A szüleim és a férjem között álltam 12 évig, és mindig a szüleimet pártoltam, s egy nap már nem bírtam és beadtam a válópert. A válás alatt a szüleim még húztak a férjem ellen, úgy
ahogy a házasságom alatt tették, csak én nem jöttem rá. Mindig a férjemmel veszekedtem és nem hittem neki, mikor azt mondta, hogy őt nem szeretik a szüleim. A válás alatt jöttem rá, hogy igaza volt, ezt már be is ismertem neki. Azóta külön élünk, én a lányunkkal, ő a szüleinél, akikkel örökké harcolnia kell. Én már rájöttem, hogy igaza volt és szeretnék vele újrakezdeni mindent, mert tudom, hogy szeret, de szerinte én csak ragaszkodom hozzá, pedig nem. Szeretem őt. A szüleimmel nem bírok találkozni, tartok tőlük. Utoljára, mikor hívtak, megkérdezte anyám, már nem is szeretem őket, inkább volt anyósomékhoz húzok? Ami nem igaz. Rájöttem, hogy végig, az egész házasságomban ott voltak, és mintha mindig azt várták volna, hogy ők legyenek a jók a férjemmel szemben és én mindennel futottam hozzájuk, tőlük várva a megoldást, és nekik szidtam a férjem, holott csak ki kellett volna mutatnom neki, hogy szeretem. Már tudom, mit kellene másként, csak az nem biztos, hogy gyermekem apja valaha is megbocsát nekem. A szüleimnek néha beolvasnék, néha csak elkeseredem, de ha rájuk gondolok is, már gyomorgörcsöm lesz.
Az életben nem merek velük ellenkezni, sohasem mertem, mindig csak csendben dolgozott bennem a szidalmazásuk, kioktatásuk, ami a végén már tönkretett, és az eddigi életemet is. Próbálnék változtatni, de gyengének érzem magam, és bánatomban inkább eszem.

Kedves Timi!

Azt gondolom, hogy kevés nagyobb, erősebb tett van az életünkben, mint amikor rájövünk, hogy hibáztunk, megbánjuk, és szeretnénk változtatni. Valóban, sok házasság romlik meg, mert a “gyermek” nem tud leválni a szüleiről, és nem tud a párja mellett valóban elköteleződni. Mert miközben házasok, a szülei felé lojális, velük osztja meg az érzéseit, tőlük várja a megoldásokat.

Felnőtt életünk nagy feladata, hogy a gyermekkorban kapott értékeket, üzeneteket tudatosítva eldöntsük, hogy melyek azok, amiket valóban magunkénak akarunk tudni, és melyekkel nem tudunk azonosulni. Ezzel párhuzamosan alakul át a szülőkkel való kapcsolat is: az alá-fölé rendelt viszony közeledik a szimmetrikushoz. Ez tovább erősödik, amikor mi magunk is szülővé válunk. És ahogy a szülőkkel való szoros kapcsolat oldódni kezd, a párkapcsolatoknak is tere nyílik. Igen, ez együtt kell járjon azzal, hogy ellentmondok, hogy “lázadok”. Ha ez nem történik meg, a párkapcsolatban két tűz közé kerülhet az ember. Óriási dolog, hogy ezt felismerte, és igyekszik rajta változtatni. Tény, hogy vannak szülők, akik nem segítik ezt a folyamatot, sőt, inkább gátolják. Ha úgy érzi, egyedül nem sikerül a szüleivel való kapcsolatot rendezni, érdemes lehet pszichológust felkeresni.

A volt férjével való kapcsolatban pedig talán a teljes őszinteség hozhat megoldást. Illetve az ő döntése, hiszen bizonyára számos rossz élménye kötődik a történtekhez, s hosszú út vezetett odáig, hogy elváljon Öntől, kérdés, hogy szeretne-e újra közös útra térni. Mondja el neki, hogy miként érez, reméljük, ő is értékelni fogja azt az utat, amit bejárt a szüleivel való kapcsolatban.

Üdvözlettel,

Kovács Réka