Kisfiam 18 hónapos. Igazából ami aggaszt, az a folytonos menés. Nem képes leülni játszani, nem foglalja le semmi huzamosabb ideig, talán ha mesét néz. Nem tudunk leülni vele készségfejlesztő játékokat játszani, mert nem tud megállni. Egész nap megy, mászik fel mindenhova a félelem csekély jele nélkül. Újabban arra lettünk figyelmesek, hogy egyre sűrűbben sikítozik, ordítozik minden ok nélkűl, evés közben vagy akár egy bevásárlóközpont közepén, teljesen addig, amíg le nem fő. Védőnőnk elmondása szerint már több szót kellene tudjon, mondókákat ismételgetnie - még ha nem is a teljes mondókát, de a kisfiam épphogy most tanulja az apa, anya, mama, papa szavakat. Aggódom, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, és az ismerősök azzal bombáznak, lehetséges, hogy a kisfiú hiperaktív. Tényleg ez lenne a baj?

Kedves Fruzsina!

A gyerekek fejlődése nagyon különböző módon és tempóban történhet. Ha csak a beszédből indulunk ki, akkor azt mondanám, ha 18 hónaposan egy fiúgyermek szavakat már mond, és egyértelműen kommunikál, akkor nincs még lemaradva. Sokat számít, hogy közösségben, kortársak vagy kicsit idősebbek között mennyire van, mert olyankor rengeteget szoktak fejlődni. Próbálja ki, hogy játszóházban, ringatón, baba-mama klubban, bármi, ami Önhöz közel áll, a társaság mennyire motiválja őt.

Az óvodáskor előtti időszakban a gyerekek fő tevékenysége, amivel a világot megismeri, az a mozgás. Nem véletlenül a mozgásfejlődést szoktuk ilyenkor a leginkább figyelni. A tapintással, a dobálással, a mászással, az ugrálással fontos lenyomatokat készít a körülötte levő világról, és kapcsolódik hozzá. Ilyenkor 5-10 percnél nem több, amit egyfajta tevékenységgel el tudnak tölteni.

A sikítás valószínűleg a lelkesedése, és a hangjának a próbálgatása. Érdemes lehet ilyenkor, vagy akár máskor is kommentálni, ami történik, hogy összekösse az eseményeket a saját érzéseivel, élményeivel. Pl.: “fú, most milyen hangosan kiabálsz, mintha nagyon lelkes lennél....biztos örülsz neki, hogy itt sétálunk a plázában”. Mellé lehet tenni néha, idővel, hogy “helyette lehet ugrándozni, vagy anya, ha lelkes, akkor azt szokta mondani, hogy...” Ezzel kap alternatívát a sikításra.

A hiperaktivitást ilyen távolról nem lehet diagnosztizálni, erre csak a megfelelő szakemberek hosszas kivizsgálása képes a helyileg illetékes gyerekkórház gyerekpszichiátriai osztályán. Sok tényezőnek kell együtt állnia ahhoz, hogy hiperaktivitásról beszéljünk: az aktivitáson, a veszélyérzet hiányán túl születési nehézségek, fejlődési lemaradás vagy gubanc, és még egy sor részletnek meg kell lennie. Ha felmerül, jelentkezzenek be a helyi pedagógiai szolgálathoz, hogy továbbirányítsák Önöket, ha szükséges. De a leírtak nem feltétlenül indokolják ezt a lépést. Mind a koncentráció, a beszéd és a veszélyérzet fejlődhet a későbbiekben. Addig menjenek többet a szabadba futkározni, és minél kevesebbet a tévé-tablet-telefon előtt, vagy a zárt térben. Ehhez biztosan találnak társakat, hogy érdemes legyen beszédben is fejlődni.

Üdvözlettel

Standovár Sára