Folyamatosan azon gondolkozom, hogy miért nem tudok boldog lenni, mint a körülöttem lévő emberek? Csak nézni tudom őket, hogy hogy tudnak ok nélkül boldogok lenni. Egyszerűen nem érzem úgy, hogy idetartozom. És attól meg megőrülök, hogy az emberiség folyton mindenkit beállít egy sorba és irányítja őket. Minden adatbázisba be akarnak írni. És egyszerűen már fáj a fejem, ha egyedül maradok a gondolataimmal. De az embereket se szeretem, legalábbis csak keveset. Az a legnagyobb baj, hogy az emberek mindig parancsolgatnak, de én egyszerűen nem
akarok mindent betartani. A saját törvényem szerint szeretek élni: amíg nem ártasz senkinek, addig azt csinálsz, amit akarsz. Szerintem azzal is nagy baj van, hogy minden pénzbe kerül. Sokkal jobb volt a múltban, mikor inkább adok-kapok viszony volt. Az emberek túl sokra tartják a pénzt. Csak papír meg vasdarab. Ha pl. zombiapokalipszis lenne, akkor semmit se számítana a pénz. Sajnálom, hogy ennyire összevissza írok, csak most nagyon összezavarodtam és egyedül maradtam megint a gondolataimmal. Köszönöm. hogy elolvasta.

Kedves Anonymousgirl!

Valóban nagyon zavaros a levele, ami abból a zavarból eredhet, ami most a lelkében van. Vannak olyan életszakaszok az ember életében, amikor a fent említett nagy igazságokon, igazságtalanságokon sokat elmélkedünk, de mivel sajnos nem írta, hány éves, így nehezen tudom eldönteni, hogy a fenti zavar a kamaszkor során gyakran tapasztalt útkeresésből fakad, vagy valami  nyomasztóbb dologról van szó.

Néha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyedül vagyunk a gondolatainkkal, hogy bizonyos dolgok csak minket nyomasztanak, hogy a másiknak mennyivel könnyebb. Amikor azonban mélyebbre ásunk, kiderül, hogy mások is élnek meg nehézségeket, mások is érzik magukat magányosnak.

Azt javaslom, ha ezek az érzések túlzottan nyomasztóvá válnak, keressen fel szakembert, akivel megoszthatja az érzéseit. Néha már az is megkönnyebbülést hoz, ha valakinek elmondjuk, hogy mi nyomaszt, mik kavarognak a fejünkben. Bár a fenti dilemmák fontosak a lélektani fejlődés szempontjából, a cél mégis az, hogy abban a világban találjuk meg a helyünket, boldogságunkat, ahol élünk.

Üdvözlettel,

Kovács Réka