17 éves vagyok, kisebb-nagyobb problémáim adódtak. Barátok, barátnő, siker - egyik se jön össze. Ami lehangoló, nincs önbizalmam, soha nem is volt. Mostanság kerülöm a korosztályomba tartozó embereket. Unalmasnak, bosszantónak, hamisnak találom. Érdekelnek az önfenntartó megoldások, pl. papírbrikettálás, házilag fabrikált napkollektor stb... Azt hiszem, hogy ezekben jó vagyok, de senki se ismerte el soha. Tudok fejben számolni, pl. 655x4 =2620 stb. Érdekelnek a hatványok, azokkal is szeretek számolni... De még sincs önbizalmam. Látom azt, hogy mindenki kiemelkedő valamiben, és el is ismerik. Pl. C.R. futbalista, vagy  Rudiger Gamm, aki bonyolult osztásokat, szorzásokat, hatványokat old meg fejben... De mindig is irigykedtem, hogy miért pont ők, miért nem én?! Tudom, hogy nekik se volt könnyű odáig eljuttni, de mégis bosszantó számomra. Mit tanácsolna, mit tegyek??

Kedves Gergely!

Alapvető, tulajdonképpen életünk során mindannyiunkat érintő, valamennyire foglalkoztató kérdéseket, dilemmákat fogalmaz meg a levelében – olyan kérdések ezek, amelyek igazán kínzóak, amíg nincsen rájuk válasz, ugyanakkor azt csak magunk találhatjuk meg…

Úgyhogy először is hadd gratuláljak! Úgy látom, Ön olyan bátor ifjú ember, aki nem riad vissza attól, hogy szembenézzen a kihívásokkal, megfogalmazza a nehézségeket, meghatározza, hogy mi is a probléma: így máris egy lépéssel közelebb van ahhoz, hogy saját megoldást találjon. Arra biztatom, hogy a következőt tegye meg arrafelé, hogy körülnéz, hogyan lehetne társa(ka)t, elismerő közeget találni! Mert arra tényleg szintén mindannyiunknak szüksége van. És biztos vagyok benne, hogy az Ön környezetében is van valahol, lehet, hogy éppen közel, de az is lehet, hogy kis utánanyúlást, külön munkát igénylő távolságban olyan ember, olyan közösség, aki, ami elfogadná, befogadná, értékelné azt, amit Ön adni tud. Járjon egy picit nyitottabb szemmel, keresse a lehetőségeket – és legyen elfogadóbb maga is… ismeri a viccet, mikor az őrült szembeautózik a forgalommal, és hallja, hogy ezt bemondják a rádióban, mire felkiált: „Egy őrült?! Itt mindenki szembe jön!” Azt akarom ezzel mondani, hogy „kettőn áll a vásár” a beilleszkedésnél is: lehet, hogy nem minden egyes kortársa unalmas, bosszantó és hamis… egy másik idézet is ide kívánkozik, egész más forrásból: „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél”. Lehet, hogy a világnak valóban nehéz elfogadni Önt – de úgy látom, Önnek is a világot. Utóbbin hatalmában áll változtatni.

Nem mindenki kiemelkedő valamiben, és messze nem mindenkit ismernek el érdemei szerint – van egy maroknyi ember a sok milliárdból, akit igen, Ronaldo is közéjük tartozik (és igen: keményen megküzdenek érte, valamint szerencsések is). De biztos nincs valami elérhetőbb ideál Ön előtt?! Akivel akár találkozni lehet, s megérdezni: ő hogyan csinálta? Milyen apró sikerekből, bukásokból építette fel, ahol most tart? Milyen értékek vezetik…? Matekszakkör, barkácsműhely lehetne az Önnek való hely.

Remélem, hogy a bosszankodás energiáját hamarosan alkotóerővé változtatja majd, és kibontakoztatja az Önben szunnyadó valódi tehetségeket. Kívánok ehhez sok kitartást, elfogadást!

 Üdvözlettel

Simon Sarolta