28 éves férfi vagyok, jó állással, jó fizetéssel, külföldön egzotikus helyen élek. Minden adott, a jó élethez és hogy jól érezzem magam.

Azt vettem észre magamon, hogy sokszor nem tudok beszélgetni az emberekkel, gyakran felüti fejét az a bizonyos kínos csend, ha belekezdek valamibe, 1-2 mondatnál nem tudok többet mondani a témáról. Ez akkor is elofordul, ha valakit régebb óta ismerek. Egyszerűen azt érzem sokszor, hogy nincs semmi mondanivalóm a másiknak, üres a fejem. Ebből kifolyólag hajlamos vagyok csapongó beszélgetésekre és ez elég zavaró számomra. Ahogy az önismereti csoport videóban elhangzott, a barátok által javasolt 1-2 ital tényleg segít gördülékenyebbé varázsolni a beszélgetést (új emberekkel), feloldódom és megered a nyelvem, de ez tüneti kezelés, mert a következo alkalommal vagy azután elfogy a mondanivalóm és persze nem ihatok mindig.

A beszédes emberekkel tudok kapcsolódni és jó velük kommunikálni, ez azért lehet, mert ők tartják fent a beszélgetést, ekkor a gondolataim is meglendülnek. Viszont magam nem tudok fenntartani egy beszélgetést.

Ezt egy idő után szerintem mások is észreveszik és nem szívesen beszélgetnek velem, nem jönnek oda hozzám. Lehet, mert unalmas vagyok... Azt is észrevettem, hogy a megfelelő emberek megtalálnak és felismerik, hogy jó ember vagyok. Értékes kapcsolatokat is ki tudok építeni, akiknek a segítségére számíthatok a jövőben.

Mindemellett vannak céljaim, dolgozom azon, miként juthatok előrébb, miként fejlődhetek.

A probléma kiküszöbölésére elhatároztam, hogy próbálok fejleszteni a kommunikációmon. Abban bízom, hogy ez segít és nem feneklenek meg a beszélgetések és vonzóbb személyiséggé válhatok ezáltal.

Ön hogyan látja a helyzetemet?
Köszönöm válaszát!

Axel

Kedves Axel!

Nagyon zavarja ez a külső elvárás, hogy aki jó állású, jó fizetésű, annak kiválóan kommunikáló, társasági embernek is kellene lennie. De miért is? Lehet maga egy teljesen más alkatú ember, aki nem szeret csacsogni, ettől még lehet sikeres a munkájában. De mintha nagyon azonosulna ezzel az elvárással. És minél inkább meg akar felelni neki, annál jobban elakad.

Lehet persze az is egy járható út, hogy erőszakot tesz magán, és mindenféle tréningekre eljár, és felépít egy mű-Axelt, aki ugyan jól fog tudni beszélni teljesen érdektelen témákról, de saját magától egyre távolabb fog kerülni.

Én sokkal járhatóbbnak tartanám azt, ha egy pszichológus segítségével saját magát ismerné meg jobban, és akkor lehet, hogy az elakadásairól is többet meg fog érteni. Mert az ilyenfajta szorongások mögött nagyon sok minden lehet – nem vagyunk egyformák. És ha ismeri magát, akkor azt is meg fogja tudni jobban ítélni, hogy egy téma érdemes-e arra, hogy belefolyjon, vagy sem.

Üdvözlettel: Majoros Andrea