Van egy lány, akivel úgy érzem, összeforrt a lelkem. Amikor meglátom, melegem van és nehezebben válaszolok. Olyasmit éreztem legutóbb, amit eddig csak sejtettem. Nem akarok nélküle élni. És más nem tudja őt pótolni. Ezt érzem, viszont én egy gyáva emberként ismertem meg, és rosszabbnál rosszabb dolgok történtek kettőnk sztorijában. Összejöttünk és együtt voltunk két hétig. Aztán szétmentünk, mert valami miatt úgy érezte, neki idő kell. Én nem vártam, 3 nappal ez után összejöttem egy másik lánnyal. Amit azóta is kudarcként könyvelek el, mert hiába nem voltunk annyira rossz kapcsolatban a lánnyal, emiatt a döntésem miatt vesztettem el álmaim hölgyét. Szakításunk után 10 napra találkoztunk egymással (akkor egyhetes kapcsolatom volt) és elmondtam neki, mi a helyzet. Nem is tudom, miért tettem, és már sajnos nem tudok vele mit kezdeni. Akkor azt hittem, továbblépek és ennyi. Nem számoltam azzal, hogy én őt szeretem. Nem tudtam megérteni, mi az az érzés, ami elfogott, amikor vele voltam. Különleges érzés a mai napig, ha meglátom. Volt egy olyan időszak, amikor azt hittem, ez csak azért van, mert nem feküdtünk le, de tudom, hogy nem emiatt kezd a szemem tikkelni és nem emiatt van az velem, hogy mindent megtennék, hogy megölelhessem és a karjaimban tudjam.

Viszont itt a folytatás. Egyik oka annak, hogy nem bízik bennem, az, hogy nagyon hirtelen ugrottam egy másik kapcsolatba. A másik pedig az, hogy ebben a kapcsolatban a "páromat"
háromszor is megcsaltam ezzel a lánnyal. Ezzel a mai napig nem tudtam kiegyezni, hogy
miért csináltam. Ilyenek játszódtak le bennem, hogy azért, mert nem akartam azt a
lányt se megbántani, de az igazit sem elengedni. Nem voltam egy gerinces ember. Szakítottam a lánnyal, de mivel az utolsó megcsalásnál azt mondtam annak, aki a szívem választottja, hogy ne mondja el, mi történt, mert nem akarom a másik lányt megbántani, és jött a válasz: engem viszont már számtalanszor meg tudtál...  ennek köszönhetően egyáltalán nem bízik bennem. És nem tudok vele már beszélgetni se, mert mikor látni szerettem volna, azt mondta, hogy beteges vagyok és a múlt rabja. Pedig nem. És hogy honnan tudom? Onnan, hogy a múltkor véletlenül bejött a munkahelyemre és összetalálkoztunk. Mikor rám nézett és én rá, bámultunk egymásra egy-két másodpercig. Melegem volt. És tudom, hogy neki is. Látszott az arcán, hogy pirul. De hirtelen észbe kapott és elfordult, hogy megy a mosdóba. Én is eltűntem a színről, mert nem tudtam, mit mondhattam volna neki. Kb. az a helyzet most:

- Szükségem van rád!

- Nekem is volt, akkor te hol voltál?

- Már itt vagyok...

- De már nem kellesz...

Nem az érdekel, van-e rá esély, hogy újra velem legyen, és én legyek az, akiért képes vizes hajjal futni két utcán át, hogy lásson és megcsókoljon. Az érdekel, hogyan érjem el őt. Mert nélküle meghalok. Nélküle nincs értelme semminek, amit teszek, hiába építem a cégemet, hiába dolgozom, hogy vagyonos ember legyek, akinek mindene megvan. Nélküle semmim sincs és nem akarok jobbat nála, én őt akarom! Mindenhol, mindig és már azóta, hogy megismertem, minden nap! Milyen eszközeim vannak arra, hogy megértessem vele, hogy már más vagyok, és hogy érjem el, hogy újra felkeltsem az érdeklődését úgy, ha nem akar velem beszélni, se találkozni, se egyáltalán semmit. És mi az, amivel le tudnám venni a lábáról?

Kedves Koppány!

Levelén átsüt a friss szerelem mindent elsöprő, lelket melegítő, de kínzón égetni is tudó tüzének ereje. Ennek a tűznek a "fészke" egyelőre Önben van - szinte semmit nem mond ugyanis arról a személyről, aki a vágy tárgya. Ettől az a benyomásom keletkezett, hogy pillanatnyilag az Ön érzései sokkal fontosabbak, mint maga a személy, aki felé irányulnak. Ami mind teljesen rendben van! Hiszen ilyen a friss szerelem. Megvágyjuk a saját felébredő, intenzív, életteli érzéseinket, megörülünk annak, hogy lehetővé vált számunkra mindezt a gyönyört - és kínt - megélni. Nem bűn, hogy tulajdonképpen másodlagos, hogy ki is "okozta" mindezt. Többnyire ezt követi az az időszak, amikor az intenzív érzelmek által összekapcsolva lehetővé válik a másik személyének egyre mélyebb megismerése, és kialakulhat egy valódi kapcsolódás. Ehhez azonban a túláradó érzéseken kívül több fontos dologra is szükség van - amikben próbára tette Önt ez a lány. És Ön valóban sajnálatosan megbukott ezeken a próbákon... a bizalom, a kitartás, az önzetlen érdeklődés, az empátia, a hűség próbáin.

Úgyhogy az Ön helyében inkább azt a kérdést venném előre, hogy milyen eszközei vannak arra, hogy önmaga kiderítse: tényleg "más ember" lett-e? Elképzelhető, hogy tényleg mély belátásokra tett szert a tapasztalatok nyomán, hogy tényleg képes lenne ezentúl máshogy viszonyulni - de honnan lehetne tudni, hogy így van-e?

Az ugyanakkor biztos (hadd legyek kíméletlen), hogy valójában nem hal meg nélküle, és nem az ő személye fog értelmet adni az életének, illetve, hogy nem konkrétan őrá van Önnek szüksége. Most nem érdemes arra törekednie, hogy levegye a lábáról, vagy ilyen hangzatos mondatokkal csábítsa. "Álmai hölgye" egy önálló személy, saját vágyakkal, reményekkel, sérülésekkel, erényekkel és gyengeségekkel. Ha türelemmel kivárja, míg az érzelmi zűrzavar kicsit lecseng, talán könnyebben meglátja őt - az ő igényeit. 

Közben megélheti, hogy mi adhat értelmet az életének (mondjuk az, ha képes elköteleződni egy párkapcsolatban - de nem a másik ember maga!), vagy mire van szüksége (mondjuk egy partnerrel megélt intim, szenvedélyes kapcsolatra). Közben dolgozhat azon, hogy "igazivá váljon" - így képes lesz majd megtalálni, és megtartani az "igazit". Szeretettel ajánlom figyelmébe a témában Pál Ferenc előadásait.

Üdvözlettel

Simon Sarolta