Tisztelt Pszichológus! Nagyon sokban illenek rám a nárcisztikus személyiségzavaros személyre vonatkozó jellemzők. De ezt csak a férjemre vetítem ki (valamiért), mások nagyon empatikus embernek ismertek meg (és az is vagyok másokkal). Kérdésem az lenne, hogy hogyan tudjak a férjemmel is normálisan viselkedni? - (már a válást fontolgatjuk). Illetve miért csak vele vagyok ilyen?

Kedves Kérdező!

Mindenkit óva intek attól, hogy önmagát diagnosztizálja, ennek pedig több oka is van. Ma már rengeteg információ elérhető mindössze két kattintással, ám korántsem biztos, hogy az „elfogyasztott tudásanyag” valóban hiteles. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a pszichológusok a klinikai gyakorlatban a diagnosztizálást szigorú szakmai és etikai alapelvek mentén végzik. Egy személyiségprofil kialakítása nem hasonlítható a lottóhoz, tehát nem mondhatjuk azt, hogy egy mentális rendellenesség minden további nélkül „ráhúzható” bárkire, aki ennek, ennek és ennek a feltételnek megfelel, akire ez és ez jellemző.
Szakértőtársam, aki szintén a kedves Olvasók kérdéseire válaszol, egy levélírónak tette fel a kérdést, vajon jobb lesz-e számára bármi azáltal, hogy ráhúznak egy diagnózist? Egy valóban elhivatott szakember lehetőségeihez mérten kerüli azt, hogy a hozzá forduló kliensekre különböző „bélyegeket” ragasszon. Ez sem a pszichológus, sem a páciens számára nem nyújt sem megoldást, sem segítséget.

A stigmatizálás azért sem célszerű, mert mindenki más, így problémáink is egyéniek. S ami a legfontosabb: a pszichológusok egyénekkel foglalkoznak, megismételhetetlen személyiségeket, nem pedig skatulyázható „betegségeket” kezelnek.
Ugyanakkor a diagnózis nem ad mentelmi jogot. Egészséges felnőtt ember nem bújhat egy szakkifejezés, egy idegen szó, vagy éppenséggel egy BNO-kód pajzsa mögé. Nem rázhatjuk le magunkról a felelősséget, mondván, hogy én depressziós, nárcisztikus, disszociatív, stb. személyiség vagyok.

Azt pedig végképp nem gondolom, hogy a nárcisztikus személyiség a rá jellemző viselkedési mintákat csak egy személy esetében mutatja – ahogy ez egyetlen személyiségtípus esetén sem mondható el. Sokkal inkább hiszem azt, hogy ahogy a férjével viselkedik, az nem a személyiségének, hanem valamilyen, Önök között fennálló konfliktusnak köszönhető.
Amennyiben ragaszkodik ahhoz, hogy az Ön viselkedése projekció, akkor sem állítanám, hogy ez az Ön személyiségtípusából fakad. Ellenben érdemes lenne azon elgondolkodnia, mi az a kép, amit a férjére kivetít. Mit szeretne, milyen „szerepében” becsülje meg és értékelje Önt? A gondos feleséget, az odaadó családanyát, vagy éppen a szenvedélyes szeretőt lássa meg és mutasson feltétlen tiszteletet? Ha már sikerült azonosítania a szerepet, gondolja végig, vajon Ön eleget tesz a szerephez kapcsolódó elvárásoknak? Amennyiben nem, hiába várja, hogy férje megbecsülje és ajnározza Önt.

Ha szeretne még pontosabb képet kapni, üljenek le együtt, és kérdezze meg, mi az, amit a férje szeret és becsül Önben? Egy őszinte beszélgetésnek köszönhetően Ön is tisztábban fogja látni, mi az a szerep, amit a társa Önben lát.

Üdvözlettel:
Herceg Attila drs.