Véletlenül bukkantam az oldalra, de örülök neki. Mások kusza érzelmi életét olvasva látom, hogy nem csak az én életem bonyolult. Néha annyira elmerülök a problémáimban, hogy azt gondolom, mások sokkal könnyebben megoldják a dolgaikat...
Kapcsolatom párommal 11 éve tart, sok hullámvölgy és nehézség tarkította (a nehéz anyóstól kezdve a devizahitelig és másokon át). Egy gyermekünk van. Jelenleg közös vállalkozást viszünk, ami nagyon megterhelő minden szépségével együtt.
Ebben sokáig nem értettünk egyet, mert olyan élethelyzetet teremtett, amiben nem könnyű családként működni. Anyagiakban sem sikerült közös nevezőre jutnunk. A férjem személete: minden úgy lesz, ahogy ő akarja... az enyém pedig, hogy beszéljük meg és olyan döntés szülessen, ami a családnak érdeke, nem pusztán az egyik embernek a családból. Ezek miatt éltünk külön már kétszer. Abban reménykedtem, hogy ő enged, hogy együtt lehessünk, de ez nagyon sokára következett be, és nekem is engednem kellett nagyon sok dologban. Erre ráadásként mások is belekacsingattak ebbe a kapcsolatba. Nagyon fáj nekem a férjem hozzáállása más nőkhöz. Nagyon fiatalon ismerkedtünk meg, neki nem sok kapcsolata volt, és akkor fontosabb volt neki a buli a barátaival, mint hogy kiélte volna magát. Mindig oda jutottunk, hogy a munkahelyein rendre barátkozni kezdett a lányokkal, napi szinten több időt töltött ott, mint otthon, és ha otthon volt is sokszor fordult elő, hogy ezekkel a lányokkal beszélgetett a közösségi oldalakon, ami persze nekem nem tetszett, de esze ágában sem volt ezen változtatni. Volt, hogy azon kaptam, hogy azt írta, csak a gyerek miatt van velem... ezek mellé még jött, hogy pornófüggő volt, mielőtt megismert engem. Ha gondjaink voltak, újra kezdte, amin persze megint csak a vita volt. Majd ez lassacskán elmaradt és felváltotta a társkereső oldal, ahol persze olykor csak beszélgetni, ismerkedni akart, míg nem laktunk itt, vagy konkrétan szexpartnert keresett. Elmondása szerint soha semmi nem történt. Egy nő látogatta meg, hogy lássa, milyen ember is valójában, akiért a férjem el akart tőlem válni. Ezek az ismerkedős vonalak persze egyszerre több
szálon futottak.

Mi visszaköltöztünk, azt hittem, ha én engedek az én részemből, majd élhetünk végre nyugodtan. De sajnos a gondjaink nem akartak ritkulni. Bizonytalan a lakhatásunk, a vállalkozásunk, ami pénzt hoz, szinte el is viszi, és annyi energiát elvisz, hogy sem pihenésre, sem kikapcsolódásra nem marad idő, sem pénz. Mindezek mellett a férjem nem törölte le magát az oldalakról, csak inaktívvá tette a profilját, így értesítéseket folyamatosan kapott. Mikor 5 hónap után újra
összevesztünk, az első dolga volt, hogy visszaregisztrált és meg is ismerkedett egy nővel, akinek még virágot is vett (nekem sosem szokott). Ekkor könyörögtem neki, hogy térjen észre, és egy butaság miatt ne dobja el a családját! Teljesen kifordult önmagából, ilyennek még sosem láttam! Azt azért el kell mondanom, hogy lassan egy éve költöztünk vissza, és előtte másfél évig nem laktunk együtt, csak jártunk hozzá rendszeresen, vagy ő jött. Mikor visszaköltöztünk is, nagyon rossz állapotban volt. Nem evett és nem aludt rendesen. Az utakat járta (kereskedelem miatt) és többször előfordult, hogy majdnem elaludt a volánnál (többször mondhatni én mentettem meg). Dühkitörései voltak... többször úgy tűnt nekem, mintha
két emberrel élnék együtt! Nagyon magányos itt az élet egyedül, sokat volt úton, meg járt emberek közé, de barátai itt nem nagyon voltak. Mikor 5 hónap után legutóbb zátonyra futott a kapcsolatunk, én teljesen összetörtem. Nem tudtam aludni és drasztikusan lefogytam, gyógynövényes nyugtatókkal próbáltam enyhíteni a lelki fájdalmaimat. Egyszerűen úgy viselkedett, mint akitől elvették a kedvenc játékát az oviban. Bele volt betegedve, hogy végül az a próbálkozása sem jött össze a másik nővel. A társkeresőkről nem akarta letörölni magát, azért is könyörögni kellett. Próbáltuk rendezni, én megígértem, hogy nem megyünk el többé, bármennyire nehéz is itt, de ennek az volt a feltétele, hogy befejezi, amit csinál.
Amúgy is bizalmatlan vagyok, sokat csalódtam már benne, és féltékeny is, ami szerintem érthető. Mondtam, hogy szeretnék megbocsátani, de jó lenne, ha megmagyarázná, miért tette, amit tett. A válasz egyszerű: nem tudom! És ennyi. Nem hajlandó őszintén beszélni velem, így nem is tudok bízni benne. Az okostelefonja nélkül nem tud élni! És bár ez már fél éve történt, én még most sem tudok hinni neki.

Nagyon megváltozott. Éjjel rendre fönnmaradt és míg én aludtam (próbáltam),  ő a telefonját bújta, romantikus számokat hallgatott, ami rá nem jellemző, többször előfordult, hogy látványosan lerázott minket a gyerekkel, csak hogy egyedül menjen, ahova amúgy együtt is mehettünk volna. Azt mondta, elugrik valahova, ami 10 perc, és több mint egy óráig nem jött haza, ésszerű magyarázatok persze nincsenek. Én meg állandóan csak nyomozok, amibe már bele vagyok fáradva, minden, ami kiderül, szerinte csak az én képzeletem szüleménye. Ha a telefonján az útvonal azt mutatja, hogy munka után másfele járt, az is butaság szerinte! És még sorolhatnám! Soha nem éreztem ennyi rosszat, rossz megérzéseket, mint az utóbbi fél évben (mintha kettős életet élne), többször volt, hogy beigazolódott, nem őszinte. Kértem, hogy mondja meg, ha van valakije, mert nem vagyok buta, minden ésszerű jel arra utal, és én nem akarok hazugságban élni, de mindent
tagad! Volt, hogy ránéztem a ruhájára és bevillant, hogy volt valakivel :( - néha úgy érzem, meg fogok bolondulni! Állandó hangulatváltozásai vannak, minden ok nélkül, nem találok rá magyarázatot és ő sem ad. Kértem, hogy keressünk fel egy mediátort és hozzuk helyre a bizalmat a kapcsolatunkban, mert így nem lehet élni! Azt mondta, nekünk nincs problémánk, de sokszor a fejemhez vágja, hogy betegesen féltékeny vagyok. Ami ezek után szerintem érthető (de bár sosem élném át). Ezekkel párhuzamosan vannak napok, amikor úgy érzem, visszakaptam a szerelmemet, öleget és minden rendben, gyereket is tervezzük. Kérem, adjon tanácsot! Nagyon szeretném, ha a férjem őszinte lenne hozzám, bármi legyen is az igazság, mert nem akarom az életem úgy élni, hogy a faluban attól kelljen félnem, hogy melyik nőhöz jár... vagy éppen mikor gondolja meg magát és küld el bennünket. Mindenkivel el tud beszélgetni, nagyon nyílt és jól kommunikál, csak épp velem nem, hiába vagyok bármennyire kedves. Szeretnék újra bízni benne!

Kedves Hölgyem!

Nem értem, hogy mi tartja Önöket tulajdonképpen még együtt?! A közös gyermeken és vállalkozáson túl... Azt tudom elképzelni, hogy Önök ketten egészen más malomban őrölnek. Ön mintha teljes testi-lelki-érzelmi közösségként képzelné el a házasságot, emellett valahogy megpróbál a gazdasági együttműködéssel is megbirkózni. Míg férje "hagyományosabb" szemlélete szerint az együttélés és az általa irányított közös munka jelentené a házasság intézményét - testi és érzelmi szükségleteit pedig máshol kívánja kielégíteni.

Igen terjedelmes leveléből nem rajzolódik ki számomra az az érzelmi bázis, amire támaszkodni lehetne, amelyhez vissza tudnának nyúlni egy esetleges (újra)építkezés során. (Ami egyébként önmagában is nehéznek tűnik, mert mintha csak Ön akarná, a férje nem). Vajon milyen lehetett az Önök párosa, amikor erősnek érezte a szövetségüket? Mi hozta, tartotta össze Önöket? Rengeteg nehézséget felsorol a nehéz anyóstól a devizahitelen és közös vállalkozáson át a pornófüggőségig és állandó külső kapcsolatokig - mi ellensúlyozza ezeket a pozitív oldalon? Vajon mennyire ismerik egymást, mennyire tudják, látják, érzik, hogy ki-ki hogyan gondolkodik saját magáról, másokról, a világról? Hogy ki hogyan képzeli az életét? Ahhoz a fajta házastársi kapcsolathoz, amit levele alapján Ön elvárna, elképzel, mindezen kérdések tisztázására elengedhetetlenül szükség van.

A férje (feltételezett) elképzelése szerinti házassághoz viszont inkább az Ön végtelen türelmére, megértésére, elfogadására és megbocsátására, valamit nagyfokú érzelmi önállóságára van szükség! Hiszen végülis Ön is pótolhatja más forrásból, ami hiányzik, a házasság megtartása mellett is, ha elfogadja annak az Ön igényeitől eltérő működését. Javaslom, hogy először is nézzen őszintén szembe a tényekkel önmagában, és a kapcsolatukban: mi az, amit elvárhat, megkaphat a férjétől, és mi az, amit nem? Mi az, aminek a hiányát Ön hosszú távon képes elviselni, ellensúlyozni, és mire van mindenképp szüksége? Valamint: ezek fényében mi az, amit Ön adni képes?

Ezek megfogalmazásában egyénileg is bátran kérhet segítséget szakembertől. Majd kissé megerősödve jobban el fogja tudni dönteni, hogy hogyan és milyen téren tudja, tartja szükségesnek férjét bevonni a közös gondok megoldásába.

Utóirat: a mérlegelés során az egyik legfőbb, szem előtt tartandó szempont a közös gyermekük lelki egészsége is! Őt különösképp megviselheti ez a súlyos "se veled, se nélküled", ami Önök között zajlik. El kell kezdeniük őt ettől minél előbb megkímélni. Még egy gyermek vállalása pedig biztos, hogy nem megoldás!

Üdvözlettel

Simon Sarolta