Mit tehet az az anya, aki úgy érzi, hogy hol ösztönösen, hol tudatosan, de sikerült egy kölcsönös bizalmon és elfogadáson alapuló, szeretetteljes kapcsolatot kialakítania lassan 13 éves, romantikus, álmodozó lelkületű lánygyermekével, aki eddig talán minden gondolatát megosztotta vele, majd egy nyári tábor után egészen váratlan felfedezésben lesz része? A tábor után feltűnik a szülőnek, hogy valami „gyanús”, mert gyermeke hebeg-habog, amikor megkérdezi, hogy miről csetelget a táborban megismert, nála két évvel idősebb fiúval órák hosszat, és ő közli, hogy neki is lehetnek titkai, magánélete… Mit tegyen az a megérzéseit igazolni kívánó és most kicsit talán aggódó anya, aki tisztában van vele, hogy mások titkai után kutatni nem
szép dolog, de a kíváncsiságától hajtva titokban mégis megnézi az üzeneteket, és ledöbben azok tartalmán? Merthogy ezekben az üzenetekben gyermeke eddig számára nem ismert oldalát látja, ahogy a fiú nagyon közönséges és öncélú szexuális elméleti felvetéseire (mit csinálna vele, hogyan és mikor már?) „jóindulatúan” és készségesen reagál, teljesen fellelkesítve a fiút, aki ezek után a személyes találkozás lehetőségét kívánná erőltetni?

Az anya legszívesebben titokban tartaná a gyermeke előtt, hogy mennyire undorító módszerhez folyamodott (a titkai kikutatásához), mert tudja, ha bevallaná, ezzel akár el is veszíthetné gyermeke bizalmát, és megszégyeníteni sem akarja. Ugyanakkor egészen biztosan tudja, hogy ez nem helyes, mert a gyermeke egyrészt még kicsi ehhez, másrészt nem is szeretné, ha ezzel a fiúval a kapcsolat folytatódna. Ha tiltja, azzal az ellenkező hatást érheti el. Meddig lehet bízni abban, hogy a táborban szerzett élmények lecsengenek, és magától is megoldódik a probléma, ahogy visszatér a hétköznapi „valóság”, és mikor jön el az a pont, amikor egy szülőnek be kell avatkoznia? És ha ez az utóbbi, mert az üzenetek esetleg nem ritkulnak, akkor hogy lehetne okosan, titokban gátat vetni ennek az egésznek, úgy, hogy a gyereke szinte észre se vegye, hogy a háttérből a szülő beavatkozott? A cél az, hogy ne akarjon ezzel a fiúval se találkozni, se
csetelni.

Lehet-e egy ekkora gyereknek annyi belátása, hogy érezze, mikor kell leállítani ezt a folyamatot? Hagyja őt a szülő magától dönteni, és „vonja le azt a tanulságot, hogy amiről nem tud, az nem fáj”, és többet nem nézi meg a gyermeke üzeneteit? Meddig terjedhet a szülői felelősség egy ilyen esetben?

Kedves Anonima!

Legfőképpen egy látszólag teljesen mellékes körülmény gondolkodtatott el a levele kapcsán: hogy vajon miért fogalmaz ennyire áttételesen? Miért nem írja le, hogy az Ön lányáról, az Ön szülőségéről, a kettejük kapcsolatának súlyos kérdéseiről van szó?! Eszembe jutott, hogy vajon a lányával is ennyire "szőrmentén", homályosan kommunikál...? Mert ha így van, ez nem könnyíti meg a dolgukat.

Nem értek egyet azzal, hogy a legfőbb cél ebben a helyzetben az, "hogy ne akarjon ezzel a fiúval se találkozni, se csetelni." Ennél sokkal tovább mennék a célkitűzésben, ha már a szülői felelősségről, az abban rejlő lehetőségről, annak határairól is kérdezett.

Szerintem az ennél fontosabb cél, hogy ez a  lassan 13 éves, romantikus, álmodozó lelkületű lánygyermek reális ön- és társismeretre tehessen szert, és annak alapján felelősségteljes és önazonos döntéseket legyen képes hozni a kapcsolatait illetően (is). Ehhez fenn kell tartani a kölcsönös bizalmon és elfogadáson alapuló, szeretetteljes kapcsolatot - és elfogadni annak változásait. Bizony, nem fog eztán mindent elmondani Önnek, sőt, egyre kevésbé. De egy ideig még nagy szüksége lesz arra, hogy annyit elmondhasson, amennyit szeretne! Önnek pedig rengeteg lehetősége van az ehhez a konkrét esethez kapcsolódó kérdéseken túl beszélgetni a gyerekével, fontos információkkal ellátni őt. A szerelemről, szexualitásról, a testi örömök csodálatos világáról, az intim kapcsolatokról, férfi és nő találkozásának varázsáról és rejtélyeiről, sokszínűségéről... ezek olyan témák, amiket a megfelelő módon közelítve még az édesanyjával egy ilyen korú lánygyermek szívesen megbeszél. Egy idősebb lánytestvér, bizalmas nőrokon akár még alkalmasabb lehet erre a "felvilágosító" szerepre.

Emellett a felelőtlen, illetve túl korán kezdett szexuális aktivitás veszélyei miatt egy szülőnek törvényes képviselőként jogi felelőssége is van abban, hogy kiskorú gyermekével mi történik.

Összességében: nem hiszem, hogy beavatkoznia kellene. Viszont a gyereke üzeneteit megnéznie sem - ne így próbálja követni, hogy merre tart a dolog. Ön odafigyelő, érzékeny szülőként történetesen magától is felneszelhet, hogy valami fontos történik most a lánya életében. Legyen hát inkább ott a lánya mellett. Lássa meg, hogy ő hogy van most? Szerelmes? Kétségbeesett? Mivel vívódik? Érzelmi szinten mi játszódik le benne? Ezekben fogja tudni ugyanis támogatni, ő pedig ezt a támogatást megélve fog tudni tisztábban látni, jól dönteni.

Üdvözlettel

Simon Sarolta