A párommal hat éve vagyunk együtt. Nagyon fiatal voltam, mikor összejöttünk, és egymás mellett nőttünk fel, váltunk éretté és fejlődtünk. Most 21 éves vagyok, ő pedig 23. Rólam azt kell tudni, hogy vele tervezem az életemet, mert már fiatalon is arra vágytam, hogy valaki
szeressen, mellettem legyen és lehessen rá számítani. Ha megtaláljuk a párunkat, sokkal könnyebb minden, mert van, aki kiegészít, és teljes mértékben támogat, ha kell. Korábban elég sok vitánk volt, kis apróságokon, de egyre jobban sikerült összecsiszolódnunk.
A párommal az a gond, hogy olyan apa mellett nőtt fel, aki nem tudta kezelni a konfliktusokat, és vita esetén mindig kiviharzott, becsapva maga után az ajtót. Az ő családjukban még soha nem hallottam elhangozni azt a szót, hogy szeretlek, én pedig gyakran hallom a szüleimtől, amint azt mondják, hogy "szeretlek, kislányom".
A lényeg, hogy nem tudja kifejezni az érzéseit, nem tud kommunikálni, mindent harapófogóval kell kihúzni belőle, és néha azt érzem, hogy a beszélgetésekbe se adja 100%-osan bele azt, amit VALÓJÁBAN gondol. Nem tudja kezelni az én érzelmi kitöréseimet és, ha valami gondom van és megpróbálom megosztani vele, rögtön támadásba lendül. Tudom, hogy ez a családi mintázat miatt van, mert ebben nőtt fel, ezt látta, de könyörgöm, értelmes, felnőtt emberek vagyunk, és mégsem tudunk rendesen kommunikálni!
Rosszul esik, hogy ő nem tervez velem, és inkább már fel sem hozom ezeket a dolgokat, mert vagy nem válaszol, vagy eltereli a témát. Nagyon sok mindent köszönhetek neki és sok dolgot megtesz értem, ahogy én is érte, de nem érzem, hogy szívből tenné. Gyakran jön elő bennem az, hogy azért nem tervez velem és azért nem kommunikál velem, mert nem vagyok neki elég, nem vagyok szerethető, nem vagyok fontos és jó számára. Szerintem, ha olyan könnyű lenne új (és normális) kapcsolatot találni, már rég otthagyott volna. Olyan, mintha már csak azért lenne velem, mert így kényelmes. Amikor felhozom, azt mondja, hogy ez butaság, meg szeret, de én ezt nem érzem. Ha probléma adódik és írok neki vagy keresni próbálom, gyakori, hogy direkt közömbös vagy egyáltalán nem is válaszol, nem veszi fel a telefont. Vannak napjai, amikor bal lábbal kel fel és úgy kezel, mintha semmi lennék a számára. Közömbös, érdektelen, és nem tudja, mit akar. Másnap pedig, mintha mi sem történt volna, mosolyog, vidám, poénkodik, és nem érti, hogy nekem mi a bajom. Én ezek felett a dolgok felett nem tudok szemet hunyni, mert nagyon fájnak. Történt olyan, hogy telefonon beszéltünk, és akkor is így viselkedett és elejtett egy olyan mondatot, hogy nem tudja, mit akar az életével kezdeni, meg hogy a kapcsolatunkban sem biztos. Mikor megkérdeztem, hogy szakítani akarsz? Annyit mondott, hogy nem tudja. Végigsírtam az éjszakát, a másnapot, és mikor délután megjelent, mintha mi sem történt volna, bújt, ölelt, és komolyan nem értette, hogy min vagyok kiakadva és miért vörösek a szemeim. Megkérdeztem tőle, hogy tényleg ennyire vak? Vagy nem fogja fel, amit mond? Vagy mi?
Nem tudom, hogy az én önértékelési gondjaim (aminek az okát sajnos nem ismerem, bárhogy is keresem) okozzák a legnagyobb problémát, vagy az, hogy nem tudja átadni teljesen azt, ami a szívét nyomja. Sokszor hallom tőle azt, hogy én már nem is szeretem, miközben ez nem igaz. Ugyanakkor ő sem tesz semmi olyat, ami azt mutatná, hogy fontos vagyok neki. Nem bókol, nem tervez, nem dicsér, nem lelkesedik. Akkor szokott úgymond normálisan viselkedni, ha testi együttlétekről van szó. Ha valami miatt elmarad (túl fáradt vagyok, a gondolataim miatt nem tudok rendesen ellazulni), akkor rögtön jön a duzzogás, a vita és hogy direkt nem reagál, nem keres.
Azért fordultam Önhöz, mert a fent említett dolgok nekem nagyon rosszul esnek. Nemcsak az önértékelési gondjaim miatt, hanem mert alapból érzékeny lelkületű vagyok (amit szintén utálok, és ha lenne rá lehetőség, már rég megszabadultam volna tőle).
Van valami mód, ami megoldhatja ezeket a gondokat? Ami segíthet, hogy jobban megnyíljon, kiadja az érzéseit és meg tudjuk beszélni a gondokat? Valami, ami megérteti vele, hogy nekem csak az ő szeretete számít? Valami olyan, ami segít megérteni, hogy miért cselekszik néha úgy, ahogy? Miért közömbös és elutasító? Miért mondja egyszer azt, hogy nem tudja, mit akar, máskor meg (mintha mi sem történt volna) kedveskedik?
Köszönöm a segítséget!

Kedves Kérdező!

Ahhoz, hogy kérdéseire hatékony választ adhassak, előbb azt kellene tudnom, hogy az önértékeléssel kapcsolatos gondjai a párkapcsolati problémák előtt is jelen voltak, vagy később jelentkeztek.

Egy mondatával azonban nagyon fontos dolgot fed fel.
Azt írja, „csak az ő szeretete számít” – ez pedig az önértékelési problémák melegágya. Az önértékelésünk egyik lényeges oszlopa az kép, amit a környezetünkből érkező visszajelzések alapján alakítunk ki magunkról. Természetesen a különböző véleményekre nem egyaránt adunk, hanem prioritási sorrendet állítunk fel, ahol a számunkra legfontosabb személyektől érkező visszajelzéseket soroljuk előre. Ez a sorrend azonban kedvünk szerint manipulálható: nemcsak arról dönthetünk, kit tartunk igazán fontosnak, hanem arról is, mely véleményeket fogadjuk el – bár minden bizonnyal a kettő kölcsönösen hat egymásra.

Viszont azt is meg kell tanulnunk, hogy ha az önértékelésünk szempontjából releváns személyektől való függést alakítunk ki, azzal éppen a lényeget veszítjük el: az „értékelés”-ről leválik az „ön”, s ezzel rendkívül nagyfokú stressznek tesszük ki magunkat. Arról nem is beszélve, hogy teljes mértékben a „fontosnak vélt személy” aktuális hangulata alá rendeljük magunkat – s ezzel már meg is szűnt az egészséges önértékelésre jellemző stabilitás.

Ám ez még csak az érem egyik oldala, elvégre Ön párkapcsolati problémával keresett meg, s eddig csak az egyik félről beszéltünk. Nem szabad szó nélkül elmenni a kommunikációs gondok, illetve az egymás iránti empátia hiánya mellett sem.
Ha úgy gondolják, hogy a kapcsolatuk nem csupán megszokáson, félelemből fakadó ragaszkodáson és szexuális vonzalmon alapul, akkor közös megegyezéssel érdemes felkeresni egy párterápiával foglalkozó szakembert, aki segít feltárni és helyrehozni a harmonikus működést gátló tényezőket.

Üdvözlettel:
Herceg Attila