Egy 17 éves lányhoz szeretnék tanácsot kérni. A párom lányáról van szó, aki 2 hónappal ezelőtt hozzânk költözött. Az édesanyjával voltak problémái, nem adott neki korának megfelelö személyi döntési és szabadságjogot, valamint a pârkapcsolatokat is gyakran cserélte, amiért hozzánk akart költözni (vagy talán menekülni?).  Mielött hozzánk költözött is, nálunk volt minden második hétvégén, és az én 13 éves fiammal és 15 éves lányommal is mindig jó kapcsolatban volt, ezért örömmel vettük a döntését. Az utóbbi pár hétben azonban teljesen megváltozott, magába zárkózik, szomorúnak tűnik, szinte egész nap nem beszél senkivel, csak a telefonját nyomkodja. Ha mi pl. egy közös ebédnél beszélgetünk, akkor sem kapcsolódik be a témába. Ha kérdezzük, mi baja, miért lógatja az orrát, azt mondja, semmi, nem lógatja az orrát. És mindenre a vállát rángatja, egyszerüen nem lehet kiszedni belőle semmit. Mi ez, depresszió? Mit tehetünk, hogy jobban érezze magát velünk, úgy mint az én két gyermekem? Talán pszichológushoz kellene vigyük? Kérem segítsen, mert aggódunk. Kérdeztük, hogy akar-e esetleg visszamenni az anyukájához, de hallani se akar ilyesmiről.

Kedves Hölgyem!

Egy szülő “elhagyása” mindig nagyon nehéz helyzet. Valószínűnek tartom, hogy ez (is) a háttérben van. Bár ő döntött, biztosan pozitiv élményei is vannak édesanyjával kapcsolatban, és az is biztos, hogy kötődik hozzá. Így egy ilyen döntés nagy bűntudattal járhat akár nem tudatos, nem megfogalmazott formában is. Főleg, hogyha az édesanya esetleg elutasítóbb a döntése miatt. Ha nem is a visszaköltözés, de az édesanyjával való találkozás-beszélgetés fontos lehet - jobban, mint amennyire elsőre tűnik.

Emellett - ha jól értem -, pont az önállóságában volt eddig korlátozva. Vagyis a mostani döntést bár meghozta, nincs tapasztalata abban, hogy ez mivel jár. Ez a serdülőkor nagy krízise is, ami nála most még erősebben megjelent. Egyszerre vágyik és retteg a saját döntésektől. Lehet, hogy erről lehetne vele beszélgetni, nem feltétlenül családi szinten, hanem egy esti hangulatvilágítás, vagy egy jeges limonádé mellett. Talán az is segítség lehet, ha együtt felidézik, hogy miért is akart Önöknél lenni, mit tett volna meg otthon, amit édesanyja korlátai miatt nem lehetett.

Amúgy az állapota mindenképpen valami hangulati rosszabbodás, de egyelőre nem kell megijedni tőle. A mélysége és a hossza ha változik, akkor érdemes lépni, de addig inkább csak megérteni, támogatni, vagy esetleg aktuális örömforrások megtalálásában segíteni őt.

Üdvözlettel,

Standovár Sára