Már 19 éve együtt vagyunk a feleségemmel, és van egy 8 és egy 6 éves gyermekūnk. Eddig nagyon jól megvoltunk, de 2 héttel ezelőtt mondta nekem, hogy neki már évek óta elmúltak az érzései irántam. És mondta, hogy ha nem jön vissza, akkor nem maradunk együtt. Ettől én nagyon megijedtem, és azóta nagyon szerelmes lettem belé, plusz depressziós is, mindennap sírtam, mert ő nem viszonozta ezt, csak minimálisan. Nagyon fèlek, hogy elveszítem őt, kérem,
segítsen, miket tegyek. Nagyon kétségbeesett vagyok, bàrmit megteszek a világon. Nekem ő a legfontosabb...

Kedves Attila!

Örülök, hogy túlvan az első sokkhatáson, ami ezzel a váratlan és igen erős bejelentéssel érte, és segítségért folyamodott. Ez egy fontos lépés abban a munkában, amellyel a válságba jutott házasságukat megmenthetik! A krízis, ami most próbára teszi mindannyiuk megküzdő képességét, valóban veszélyeztetheti a család egységét - de ha máshogy gondolnak rá, ugyanakkor egy jelzés is arra, hogy valami nem jól működik, változtatni kell. Azaz: esély egy új egyensúly létrehozására.

A párkapcsolat, házasság olyen, mint egy önálló "élőlény": megszületik, majd elkezd fejlődni, élete során különféle állomásokat járva végig. Nem tekinthetünk rá valamiként, ami egyszer létrejött, és most már mindig ugyanolyan is marad! Tenni kell érte, odafigyelni rá, gondozni.

Rengeteg kérdés merült fel bennem a sorait olvasva, hadd osszak meg itt egy párat, hátha előreviszi Önt a megoldáson való gondolkodásban: mi történhetett a feleségével? Mi zajlik vajon benne? Észrevett-e rajta bármi változást az elmúlt időszakban? Történt-e valami jelentős esemény a családban, a gyerekekkel - vagy egyenesen kettejük között? Legfőbb ideje, hogy elkezdjenek igazán nyíltan beszélgetni egymással. Ha lehetőséget ad a párjának arra, hogy minél őszintébben megoszthassa Önnel, ami benne zajlik, közelebb juthat a megértéséhez. Talán túl régen volt ilyen... egy ilyen kijelentés nem jön a semmiből - Ön talán nem vette észre a halványabb jeleket.

A "szerelem", ami Önben újra fellángolt, nagyon vegyes érzésnek tűnik, talán inkább az értékes kapcsolat elvesztésétől való félelem, vagy a párja maradásának megerősítésére szolgáló próbálkozás jele. Ugyanígy: az sem pontos megfogalmazás, hogy "elmúltak az érzései": hiszen az érzések valójában folyamatosan alakulnak, változnak. Egyrészt egy fontos, elkötelezett kapcsolatot nem csak az érzelmek tartanak össze, másrészt attól sem kell megijedni, ha már nem "ugyanúgy" szeretjük a másikat. Olyan sokféleképpen lehet "jól" szeretni! Szóval: mi lehet e kétségbeesett kijelentés mögött?

Jó lenne, ha tudnának időt szentelni egymásra, a párkapcsolatukra - a gyermekek születésével a családban sokszor ez az alappillér lesz méltatlanul elhanyagolva a szülőség miatt. Egy-egy hosszú hétvége, esti program ekkora gyerekeknél pusztán az életkorukat tekintve már igazán megoldható kell, hogy legyen. A jól sikerült közös időtöltés pedig visszahozhatja a vágyott intimitást, ami lehetőséget teremt a bensőséges beszélgetésekhez.

Ha pedig ezúton nem sikerül megnyugtató módon rendezni a kapcsolatukat, bátran forduljanak párterapeutához! A szakember mint hozzáértő külső szemlélő nagyon sokat segíthet már pár alkalom során is a helyzet javításában.

Drukkolok Önöknek!

Simon Sarolta