20 éves lány vagyok. Most fejezném be a második évemet orvosin, de még hátra van egy szigorlatom, ami több mint valószínű, hogy nem fog sikerülni. Nem érzem, hogy képes lennék rá és ettől kifejezetten gyűlölöm magam. Korábban is voltak problémák az önértékelésemmel, de idén egyre rosszabb kezdett lenni. Nem nagyon vagyok jó bármi másban a tanuláson kívül, így mióta egyetemre járok, egy nagy kudarcnak érzem az egész életemet, kezdem úgy érezni, semmi értelme az egésznek. A COVID miatti bezártság nagyon nem segített, és hiába támogatnak mindenben a szüleim, ettől csak jobban utálom magam, mert tényleg semmi más dolgom nincs, csak tanulni, mégsem vagyok képes sikerrel járni, a barátaimhoz fordulni képtelen vagyok, mert nem akarom terhelni ezzel őket. Össze akarom szedni magam, mert végtelenül szánalmasnak érzem, hogy konkrétan meg akarok szűnni létezni, mikor másoknak sokkal nagyobb bajaik vannak, de komolyan rettegek tőle, hogy egy nap nem bírom tovább, és csinálok magammal valamit, amivel csak kiborítanám azokat, akik végig támogattak. Hogyan tudnám elérni, hogy
kevesebbet pánikoljak, és jobban tudjak koncentrálni? Gondoltam mindenre, felvételizzek újra másik szakra, hagyjak ki egy évet az egyetemről és dolgozzak,amíg kicsit jobban leszek? De nagyon félek, hogy nem segít ez sem és csak rontok vele, ha még emiatt is csalódok magamben. Kérem segítsen, mert őszintén nem tudom, meddig bírom.

Kedves Egyetemista Lány!

Bajban van, ezt jól érzi. Valamiért nagyon leértékeli magát, kevésnek érzi, nehezen talál erőtartalékokat magában. Attól, hogy valakinek csak a tanulás a dolga, nem biztos, hogy ebben a legjobb, hogy jól választott. Ki akarta, hogy egyetemre menjen? Ki döntötte el, hogy mit tanuljon és hol? Mik a szülei elvárásai magával szemben? Az orvosi egyetem elvégzése nagy próbatétel. Rengeteg tanulnivaló, sok gyakorlat, sok év, mire szakember lesz valakiből. Jó, ha idejekorán kiderül, jó helyen van-e.

Ha már korábban is voltak önértékelési problémái, akkor az egyetem nehézségei sokat rontottak ezen. Segítségre van szüksége, hogy kimásszon ebből a gödörből, és megtalálja, mi az, amire vágyik, mit csinálna szívesen, miben igazán jó (ami persze lehet az orvoslás is). A rengeteg vizsga, szigorlat, a szinte megemészthetetlenül sok tananyag sokakat megrendített már, olyanokat is, akik egyébként elhivatottak, odavalók voltak. Így Önnek sem kell emiatt szégyenkeznie. Javaslom, hogy kérjen pszichológiai segítséget, ami a levelében feltett kérdéseket is segít megválaszolni. Ha nem tud dönteni, akkor a halasztás mindig jó megoldás lehet, van idő végig gondolni a dolgokat, jobban megismerni saját magunkat, esetleg új, énközeli célokat találni. A halasztás alatt lehet dolgozni valamit, és ebből finanszírozhatja a pszichoterápiát. Egy ilyen terápia jó alap lehet a későbbi, orvosi munkához is, megismeri, hogyan lehet észre venni, ha valakivel baj van, és hogyan lehet segíteni neki. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata