Szeretném a tanácsukat kérni gyermekláthatás kérdésében. A kedvesemnek két kislánya van (6 és 8 éves), két éve vált el, és igen érdekes láthatási rendben állapodtak meg a volt feleségével. Kívülállóként nem tetszik a megállapodásuk (ügyvéd előtt egyeztek
meg), mert úgy gondolom, nem a lányok érdekeit nézik és semmi rendszeresség, következetesség nincs ebben a furcsa láthatási rendben, ami a következő: hétvégéken váltva (anyás hétvége-apás hétvége péntektől vasárnapig, ami eddig rendben is van), de hétköznap ha anyás hétvége volt éppen, akkor apa vasárnap este 6-kor átmegy értük, majd hétfő reggel viszi őket iskolába. Hétfőn délután már anya megy értük és kedd reggelig ott vannak nála. Majd kedden már apa megy értük (szegények vonulnak ide-oda az iskolatáskákkal) délután és szerdán megint anyával vannak. Csütörtökön megint apa megy délután, aztán mivel apás hétvége következik, nyilván vele vannak a kislányok vasárnap estig. Tehát gyakorlatilag minden másnap váltanak és hétvégéken. A szünetek jobbak és kiszámíthatóbbak, hiszen nyáron az 1 hét apánál -1 hét anyánál elv működik. Lassan három éve nézem "kívülállóként" ezt a furcsa, sajátos rendszert és látom a lányokon, hogy közben lelkileg nehezen viselik az állandóság hiányát. A nagyobbik lánynál figyelhető meg a legjobban, hogy sokszor szomorú, szótlan és ha ránézünk, erőltetetten mosolyog, majd ha már úgy látja, nem figyeljük, hirtelen elkomorodik. Közben ha apánál vannak a lányok, az anyuka minden este hívja őket és gyakolatilag "kikérdezi", kifaggatja őket a napi történésekről (mikor keltél, mit ettetek, hol voltatok stb.) és szegények már rutinszerűen válaszolnak néha már kérdés nélkül.

A nagyobbik lány felvetette valamelyik nap, hogy sokkal jobb lenne úgy, mint nyáron a láthatás, de anyuka ezt nem engedi, nem szeretné. Közben anyukának az új kapcsolatában született egy kisfia, illetve a párjának is van két iskolás gyermeke, így egyszerűbb nekik a láthatásokat megoldani. Érdekes módon az anyuka párjának a gyermekei is ugyanilyen váltott napos láthatásban mennek hozzájuk, csak ők azokon a napokon, amikor a két kislány a páromnál van. Anyuka ezt úgy magyarázza, hogy legalább így minden gyermekre van elég idő és kéthetente hétvégén marad ideje magukra és az új babára. Igen bonyolult ez a történet és remélem, le tudtam írni kevésbé bonyolultan :-) de sajnálom és féltem a lányok lelkivilágát. Közben nekem is van egy kisfiam, aki ezt a furcsa rendszert pároméknál nem érti, mivel ő csak kéthetente megy apukájához, illetve néha hétköznap délután. Persze nálunk más a helyzet, és nyilván nem szeretném, ha a párom csak kéthetente látná a kislányokat, hiszen nagyon ragaszkodnak egymáshoz és párom abba belebetegedne. Persze ebbe a fura helyzetbe is, mert azt látom, rohan ide-oda, azt sem tudja néha, merre és hova induljon, hogy hazaér-e időben délután a lányokért, őt is megviseli ez a rendszer, de nem mer szólni az anyának. Egyszer már próbáltunk beszélni vele, hogy változtassunk a lányok érdekében, de hallani sem akar róla. Most telik le a két év a válás óta, és tanácstalanul állunk, mit tegyünk, hova és kihez forduljunk segítségért, tanácsért. Párom attól fél, ha a láthatási szabályozás módosítását kérjük, akkor elveszik tőle a lányokat hétköznap, és ő nem akar hétvégi apuka lenni (anyuka ezzel is zsarolja, és emiatt a kedvesem még gyerektartást is fizet neki a lányok után és nem keveset). Szeretném tanácsukat kérni és nagyon várjuk válaszukat.
Köszönöm előre is.

Kedves Kérdező!

Természetesen tudtam követni a valóban bonyolult leírást, és csak felfogni nem sikerült még, hogy milyen meggondolásból bonyolították túl annak idején a saját életüket az érintett felnőttek. Persze sejtem, általában a felezés kényszerében születnek ilyen megoldások, bár a legkisebb időintervallum eddig a kétnaponkénti költözés volt a praxisomban.

Szülőként téboly lehet a logisztika kivitelezése – ha jól értem, a hétköznapok sem fixek, hiszen egyik héten hétfő-szerda-péntek jut az egyik szülőnek, másik héten kedd-csütörtök. Vagyis a különórák, a pajtásokkal való spontán együttjátszások megszervezése állandó készenlétet, örökös improvizációt jelent, tárgyi szinten iskolai felszerlések, edzés-cuccok, játékok vándorolnak a két helyszín között.

Ugyanez gyerekoldalról nézve állandó tranzit-létként írható le, minden folyamat széttöredezik, egyetlen reggel elkezdett játék sem folytatható aznap délután, nehezen tervezhetőek a programok, nehéz elengednie magát az embernek. A mozaikcsalád két fele – a két oldalról hozott gyerekek – ráadásul állandóan váltják egymást, feltételezem felváltva használt gyerekszobában. Ez sem a családdá integrálódást nem segíti, sem a territoriális igényeket nem elégíti ki konfliktusmentesen. A kislányok édesanyja jelenleg tulajdonképp három családi felállást visz, azokat időben különválasztva. Szerencsés lenne a külön gyerek-egységeket (én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk) jobban összegyúrni

Meglátásom szerint teljesen jogos az igénye a kislányoknak, hogy nagyobb blokkokba szervezve váltakozzanak az apás és anyás időszakok. Így is fenntartható a lehetőség a másik szülővel való találkozásra, de adott héten a fix helyszín legalább némi állandóságot kínál a gyerekeknek. Mivel az arányok (fele-fele) ezzel a felállással sem változik, párjának sem kell tartania az együtt töltött idő megcsorbításától.

Üdvözlettel – Kiss Kinga