Nekem egy elég érdekes problémám lenne. Van két kislányom, a nagyobbik 3 éves , a kicsi 1 éves. A 3 éves már óvodás, és azt tapasztalom, hogy akárhanyszor rajzol vagy színez, fekete ceruzát vagy grafitot használ... bármit kell kiszínezni, az nála mindig fekete. Viselkedésén is vélek némi furcsaságot felfedezni - vannak olyan pillanatok, amikor durvább a kelleténél. Kicsit aggódom, hogy ezek miért lehetnek. Megfordult a fejemben, hogy esetleg a kis testvérre való féltékenység, vagy az, hogy esetleg a nevelőapukája nem tudja őt 100%-ban elfogadni. Szeretnék egy kicsit tisztábban látni, hogy mégis mi okozhatja ezeket a lányomnál?
Válaszát előre is köszönöm !

Kedves Édesanya!

A gyermekek rajzai, magatartásuk megváltozása valóban fontos - és plusz odafigyelésre hívó - jelzések lehetnek belső folyamataikról, kavargó indulati életükről. Örülök, hogy Ön ezekre a finom jelekre is felfigyelt. Abból a pár információból, amit megosztott, három igen jelentős, és a kislánya lelki fejlődését döntő mértékben befolyásoló életesemény emelkedik ki: elsőként a kistestvér születése, melyre jó ráérzéssel Ön is gyanakodott. Ez a "trónfosztás" a nagyobb gyermek kétéves kora körül történt, amikor már erősen tudatában van saját lénye, énje egyediségének, önállóságának - az anyától való függetlenedés egyszerre vonzó, de ijesztő is. Főleg, ha egy konkurencia is "színre lép".
Másodszor: a szülők párkapcsolatának feltételezhető problémái, aminek folytán nem együtt nevelik őt, az édesapa szerepe tehát legfeljebb bizonyos gyakoriságú és intenzitású kapcsolattartásban van jelen - ez is egy feldolgozandó veszteség.
Végül, hogy egy nevelőapukát is "kapott", akinek ebben a helyzetben eleve nem lenne könnyű dolga a kislánnyal való harmonikus kapcsolat kialakításában, de a leírtak szerint ezzel az önök esetében kifejezetten nehézségei vannak.
A képet még sok-sok részlet árnyalhatja (pl. az édesszülők kapcsolatának minősége, hogy az apai kapcsolattartás megvalósul-e, ott a gyermek jól érzi-e magát, az édesanya mennyi időt tud csak őrá szánni a kistesó mellett, a kisebb gyermek vajon édes- vagy féltestvére-e, az óvodában milyenek a viszonyok stb.).
Az elmondott körülmények között azzal tudja segíteni a gyermekét, ha tölt vele, és csak vele kettesben időt (a picire addig akár apa vagy a nagyszülők vigyázhatnak); ha támogatja az édesapával való rendszeres kapcsolattartást, arra a kislányt felkészíti, hogy szívesen menjen; ha erősíti a nevelőapa és a gyermek kapcsolatát, segíti párját a lányka elfogadásában.
Sok sikert, boldogságot és erőt kívánok az új család kialakítása során! Ha úgy látja, hogy a dolgok nem rendeződnek, esetleg további aggasztó jeleket tapasztal, érdemes gyermekpszichológushoz fordulni (például a területileg illetékes Család- és Gyermekjóléti Központban).

Üdvözlettel

Simon Sarolta