépne, akkor a lakhatását is elveszítheti.

Próbálkozhatnak közös albérlettel, ahol a szülői hatást kivédhetik, és tisztábban kiderülhet, jó-e Önöknek együtt vagy nem. Az is kiderülhet, hogy tudnak-e magukról gondoskodni közös erőfeszítéssel, vagy csak szülői támogatással tudnak fennmaradni. Ez jó kis önismereti program lenne mindkettőjüknek.

üdvözlettel

bárdos kata