8 éves kislányom nagyon gyakran hazudik, amin vagy "rajtakapom", vagy a tanárai hívják fel rá a figyelmemet. Sajnos akárhányszor megpróbálok leülni vele beszélni ezekről a "füllentésekről", teljesen bezárkózik. Élettársammal együtt nevelem, szeretjük, dicsérjük, teljesítményét jutalmazzuk, ha olyan dolgot tesz, ami nem elvárt, akkor először megbeszéljük és a sokadik
alkalomra jön el a leszidás, még egy pofon sem csattant el soha - habár elég éles nyelvű. Tehát, amikor megkérdezem tőle, hogy miért mond például olyan dolgokat a tanárának, hogy otthon nem kap enni és nincs vele foglalkozva (együtt tanulok vele, és minden este közös vacsora van), akkor minden esetben ezeket mondja: "buta vagyok, rossz vagyok és nem vagyok jó gyerek" ,
elfordul és lesüti a szemét. Utána bármit kérdezek, nem jön válasz. Ilyeneket mi soha nem mondtunk neki, mivel korához képest intelligensebb és jól is tanul. Ha leszidom, akkor is a cselekedetével kapcsolatban, tehát azt mondom neki, hogy amit csinált, az volt butaság, és egy ilyen okos kislány ilyet nem csinál... de mégsem használ. Korábban emiatt elvittem egy pszichológushoz, akkor még csak 4 éves volt, de azt mondta, hogy majd kinövi... Tehetetlennek érzem magam, hogy rájöjjek, hogy miért "füllent". Félek, egyszer valaki elhiszi neki, amit mond, és akkor akár a gyámügyi hivatal kopoghat az ajtónkon. Kérem, segítsen, hogy segíthessek neki!

Kedves Anyuka!

Lánya viselkedése valamilyen jelzés, amelyet meg kell érteni, hogy hosszú távú megoldás szülessen rá. Főleg, hogy már jó ideje tart ez a probléma. A gyámügy-gyermekjóléti szolgálat nem valószínű, hogy bekapcsolódna a történetbe, vagy legalábbis nem olyan veszéllyel, hogy a gyermek elhelyezése felmerülne, mert ők is megvizsgálják az információk hitelességét. Azzal lehet, hogy ők is foglalkoznának, miért mond ilyeneket a gyermek. A hazugságok (evés, együtt töltött idő) mind olyan értékről szólnak, amik a vele való foglalkozást, a kötődést, családi kapcsolódást erősítik. Bár írja, hogy együtt vacsoraznak, együtt tanulnak, de annak minősége nem derül ki. Talán ebben képzel el lánya valami mást, valami mélyebbet. Lehet, hogy nem is azt kerdezném tőle, hogy miért hazudik, hanem azt, hogy mire vágyik, mikor érezné úgy, hogy kap enni, gondoskodnak róla, szeretve van. Mert dicsérik, mégis rossznak látja magát. Vele vannak, mégis elhagyatva, elhanyagolva érzi magát. Valamit másképp látnak, másképp élnek át. Ennek összehangolására kérhetnek segítséget is pszichológustól, de mindenképpen szükség lesz arra, hogy  lánya jelzéseit észrevegye, mert nem biztos, hogy meg tudja fogalmazni, mire is vágyna. Hogyan élheti meg másképp, hogy szereti őt, gondoskodik róla, hogy biztonságban van, hogy értékes? Ezekre kell választ találniuk.

Üdvözlettel

Standovár Sára