NEM ÁLLOM MEG A HELYEM EGY MUNKAHELYEN SE hosszú távon... túl maximalista vagyok magammal szemben is. Szeretem a szakmám ..nagyon ..és nem tudom elviselni, hogy valaki rondán, nem törődve végzi a munkáját..azt se, ha igazságtalanság ér. Nem tudok nem őszintén élni, folyton kimondom, ami nem tetszik, velem se könnyű ezért eggyütt dolgozni, de sose rúgtak ki és mindig alkalmazkodnak és normálisan végzik a dolgukat, és ettől én még nem vagyok elégedett, mert úgy érzem, hogy ezért meg utálnak, ami igazából azért dühít vagy elszomorít, mert nem akarok rosszat. Ha tudnak változni a jó felé, akkor miért nem alapvető ez nekik, miért kell felhívnom a figyelmet... és én hogy tudjak magamban esetleg megváltozni, hogy ha ök is belesz...nak akkor én is. Az a baj, hogy ha ez igy van, akkor megyek tovább, mert én úgy nem tudok dolgozni ...

Kedves Hahajni!

El kell fogadnunk, hogy akárhol is dolgozzunk, sosem fogunk olyan helyet találni, ahol mindenki tökéletesen egyenlő szerepet vállal a munkából. Legalábbis olyan munkahelyen, ahol alá-fölérendeltségi viszony van, biztosan nem.

Ön minden bizonnyal tökéletességre törekszik - ez az önjellemzéséből is kiderül -, csakhogy a tökéletesség nem keverendő össze a hibátlansággal és a megbonthatatlan egyensúllyal. Levelében a maximalista szót használja. Gondoljon csak bele a szó értelmébe: mindig a csúcson lenni, mindenbe a lehető legtöbbet beleadni. Ön szerint mennyire érhető el az egyensúly, ha mindig csak egy irányba megyünk? Hogy egyszerűbb példával éljek: képes lenne Ön úgy hazavezetni, hogy csak jobbra kanyarodhat, balra nem? Szerintem meglehetősen kicsi erre az esély. Még ha sikerülne is, biztos lehet benne, hogy sokkal hosszabb idő alatt, és lényegesen nagyobb erőfeszítések árán jutna haza. Még az is lehet, hogy félúton kiürülne a tankja.

Pontosan ez történik most is. Minden erejét arra használja, hogy elkerülje az akadályokat, a buktatókat. Ám tövig nyomott gázpedállal falnak fog ütközni.

Meg kell tanulnunk valóban egyensúlyba kerülni, ehhez pedig az szükséges, hogy szokásainkat, vélt vagy valós erényeinket, tulajdonságainkat képesek legyünk az adott cél, de elsősorban önmagunk érdekében felülbírálni, és szükség esetén változtatni rajtuk - ami persze idő- és energiaigényes folyamat, de már középtávon rendkívül kedvező hatásokat fog észlelni.

A kitartás véleményem szerint Önben lakozik, már csak a jó cél szolgálatába kell állítania.

A maximalizmus ideig-óráig a segítségünkre lehet, ám legtöbbször észre sem vesszük, hogy magunk alatt vágjuk a fát. Erről bővebben olvashat a Mindennapi Pszichológia V. évfolyamának negyedik és hatodik számában, Tárnok Zsanett kétrészes cikksorozatában, A perfekcionizmus csapdái címmel.

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.