Az lenne a kérdésem, hogy milyen jellegű probléma lehet annál az embernél, aki képes szinte egyik pillanatról a másikra, egy külső történés (tehát nem közöttünk lévő probléma) miatt rosszkedvű lenni, haragra gerjedni, kedvetlennek lenni, és miután rákérdezek a dologra és beszélünk róla, mindig az jön ki belőle, hogy a végén rám haragszik, mert eltérő véleményen vagyok. Ugyanis nem tudom megérteni, hogy idegen emberek/dolgok/történések miatt miért kell az embernek ekkora letargiába, depresszióba esni, hogy a többi ember miért nem úgy él, mint ő. Egyébként egy szabálykövető, tisztességes, dolgos, takarékos, talán túlságosan is fukar emberről van szó. Úgy érzem, sokszor ez a saját csapdája, hogy magától is túl sokat vár el, de nem érti meg, hogy az emberek nagy többsége nem így él. De azt sem értem, hogy ez miért elvárása, hogy de miért nem így élnek az emberek, miért az halad előre, aki átgázol a másikon, tipor mindenkin, vagy éppen törvénytelenül él. Ezt a paradoxont nem tudja feloldani magában, és ettől szenved. Soha nem elégedett, szeretne ő is előrejutni, haladni, nagy autóval járni, de tudja magáról, hogy ő nem tudna törvénytelen módon élni és úgy pénzhez jutni, de a sima, nyugodt, átlagos élet nem tölti el elégedettséggel.
Igazából ami a kapcsolatunkra rányomja a bélyegét, az a váltakozó ütemben, de szinte hetente-kéthetente beütő krach, ami az ilyen külső történések miatt kerül asztalra, és a végén mi veszünk össze, de azt sem akárhogy: napokig kerül, nem szól hozzám egy árva szót se a köszönésen kívül. Ilyenkor cinikus, meggondolatlan, makacs, ha ilyenkor azt mondanám, hogy én ezt nem bírom, menjen, amerre lát, simán elmenne. Persze lehet, hogy pár nap/hét múlva megbánná, csak az én idegeim sincsenek kötélből, nem lehet rajtuk akármeddig táncolni, és feszíteni sem lehet sokáig. Sajnos arra nem tudtam rávenni, hogy szakemberhez forduljon, mert került már olyan helyzetbe, ahol a neki egy ügyben segítő személy (ügyvéd) jól le akarta húzni, így erre kimondottan sajnálja a pénzt. Csak a "lehúzást" látja benne, és nem azt, hogy ezzel neki segítenének, hogy könnyebben lássa a dolgokat.

Reménytelenül, de azért kérdezem, hogy én mit tehetnék azért, hogy valamivel könnyebben viseljük ezeket a hullámvölgyeket, mi az a taktika vagy követendő feladat, ami ilyenkor segíthet, hogy ne vesszünk össze kéthetente úgy, hogy ez gátolja
természetesen a mindennapokat is, és az egész életet. Nem lehet igazából tervezni sem, hiszen mi van akkor, ha valami megint beüt, és fasírtban ugye nehéz pl. utazni valahová, vagy családi eseményen részt venni... Nagyon szeretnék segíteni valahogy ezen az áldatlan állapoton, csak nem tudom, hogyan...
Válaszát előre is köszönöm. G.

Kedves G!

Vannak dolgok egy kapcsolatban, amiket nehéz elfogadni. Látnánk a kiutat, hogyan lehetne javítani, de amikor a másik nem nyitott, egy jól bejáratott kör kezd kialakulni, majd ismétlődni. Ön jól látja párja korlátait, nehézségeit, amivel küzd. Mégis bosszantó, szomorú, amikor újra és újra megtörténik. Ön próbálná megoldani a helyzetet, de a párja nem hagyja, és végül Önön csattan az ostor.

Úgy látom, jelenleg nem tartja megoldhatónak, hogy a párja hozzáállása változzon. Akkor az Ön reakcióival lehetne próbálkozni. Ha jól értem, a megszokott út, hogy Ön elkezdni faggatni, mi a baj. Ő talán nem is elsőre akar válaszolni, de végül felveszi a párbeszéd fonalát. Pusztán attól, hogy elmeséli a gondolatait, hergeli önmagát. Mivel Ön van ott, Ön kapja meg a feszültség nagy részét. Érdemes lehet kipróbálni, hogy amikor látja, hogy rosszkedvű, nem faggatja, csak odamegy és megöleli. Egy nyugodt pillanatban pedig elmondhatja neki, hogy mit él át, amikor ő feszült. Nem szükséges megosztani vele a hipotézisét arról, hogy miért feszült, vagy hogy Ön szerint mit gondol rosszul. Úgynevezett énközlésekkel érdemes lehet az Ön érzéseiről beszélni. Az énközlések során a saját állapotunkról adunk tájékoztatást, és csak annyit várunk, hogy a másik megértse, mi zajlik bennünk, bízva abban, hogy Önre való tekintettel csendesednek az indulatok.

Üdvözlettel,

Kovács Réka