Tisztelettel érdeklődöm, hogy létezik-e olyan lelki vagy elméhez kapcsolódó betegség, hogy egy felnőtt ember rendszerint, időszakosan elveszíti a realitásérzékét? Ha almáról beszélünk, a következő órában már körtére emlékszik, ha valaki kérdően néz, azt ideges rángatózásnak észleli, ha beszélgetésbe elegyedik, közben telefonhívást kezdeményez mással, és közli, hogy a hívás már a beszélgetés előtt elindult, stb, stb... Ha a valóságot közöljük, akár kedvesen, megértően is, támadásnak érzékeli, ingerült lesz, sértően viselkedik vagy néma önsajnálatba merül, duzzog... Mit lehet tenni, ha nem hajlandó szakemberhez fordulni, mert meg van győződve, hogy a környezete állítja be "bolondnak". Pedig tényleg sok tapintat és türelem, de sok kérdés és kényszerű vita is kíséri...

Kedves Kérdező!

Igen, vannak olyan kórképek, amik magukban foglalnak az Ön által leírt tünetekhez hasonlóakat. Jó lenne tudni, hogy hány éves az illető, mert az esetleg támpont lenne az egyes kórképek szempontjából. Ettől függetlenül az biztos, hogy a fent leírt tünetek igen súlyos állapotot jeleznek, így első körben pszichiátert vagy neurológust érdemes felkeresni. Elképzelhető, hogy mindkét szakemberre szükség lesz az állapot stabilizálása érdekében.
Valóban, az egyik legnehezebb kérdést érintő helyzetet vázolt: bizonyos esetekben a tünethordozó nem bírható együttműködésre. Ilyenkor érdemes nem az Önök által észlelt tüneteket hangsúlyozni, hanem arról az oldalról közelíteni, hogy mostanában gyakran látják feszültnek, aggódnak érte, hogy ennyit idegeskedik. Ilyen esetben bármilyen eszköz bevethető, hogy megfelelő segítséget kapjon az illető, érdemes lehet többféle stratégiát kipróbálni. A tapasztalat azonban az, hogy a tünetekkel való szembesítés inkább ellenállást vált ki. Az empátiára, az illető rossz érzéseire való hivatkozás több eredménnyel szokott járni.

Sok sikert kívánok,

Kovács Réka