Már 16 éves koromban is egy nagyon határozott személy voltam, rengeteg céllal, és pontosan tudtam, hogy mit akarok. 18 éves korom óta saját lábon állok, anyagilag is stabilan. 10 évet éltem Németországban, majd 30 éves koromban hazaköltöztem Magyarországra. Új párkapcsolatom és új barátaim is lettek. Még mindig tele voltam energiával és engem mindig lehetett terhelni, ha tudtam, segítettem, és megoldottam akár más problémáját is. De! Az akkori barátom és a
legjobb barátnőm is lelki problémával küzdöttek. 4 éven keresztül hallgattam és segítettem őket, foglalkoztam a problémájukkal. A végén azt vettem észre, hogy magammal már nem is foglalkozom, pedig akkor kezdődött nálam is a válság. Nem volt munkám és nem is volt célom, hogy mit szeretnék csinálni, családot szerettem volna, de a párkapcsolatom sem volt biztos. Akkor még azt gondoltam, hogy én egy erős személy vagyok és majd megoldom, kitalálok valamit, de hirtelen nagyon gyenge és bizonytalan lettem, amit nem értettem, hogy ez hogy lehet. Én, aki a jég hátán is megél, hirtelen megijedtem mindentől. Sorra jöttek a problémák, és én ahelyett, hogy megoldásokat találtam volna rájuk, csúsztam egyre lejjebb. 37 éves vagyok. Jött az önismeret, motivációs tréningek, meditálás, kínai filozófia, kineziológus, gyermekkori sérelmek feldolgozása stb. Ahogy feldolgozok valamit, már jön is a következő probléma, mintha én már nem is lehetnék boldog... pedig nem adom fel, küzdök, analizálok és felállok. Félelem van bennem, hogy már nem kapom vissza a régi "magabiztos" önmagamat. Félek, hogy nem lesz mindig erőm felállítani magamat, és félek, mert már azt sem tudom megmondani, hogy mit szeretnék vagy mit érzek.

Kedves Tünde!

Leveléből a kétségbeesés hangját hallom, valóban, mintha elvesztette volna önmagát. Levelemben inkább a megoldásokat hangsúlyoznám, semmint ötleteket adnék az okokra. Teszem ezt azért is, mert a számos tréning biztosan végtelen felismerést hozott már, de azt gyakran látom, hogy ez nem elég a változáshoz. Ilyenkor az történik ugyanis, hogy racionálisan találunk összefüggést a jelenlegi állapotunk és a múlt eseményei között, de ez mégsem hoz megkönnyebbülést. Ennek az egyik oka, hogy a ráció és az érzések nem egy az egyben kompatibilisek, így hiába vagyok nagyon belátó és tudatos az életemmel kapcsolatban, attól még érezhetem magam rosszul.

Több kliensemnél is ezt látom: kétségbeesésükben mindenféle könyvet, bölcsességet elolvasnak, de pont a lényeg hiányzik. A problémák - ahogy Ön is írta -  kapcsolatban jelentkeznek. Ahogy megélte a krízist a párjával, a barátnőjével. A kapcsolatban induló problémák nem oldhatóak fel egyedül, tréningekkel, bölcsességekkel. Emellett a múlt sérelmeinek feldolgozása, dédelgetése egy ponton túl nem hoz eredményt, hanem a jelenre fókuszáltan kell a jelen helyzetet alakítani.

Másrészt a leírása alapján komolyabbnak tűnik a helyzet, mint hogy a fenti megoldások sikert hoznának. Javaslom, hogy mielőbb keressen fel klinikai szakpszichológust, aki felméri, hogy a jelen állapot milyen beavatkozást igényel, és aki megfelelő egészségügyi háttérrel bír az Ön segítését tekintve.

Üdvözlettel,

Kovács Réka