Kedves Andrea!

Óvodáskorú (5 éves lesz 2 hónap múlva) kisfiamnál mozgáskoordinációs zavart állapított meg a mozgásterapeuta. Hat olyan feladat volt, amin „elbukott”. (négyütemű mozgást három ütemben végzett, labdaelkapáskor csukva volt a szeme, nem tudja pattogtatni a labdát, ugrálva vonal mentén nem tudott tízig számolni stb.) Számomra mindig fontos volt, hogy olyannak lássam Őt, amilyen, – se jobbnak, se rosszabbnak – így derült ki a zavar. Szerencsére jó kezekbe kerültünk. A kérdésem a következő. A hely, ahova vittem, halmozottan beteg gyerekekkel foglalkozik, izomsorvadás, Down-szindróma stb. Engem nem zavar, hogy ilyen gyerekek közé kerülünk, mert nagyon értékesnek tartom őket. Egyetlen gondom a dologgal kapcsolatban: mit mondjak a fiamnak? Mi a bajuk azoknak a pici kis emberkéknek? Miért járunk mi is velük közös vízi fejlesztő tornára? Szigorúan kerülöm a hazugságot (irtózom tőle). Ezek beteg gyerekek. Csak nehogy az én kisfiam is félni kezdjen a betegségtől – hisz neki a többiekhez képest „kutya baja”. Mit javasol a  pszichológus? Mennyire avassuk be? Mit mondjunk neki? Vagy csak jöjjön, aminek jönnie kell és majd lesz valahogy? (ezt nem szeretem, de ha kell...) Köszönöm a választ!

Kedves Anyuka! 

Egy egészségesen fejlődő gyermek fel fogja tenni a maga egészséges kérdéseit a helyzetben. És akkor majd tud rájuk válaszolni. A gyerekek számára sokkal jobban elfogadható a másság, mint mi gondolnánk. Nem azt mondom, hogy nem veszik észre, hanem azt, hogy ha megkapják a megfelelő választ, akkor azt a helyén tudják kezelni. Ha Ön nem szorong ezen, akkor ő is természetesnek fogja venni, hogy az én bajom a mozgáskoordináció, az övék pedig más.

Hagyja őt kérdezni! És bízzon magában, hogy megtalálja a helyes választ. És a fia megérzi netán azt is, hogy ő milyen szerencsés, hogy nincs nagyobb baja.

Üdvözlettel: Majoros Andrea