A barátommal másfél éve vagyunk együtt, ő 21 éves, én 22. Tervezi, hogy egy-két hét múlva elmegy dolgozni Hollandiába, de én itthon maradok, mert nem tudok vele menni. Eleinte terveztük, hogy együtt fogunk menni, de nem úgy alakultak a
dolgok. Azt kérte tőlem, hogy várjam meg, 3 havonta jönne haza. Folyamatosan azt mondogatja, hogy hozzám szeretne hazajönni... de sajnos én nem bízom a távkapcsolatokban. És úgy érzem, hogy megfulladok, ha belegondolok abba, hogy elmegy nélkülem, mert nagyon szeretem és szeretném, ha itthon maradna velem. Amire ő azt felelte, hogy ne láncoljam magamhoz. Nem tudom,  mi lenne a legjobb megoldás. Tényleg támogatnom kellene ebben, hiába nekem rossz, vagy a saját érdekeimet és vágyamat kellene előtérbe helyeznem? De tény, hogy nagyon szeretem és nem akarom elveszíteni!

Kedves 23lxy!

Barátja nagyon elszántnak tűnik, mint aki már meghozta a döntést. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Ön is döntési helyzetben van. Talán már nincs módja arra, hogy közös megoldást dolgozzon ki, hiszen párja mindenképpen elmegy, Ön pedig semmiképpen nem tud vele menni. Nem kell most döntenie a támogatás és a szakítás között. Adhat próbaidőt maguknak. Kipróbálhatja a távkapcsolatot, egy Ön által meghatározott időtartamban. Ez jó próbája lehet a kapcsolatuknak. Ha párja elmegy, és érzi az Ön támogatását, változtathat hozzáállásán. Hiányolhatja Önt, még szorosabbá is válhat a kapcsolatuk. Természetesen az is kiderülhet, hogy párja döntése egy lassú távolodás kezdete, mely a későbbiekben szakításhoz vezet.

Ne siettesse a döntését, engedjen időt magának és a kapcsolatuknak. Párja döntése mögött is komoly érvek húzódhatnak, érezheti azt is, hogy itt nincs elegendő tere, nem tudja megvalósítani magát. Néhány hét, 1-2 hónap alatt kiderülhet, merre megy a kapcsolatuk, elvesztik-e egymást vagy épp jobban kapaszkodnak egymásba, mint eddig. Ha szeretik egymást, akkor megér egy próbát!

üdvözlettel

bárdos kata