A párom 34, én 46 éves vagyok, 11 éve alkotunk egy párt. 2 gyermekünk van, a kisebbik 5 éves és autista. 5 éve külföldön élünk, ami nagyon sok energiát felemésztett mindkettônk életében. Lassan egyenesbe jöttünk, a gyerekek sem igényelnek annyi idôt, erre bejelentette, hogy változást akar. Kérdésekre keres választ, mert azt tudja, hogy ami volt, az már nem lesz úgy többé. Nagyon szeret mint társat, barátot,  mint a gyerekei apját, jó embernek tart, de mint férfi már nem vonzom. Amúgy sem jelentett neki sokat a szexualitás, ami most már szinte teljesen eltűnt. Aggódom érte , magamért és legfőképpen a gyerekekért. Szükségük van rám és a páromnak is, de csak ezért együtt lenni meddig lehet? Próbáljuk megbeszélni, de még azt mondja, hogy ő sem tudja, mit akar. Szerinte pánikolok, viszont a megérzéseim mindig bejönnek, ès azt látom, hogy valaki sérülni fog. Én szeretem őt, de nem tudom, hogy ez elég lesz-e.

Legfőképpen azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan kezdjük rendezni a kapcsolatunkat? Hogyan segítsek neki és magamnak? Ráadásul ő most egy nagyon (szàmomra) negatív környezetben éli. Én amíg dolgozom, ő addig a milliomos anyukàk között tölti a szabadidejét, és ahogy észreveszem, kicsit ùgy gondolja, hogy oda tartozik, és oda is akar tartozni, ès ennek az "életnek" csak mi vagyunk a gátja. (Angliàban élünk.) 8 évig csak anyuka volt, azt mondja, most már élni akarja az életèt. Help!

Kedves Uram!

Nem véletlen, hogy most vettek ilyen irányt az események: eddig keményen küzdöttek a feleségével, vállt vállnak vetve dolgoztak a közös életük megteremtésén egy új környezetben, kultúrában, és egy fokozott odafigyelést, törődést igénylő gyermek sorsának egyengetésén. Amíg mindez lefoglalta Önöket és igénybe vette a kapacitásukat, erőforrásaikat, addig egyikük sem volt abban a helyzetben, hogy a saját életéről, a kettejük kapcsolatáról elmélkedjen. Természetes tehát, hogy a felesége életében felszabadult helyet a kételyek töltik ki, és elkezd választ keresni a felmerülő kérdésekre. Mik ezek a kérdések vajon? Egy részüket Ön is ismeri - egy részüket nem - egy részüket pedig még a felesége maga sem.

Önmagában nem tartom ijesztőnek e folyamatot. Időnként vannak olyan életszakaszok, amikor az önismereti igény előtérbe kerül, aminek lehetnek persze a környezet, sőt, az egyén számára is ijesztő vonatkozásai. Sok minden megkérdőjeleződik, az ember mintegy számot vet az életével. Értékeli életmódját, kapcsolatait, kitűzött és elért céljait, kudarcait, lehetőségeit, vágyait. Ha a párjának lenne munkája, amellyel hozzájárul a család fenntartásához, netán hivatása, amelyben még az anyagiak biztosításán túl is értelmet talál, valószínűleg nem éleződne ki ennyire a helyzet. De úgy tűnik, nem így van, s ez arra figyelmezteti Önt, Önöket, hogy most a kapcsolatukon kell együtt dolgozniuk, mert veszélybe kerülhet. Mégpedig azért, mert ha nem tudnak együtt változni, akkor "elfejlődhetnek" egymás mellől, és egy kiüresedett párkapcsolat valóban nem jó alapja egy gyermekeket nevelő családnak, de boldog felnőttek életének sem. Gyakran előfordul, hogy a kisgyermeket nevelő családokban a hangsúly áttevődik a szülőségre a párkapcsolatról - pedig annak épsége, egészsége, kiegyensúlyozottsága a valódi alap!

Szóval: ne féljen közelíteni a feleségéhez! Ha valamerre el lehet indulni, akkor erre érdemes: egymás felé, újra. Hol tart most? Hogyan éli meg a mindennapjait? Mit vár Öntől, és mit kíván adni? Nem az a fontos, hogy pontos válaszokat tudjon adni, hogy "tudja, mit akar"; az a fontos, hogy láthatóvá váljanak a benne zajló folyamatok. Együtt a bizonytalanságot is könnyebb elviselni! Ugyanezek természetesen Önnel kapcsolatban is fontosak. A sikeres házasság egyik alapelve a pár mély barátsága - ápolják, frissítsék egy kicsit! Mik éltették annak idején az Önök szerelmét? Milyen közös szokások, gesztusok erősítették meg? Érdemes ezekhez, ahogy lehet, illetve a mostani életkörülmények adta keretek között, de visszanyúlni!

Az egymásra szánt idő, figyelem, apró kedveskedések, szívből szóló ajándékok, melengető ölelések, érintések mind építhetik a szeretetkapcsolatokat. Támaszkodjanak környezetük segítségére is ahhoz, hogy most több energiát fordíthassanak egymásra, magukra. Ez a befektetés bizonnyal megtérül majd.

Üdvözlettel

Simon Sarolta