20 éves fiatalember vagyok és úgy érzem, komolyabb gondjaim támadtak az érzelmi életemben, amelyekkel nem mindig tudok mit kezdeni. Négy éve kerülget egy szörnyű állapot. Gombócot érzek a tokromban, szorongó üres érzést a mellkasomban, sokszor fáradt, feszült vagyok - a tünetek sosem múlnak el, csak időközönként enyhülnek. Csak az utóbbi másfél évben foglalkozom ezzel a problémával, előtte nem tudatosult. Az egész egy romantikus viszonnyal kezdődött, amikor is először éreztem úgy, hogy viszonozzák érzelmeimet. Előtte többnyire csak gyermekes, plátói szerelmeim voltak, s ezek hatására igyekeztem mindent megtenni, nehogy még egyszer szerelmes legyek. De amikor ott volt az alkalom, nem bántam, mert úgy éreztem viszontszeretnek... mégis leblokkoltam az utolsó pillanatban. Szinte pillanatok alatt tört rám a fullasztó, gyötrő és nyomasztó üresség, görcsös tétovaság, amit nem tudtam hová tenni. Elbizonytalanodtam, nem tudtam, mit is érzek igazán - hónapokig tétováztam, ami érthető módon véget vetett a kapcsolatnak. Akkor 15 éves voltam. Már több év is eltelt azóta, de nem múlt el ez a bizonytalanság, mindig ott van bennem. Sosem tudtam eldönteni, mennyire fontos nekem valaki, vagy mit is érzek iránta igazán. Ez megváltozott, amikor találkoztam a barátnőmmel, akivel jelenleg is együtt vagyunk és jól érzem magam vele, sokat lazított rajtam. De így is nehezen szabadulok fel, folyton aggódom, ami néha veszélyezteti a kettőnk közötti összhangot. Nagyon nehezen tudom kontrollálni az aggódás-lehangoltság rohamokat, ilyenkor úgy érzem, nem szeretem őt eléggé, vagy ő nem szeret engem igazán; minden apróságban a biztos kudarcot látom, tartok mindentől, ami véget vethet ennek. Eszemmel tudom, hogy irracionálisan viselkedem, de ez nem sokat segít, amikor elkap egy-egy ilyen erősebb "roham". Amikor pedig felszabadulok és boldognak érzem magam, azonnal aggódni kezdek, hogy mi van, ha csak áltatom magam és ez csak egy hazugság? Az egészet bonyolítja, hogy túl sokszor jut eszembe egyik korábbi, plátói szerelmem. Bár akkor nagyon rosszul éreztem magam mellette és én vetettem véget a barátságunknak, most mégis úgy érzem, őt tiszta szívből tudtam szeretni, akkor nem voltak bennem kételyek. Ez nagyon bánt, és félek, hogy rossz hatással lesz a párommal való kapcsolatomra, félek rosszulesik neki, hogy ilyen érzések kavarognak bennem. Lehet, hogy csak a viszonzatlan szerelem vonz? Vagy csak valamilyen szorongásos zavarom van? Esetleg az ilyen bizonytalan időszakok megszokottak ebben az érési korban? Kérem segítsen! Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Kérdező!

Levele alapján nem gondolom úgy, hogy szorongásos zavarról beszélhetünk. Igaz, gyanakodhatnánk akár erre is, de van egy kulcsmondata, ami rávilágít a valódi okra.

Ugyanakkor az, ami 5 évvel ezelőtt történt, betudható egy szorongásos állapotnak. Elképzelhető, hogy olyan helyzetbe került, amire még nem érezte felkészültnek önmagát, ezért fenyegetőként élte meg – a szituációban jelentkező szorongása pedig paralizálóan hatott Önre, így meggátolta abban, hogy racionálisan cselekedjen. Ebből a traumából származó szorongását generalizálhatta ugyan, ami magyarázattal szolgálna az állandó aggódására, és olyan fizikai tüneteire is, mint a fáradékonyság. Ha csak idáig ismernénk az Ön történetét, máris pontot tehetnénk az i-re, és azt mondhatnánk, igen, ez valóban szorongásos zavar. Csakhogy éppen ezután jön a csavar.

Mindannyian rendelkezünk egy igényszinttel, amit korábbi tapasztalataink is jelentősen befolyásolnak. Minél több sikert érünk el, igényszintünk annál jobban emelkedik, s fordítva: kudarcaink hatására igényszintünk csökkenhet. Csakhogy a kutatók szerint az igényszint csökkenéséhez több kudarc szükséges, az arány itt eltér a sikerekkel összefüggő igényszint-emelkedéshez képest. Persze nem csupán a kudarcok mennyisége számít, hanem az is, hogy sikertelenségünk okát minek tulajdonítjuk. Ha elsősorban önmagunknak, képességeink hiányának, akkor a fennálló sikertelenségek hatására kudarckerülőkké válhatunk. Ebben az esetben igyekszünk kerülni a kockázatokat, visszahúzódóbakká, inaktívakká, lehangoltakká válhatunk.

Levelében említi, hogy fél a kudarctól, továbbá lehangoltságra, illetve az aggódó és letargikus hangulatok váltakozására panaszkodik. Ez azonban a szorongásos zavarokban szenvedőkre kevéssé jellemző.

Sorai alapján azt érzem, hogy az 5 évvel ezelőtti kudarc hatására (amit esetleg továbbiak is követhettek) igényszintje csökkent, s szinte a tanult tehetetlenség állapotába szorította önmagát – ebben pedig szintén jelentős szerepe van annak, hogy sikertelensége okát minek tulajdonítja. Ha pedig ez az állapot hosszabb időn át fennáll, fokozottan ki van téve az unipoláris depresszió veszélyeinek.

Hogy miért vonzza most a korábbi plátói szerelem? Talán éppen azért, mert tudatosítani akarja magában, hogy abban az esetben is Ön hibázott, ezzel viszont csak tovább rontja a saját helyzetét.

Mit tehet most? Vessen egy pillantást jelenlegi helyzetére. Van egy szerető párja? Igen. Miért? Minden bizonnyal azért, mert rengeteg olyan értékkel bír, amit a társa szeret és megbecsül Önben. Ha gondolja, készítsen egy listát arról, Ön szerint melyek azok a tulajdonságai, amit a párja szeret. Majd készítsen egy másik listát azokról az erényekről, értékekről, amelyeket Ön szeret a társában. Mindezeket bátran mondja el neki, és akár megkérheti, ő is mondja el, miket szeret Önben, majd gondolatban hasonlítsa össze a saját listáját azzal, amit a párja elmondott. Nagyok az eltérések? Az is azt mutatja, hogy számos olyan remek tulajdonsága van, amiről nem is vesz tudomást. Itt az idő, hogy szembesüljön velük, és büszkeség töltse el.

Higgye el, ez kiváló érzés. Nagyszerű elégedettségben, a saját értékeink ismeretével élni. Ha önmagával elégedett lesz, az pozitívan hat ki párkapcsolatára. Ha erre koncentrál, a félelmei, aggodalmai idővel elhagyják.

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.