Tisztelt Szakértő!

Megpróbálom röviden felvázolni, ami mostanában történik velem és nagyon foglalkoztat. 28 éves vagyok és van egy férfi (33) akit egyszerűen nem értek... Nem értem a viselkedését, de szeretném megfejteni, illetve segíteni is neki, csak nem tudom, hogyan...?? Bár nem szép dolog, de én összejöttem vele úgy, hogy tudtam, barátnője van, de azt is tudtam, hogy nem szereti. És egy nő véleményem szerint ha belemegy egy ilyen úgynevezett szexkapcsolatba, többet vár és reménykedik majd, hogy a férfit megszerzi magának. Én is így voltam, vagyok ezzel... A kapcsolat elején tényleg csak néha találkoztunk, nem nagyon szólt többről a kapcsolat, mint szexről... illetve voltak persze beszélgetések stb... Először hetente csak egyszer találkoztunk...pár hónap múlva kitalálta, hogy aludjunk együtt hetente... aztán egyre többet találkoztunk, minden héten nála aludtam... Nagyon zavart, mikor a barátnő ruháit megláttam nála, meg azt, hogy volt nála... és ezeket elég nehezen viseltem (de csak így magamban), jó, néha volt sírás, de ő nem találta ki, mi bajom...nem mindig...mert én azt hittem ez egyértelmű...de már rájöttem, hogy a pasiknak nem. Ha nem mondom, mi bajom, ő bizony nem találja ki. Ahogy telt az idő, egyre többször találkoztunk, egyre többet volt nálam. Elmentünk sétálni,  a vasárnap délutánokat is inkább velem töltötte, mint a barátnőjével... azt mondta, sokkal jobb helyzetben vagyok én, mint a barátnője. Sokszor főzök neki vacsorát, ápolom, ha beteg, ő is nagyon úgy néz ki, mintha szeretne, úgy ölel meg, mint még senki. Sokat együtt alszunk összebújva, úgy, hogy el sem enged reggelig. Mostanában sokszor elvisz reggelizgetni, meghív az előadására, szóval úgy érzem, hogy ez már régen nem szexkapcsolat... Mostanában még "azt" is elfelejtünk, sokszor csak összebújunk, sétálgatunk, beszélgetünk, ja és néhány hete a barátnő is eltűnt... sokára, de szakított vele. Együtt nézünk csillaghullást, nagyon sokat nevetünk, le akar jönni hozzánk vidékre, bemutatom majd anyukámnak is. Egyébként ha mesélek róla pl. a barátnőimnek, mindneki irigyel, hogy milyen cuki ez a pasi... és hogy tuti szeret!!!

Na de a lényeg...!!! Mindezek ellenére...ez a férfi nem engedi, hogy szeressék.... úgy értem, ezt még a kapcsolatunk előtt is mondta, hogy még az első barátnője nagy csalódást okozott neki, és ő azóta nem enged közel magához senkit. Többször is megcsalták, egy 11 éves kapcsolatának is úgy lett vége, hogy végül a lány lépett félre... nagyon bizalmatlan... szerinte én egy főnyeremény vagyok és ő nem tudná megadni nekem azt, amit egy férfinak meg kell adnia... Na ez az, amit nem tudok eldönteni... illetve ez ilyen lerázós duma szokott lenni szerintem a  pasik részéről, hogy te túl jó vagy hozzám stb... na de én nem tudok kiigazodni ezen... 1. ez most tényleg lerázós duma, 2. bebizonyosodik, hogy tényleg nem lehet engem szeretni, 3. ez a pasi nagyon nehéz eset... meg hogy ő nagyon-nagyon szeret engem, de nem úgy... és sokszor kérdezgeti, hogy mikor lesz már pasim?? na ezek nagyon rosszulesnek nekem... főleg mikor éjszaka arra ébredek fel, hogy álmában nagyon ölel magához, megpuszil stb., teljesen ellentétes a viselkedése... amit mond, nincs összhangban a cselekedeteivel. Mindig kérdezgeti a pasikat...persze mindig mondom neki, hogy nincsen, csak ő... ez nekem rosszulesik... de közben meg teljesen úgy viselkedik, mint egy szerelmes...vagy legalábbis úgy érzem. Szóval egyszerűen nem tud szeretni... eddig azt gondoltam hogy engem nem tud csak, de látom, hogy ő tényleg más... nem engedi, hogy szeressék, nem csak nekem, másnak sem. Egyébként nagyon hasonlóak vagyunk, mert én is ilyen voltam...nem nagyon engedtem pasikat közel magamhoz. Őt viszont szeretném, de úgy látszik, nem akar. Azt mondta, nem bennem van a hiba, hanem benne... egyébként vele nem nagyon beszélünk nyíltan...Pl. én nem mondom neki, hogy szeretem stb., pont azért, mivel ilyeneket mond, hogy ne szeressem, akkor nem jön a számra szerelmet vallani :) Nekem is van egy nagy problémám. Nem tudom elhinni azt, hogy engem egy férfi szeretni tudna... Ez a férfi, akiről most írtam, meg van róla győződve, hogy rengeteg pasinak tetszem... Ami persze igaz, de engem nem érdekel egyik sem... Talán ezt nem hiszi el? Sokan mondják, hogy megközelíthetetlennek tűnök a pasik számára. Azt is sokan mondják, hogy nagyon szép vagyok, és senki nem akarja elhinni, hogy nincsen barátom... pedig már évek óta nincsen. Inkább nagyon nehéz dolgom van pasiügyben... Szóval a kérdésem az lenne így a leírtak alapján, hogy teljesen reménytelen ez a pasi? Engem miért nem tud szeretni senki? Ja és ez a kapcsolat már több mint egy 1 éve tart...igaz, azóta nagyon sokat haladtam előre...ugye mint ahogyan azt írtam ... most már félig-meddig az otthonában vagyok...szerintem teljesen úgy viselkedünk, mint egy párkapcsolat, csak nincsen kimondva...

Válaszát, tanácsát előre is köszönöm! Üdv.: Panni

Kedves Panni!

Az a helyzet, amit levelében felvázolt, meglehetősen összetett, ezért nagyon könnyű tévutakra és tévhitekre lelni. Ugyanakkor Ön már megfogta a fő fonalat, ezért biztos vagyok abban, hogy képes lesz kitalálni a labirintusból. Engedje meg, hogy segítsek ebben.

Való igaz, hogy egy harmonikus, bizalmon alapuló kapcsolatban a felek egyéni problémái egy idő után közös gondként jelennek meg. Csakhogy mérlegelni kell, valóban közös problémáról beszélünk-e, vagy az egyik fél küzd nehézségekkel. Akármennyire is szeretnénk tenni azért, hogy a párkapcsolat működőképes és lehetőleg zökkenőmentes legyen, előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor el kell fogadnunk, hogy nem tudunk segíteni a másiknak. Ennek több oka is lehet, például a probléma nem olyan természetű vagy mértékű, hogy érdemes közös üggyé tenni. Másik ok lehet, hogy a társunk nem engedi, nem fogadja el a segítségünket.

Alapvetően úgy gondolom, hogy ha valaki következetesen kijelenti, hogy senkit sem enged közel magához, és/vagy őt nem lehet szeretni, azáltal megpróbálja a felelősséget lerázni önmagáról. Így nem kell önmagát túlzottan bevonnia egy kapcsolatba, nem szükséges abba invesztálnia, ugyanis ha a kapcsolat mégsem működik, nincs más dolga, mint az, hogy felemelje a kezét és elmondja: "Én megmondtam."
Nagyon ritka, hogy a kapcsolat valóban stabil lesz, ugyanis a felelősség áthárításának köszönhetően a szakítás Damoklész kardjaként lebeg a fejünk fölött - ami persze kiváló annak, aki levette a felelősséget a saját válláról.

Adódik a kérdés: aki eleve ilyen hozzáállással bír, miért bonyolódik bele mégis egy kapcsolatba? Véleményem szerint éppen azért, hogy a saját hipotézisét bebizonyíthassa.

Párja a felelősség súlyát áthelyezte az Ön vállára. Már kezd rogyni a teher alatt, ugyanis már önmagában sem biztos. Folyton azt kérdezi: engem tényleg nem lehet szeretni? Ha nem erősíti meg önmagát, hamarosan összeroppan. Ám állandó és egyre növekvő nyomás alatt igencsak nehéz - szinte lehetetlen - megerősödni.

A döntés viszont még mindig az Ön kezében van. Természetesen minden joga megvan ahhoz, hogy elfogadja a nem létező párkapcsolatot - hiszen "nincs kimondva", nincs megalapozva. Ugyanakkor azt se feledje, hogy ilyen kapcsolatban Önnek nem lehetnek elvárásai. Egészen pontosan lehetnek, de azok eleve irreálisak.

Mindezt érdemes mérlegelnie.

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.