Egyedülálló anyuka vagyok, 31 éves, kisfiam 6, már régóta egyedül élünk, külföldön, nincs családtag, aki segíthetne. 7 hónapja megismertem a páromat online társkeresőn. Velem egykorú, nagyon kedves, intelligens férfi. Annyira "tepert" az elején, hogy nem tudtam elutasítani, pedig külsőre nem igazán volt az én típusom, mégis volt benne valami nyugalom, ami vonzott. Ő azonnal készen állt és mindenben segített. Bele akart mélyülni a lelkembe. Minden reggel, mikor külön aludtunk, reggeli üzenetet írt és napközben is sokszor jelentkezett, kérdezte, mit csinálok stb. Heti négyszer is nálunk volt, mindent együtt csináltunk, nagyon mély és intim párkapcsolatnak éltem ezt meg. A kisfiammal is azonnal tudta, hogy bánjon, pedig neki gyereke sincs. Szóval mindent megtett, hogy szerelmes legyek, ami be is következett. Úgy érzem, ő a lelki társam, sose volt még senkivel ilyen jó minden szinten.
Most mégis szakított velem, miután én kiakadtam, hogy egy napon egész nap nem jelentkezett (én se ugyan), és mondta, hogy nem tudja megadni nekem, amire vágynék. Hogy neki több idő, mire érzelmeket érez. Fontos vagyok neki, de még őneki ez nagyon az eleje, és még mindig ott tart, hogy még mindig ismerkedünk egymással. Nekem ez furcsa, mert olyan volt az egész, mintha egymásnak lennénk teremtve. Álmomban se hittem volna, hogy egy férfi ennyi mindenben mellettem áll és elfogad. Most mégis szakítottunk. Hogy tudott így szeretni, ha valójában nem is szeret?? Mi lesz ebből? Felejtsem el?? Vagy rá fog jönni, hogy ez valami különleges volt köztünk?

Kedves Hölgyem!

Az elköteleződés nagyon nehéz, és különösen akkor, ha már nem vagyunk nagyon fiatalok, és még soha nem próbáltuk. Lehet, hogy kapcsolatuk nagyon intenzív volt egészen addig, míg meg nem érkezett a szerelem, illetve amíg nem érezte úgy, hogy szorosabbra szeretné fűzni a viszonyukat. Párja számára ez ijesztő lehetett, úgy érezte, ha valami „végleges”, akkor már nehéz változtatni rajta. Jól érezte magát Önnel addig, míg meg nem érintette a veszély, hogy ez már valamilyen jól meghatározható kapcsolat. Szívesen hívogatta Önt, amíg úgy nem érezte, hogy ez már egy elvárás vele szemben. Amit eddig megtett önként és lelkesen, az így már nem kell, ha kötelező. Talán az is fontos, hogy azon a bizonyos napon Ön sem hívta, egész nap gyűjtögette a szemrehányást, a hiányt, de nem tudott csak érdeklődő lenni, hanem elvárásokat támasztott, szemrehányásokat tett.

Nehéz megjósolni, mi történhet ezután. Sajnos az elköteleződéstől való félelem nagyon erős lehet, és széttéphet egy nagyon szép kapcsolatot is. Talán érdemes lenne nagyon óvatosan közeledni hozzá, pl. az Önnek eddig oly kedves reggeli üzenetekkel. Ezek tényleg legyenek kedvesek, kellemesek, és ne fogalmazzanak meg elvárásokat, ne szóljon a szerelemről, de legyen olyasmi, amit a párja szívesen olvas, amiben örömét lelheti.

Ha tudja, akkor próbálja meg olyan lassúvá tenni a közeledést, amennyire a párja igényli, ne akarja lekötni, hanem élvezze a társaságát. Ha van valami a párja részéről is, akkor érezni fogja, hogy nem „megfogni”, hanem szeretni akarják.

üdvözlettel

bárdos kata