Először is nagyon jó dolognak tartom, hogy így anonim módon is tudnak nekünk (szülőknek) segíteni, elindulni egy úton. Köszönöm!
Van egy 3,5 éves kisfiam. Okos, verseket mond, rendkívül ügyesen legózik. Az összes rajzáról tud mesélni, elmondja, hogy mit rajzolt, még ha nem is kivehető a sok krikszkrakszból. A következő a "problémánk". kb. 2-3 hónapja rendkívül nagy lett az egója, az akarata nagyon felerősödött, én úgy érzem, hogy már túlzóan is. Elhiszem és tudom, hogy ebben a korban (dackorszakban) ennek így kell lennie, de néha úgy érzem hogy NEM normális, amit csinál. Pl. ma hajnali 3-kor felébredt (ott alszik velünk, csak külön ágyon), és addig hisztizett, hogy olvassak neki mesekönyvből, míg csak megtettem. Mintha kifordult volna önmagából. Sok a hisztije, és amíg nem éri el azt, amit akar, addig borzasztóan viselkedik. Morog, kiabál, dühöng... könnycsepp nincs. Nagyon sokáig tart, mire elérjük a férjemmel azt, hogy márpedig nem Te győzöl, "kiscsászár". Nem tudom, hogy normális-e ez a viselkedés? Ő az első gyermekünk. MIt kéne tennünk, hogy lenyugtassuk? Ha nem megy neki valami, akkor nagyon gyorsan dühbe jön... Ha nem kapja meg, amit akar, akkor megy a durva hiszti. Az óvónéni is egyik nap feladta, mert mást sem csinált, csak oroszlánüvöltőset játszott a pajtásaival. Nem fogadott szót. Nem beszélve arról, ha reggel, mikor felébred és nem vagyok mellette, mert mondjuk csinálom a reggelijét, akkor én vagyok a "kakis anya!" és "undorító anya"... ez a kakizás, szarozás nagyon sokszor előfordul. Ha elesik, megcsapja a földet és lekakizza.. mintha az lenne a hibás... Kérem, adjon tanácsot, hogyan tudnánk segíteni neki? Ott vagyunk vele mindig... de nem szeretnénk, ha ez a helyzet komolyabbá válna! Mikor és miért szaladhatott el vele a ló? Mit tegyünk? Környezetváltozás??? ....

Kedves Anyuka!

Az Önök helyzetére azt kell hogy mondjam, teljesen normális. Már nem emlékszem, melyik kedves tanárom mondta, hogy a dackorszakra a megoldás a túlélés... Tényleg megjelenik a gyerekeknél ebben az időszakban, tényleg túlzó, és nagyon nehéz elviselni. Egy picit könnyebbé teszi a reagálást, ha megértik, hogy miről szól:

A gyermek egy függő lény. Ki van szolgáltatva a szüleinek. A kezdeti időszakban ez teljesen megnyugtató a gyermek számára is, ám elindul az önállósodás felé. Bár természetes a folyamat, konfliktusokkal jár mind a szülőkkel, mind önmagéban. Egyszerre vágyik a szülők közelségére és taszítja el őket, hogy egyedül csinálhasson valamit. 2-3 éves kor körül jut el arra a szintre, hogy én-je kifejlődik, és ezt gyakorolja. Ennek a legjobb módja az ellenállás. Serdülőkorban lesz ez még hasonlóan, csak más módszerekkel, más szinten. A lényeg, hogy minden egyes saját elképzelést úgy kell értelmezni, mint a kis egyéniségének a kibontakozását. Ezért enged olyan nehezen belőle: “még bizonytalan abban, hogy képes ő egyedül döntést hozni, vagy mi történik, ha enged a szüleinek. Vajon újra teljes függésbe kerül?”.

Így sokat fejlődhet, ha azokban az esetekben, ahol van tere az ötletének vagy nyavalyájának, akkor engedjenek neki. Minél több helyen van erre lehetősége (az észszerűség határain belül), annál könnyebben veszi a másik oldalt: a korlátozást. Ugyanis Önöknek, szülőknek van meg a rálátása, hogy valóban szabad-e , veszélyes-e, illik-e megtenni, amit a gyerek akar. Ha kisfia olyat tenne, ami a szociális normákba, családi működésbe, stb. egyáltalán nem fér bele, akkor nemet kell mondani, és nincs más lehetőség, mint kivárni, hogy lenyugodjon. Az elviccelés, a figyelmen kívül hagyás nagyon sok esetben működik. Hozzá lehet tenni az értelmezésüket: most épp dühösnek tűnik, hogy nem az lett, amit akar, ki is dühöngheti magát, és utána visszajöhet a szülő vigasztaló ölelésébe. Ezzel a pár mondattal legalizálva lesz az érzése, de kifejezik, hogy nem elfogadható a viselkedése, és biztosítja, hogy visszajöhet, érzelmileg nem távolítja el, ha már kijött a hisztiből. Ehhez nem kell környezetváltozás, csak szemléletváltás, amikor épp “beragad” egy ilyen hisztibe. Ügyes alkukat kell kötni, amiben kisfia megélheti a saját döntést, és egyedül csinálhat dolgokat, miközben az történik, ami a felnőttek szerint szükséges. Pl.: ha épp muszáj már haza menni, akkor dönthet arról, hogy gyalog, vagy kismotoron, vagy fogócskázva jön. De valójában arról, hogy haza kell menni, nem ő döntött. Fontos, hogy legyenek tudatosak abban, mi az, amiből nem engednek (pl. fizikai agresszió, fizikai biztonság, stb.), és ezt jó előre megbeszélni kisfiukkal is, hogy könnyebben elfogadja, ha nemet mondanak neki, és a többi helyzetben pedig megélje, hogy ő dönt.

A “kakizás” szintén nagyon életkori, főleg közösségbe járó gyerekeknél. Úgy kell elképzelni, mint valami legnagyobb szitokszót. Valójában ez is a dühét fejezi ki. Érdemes lehet ilyenkor is értelmezni, hogy most haragszik, dühös. Kitalálhatnak valami helyettesítő szót, ha nagyon zavarja Önöket, de ha nem fordítanak nagy figyelmet rá, akkor el fog kopni.

Összegezve: a hiszti életkorilag jelen levő viselkedése a gyereknek, ami a személyiség fejlődésének egy szakasza, és pozitív, ha jelen van. Az, hogy miként reagálnak rá, befolyásolja, hogy megtanulja-e idővel kezelni a dühét, vagy képes lesz-e alkalmazkodni. 

Üdvözlettel

Standovár Sára