Hogyan tudnék segíteni fiamnak aki megrekedt egy 15 éves kamasz szintjén? Zsolti fiam most 22,5 éves, semmi nem érdekli, nem akar és nem is tud küzdeni az álmaiért. Támogatva van, ha valamit kitűz maga elé, de sajnos feladja menet közben. Azt látom és a tanárai is ezt modták az iskolában, hogy sokkal többre lenne képes, csak lusta használni az agyát. Párkapcsolata nem megfelelő, hiszen egy olyan hölgyhöz ragaszkodik, akinek élettársa van, és nem fogja otthagyni a lány a fiút. Ez a "nagy szerelem" foglalja le jelenleg minden gondolatát, és csak gyötrődik. A munkájára is kihat, semmi nem jó, nem bízik magában, nem küzd, félvállról veszi a dolgokat. Nagyon nehéz végignézni, ahogy tönkreteszi magát. Mit tudok tenni, mint szülő, hogy kibillentsem ebből az állapotból? Vagy két hónapja van a legrosszabb állapotban. Köszönöm figyelmét és érdeklődéssel várom tanácsát. Erika

Kedves Erika!

Feltételezem, hogy a fia sem érzi jól magát ebben az állapotban, viszont valamiért ebbe a „passzivitásba” menekül. Ennek oka az lehet, hogy az élete valamely területén fenyegetettséget érez, és igyekszik megóvni magát a bajtól. Ez azonban nem kizárólag a párkapcsolat lehet. Lehet szó tanulmányokról, munkáról, esetleg éppen a családi légkörről. Olyanról, amiről nem szeretne beszélni, de egyelőre más utat nem talál, csak a beburkolódzást. Talán azért nem beszél róla, mert attól fél, hogy eleve elutasítottság, „süket fülek” várnak rá. Ezt érezheti akkor is, ha tudja, hogy Önök helytelenítik, elutasítják a párkapcsolatát. Ha csak ellenkezéssel találkozik, és senki sem kérdi meg tőle, miért ragaszkodik a lányhoz, mit érez iránta, a helyzet nem fog változni. Nem lesz sem közlékenyebb, sem bizalmasabb – önmaga felé sem. Ezt az elutasítottságot, bizalmatlanságot pedig kivetítheti az élet más területeire is. Azt gondolhatja, ami tesz, az nem jó, más úgysem érti meg őt. Akkor pedig miért törje magát, miért küzdjön? Elvégre nem tudja és már talán nem is akarja bizonyítani, hogy helyesen cselekszik.

Ön azt kérdi, mivel segíthet a fiának? Elsősorban azt szeretném leírni, mivel árt neki. Ha az érzelmeit elbagatellizálja, cinikusan és megvetően „nagy szerelem”-ként beszél róla, azzal még magasabb falakat emel saját maga és a fia közé. Ha a problémát úgy kommunikálja, hogy „megrekedt egy 15 éves kamasz szintjén”, azzal még tovább kicsinyíti őt, ezzel is elveszítve a bizalmat. Megértés, elfogadás és bizalom nélkül pedig nem lehet segíteni. Senkinek sem.

Próbálja megértetni a fiával, hogy bárhogy is érez, cselekszik, az Ön számára mindig értékes, szeretni- és elfogadnivaló ember marad – ehhez azonban ezt valóban így is kell gondolnia. Azt írja, a fia „támogatva van” - ez a támogatás azonban nem lehet feltételekhez kötött.

Ha úgy érzi, hogy minden próbálkozása ellenére a fia nem hajlandó az érzéseiről beszélni, érdemes felkeresni egy szakembert, akivel őszintén és bizalmasan beszélhet.

Üdvözlettel:
Herceg Attila