Tanácsát várom a következő problémánkra. Lassan 7 éves lányunk szeptemberben kezdte az iskolát. Minden elfogultság nélkül írom, hogy klassz lányunk van, aki eléggé vagány, cserfes, okos és intelligens. Az iskolában a legjobbak között van, mindig is közkedvelt volt a
korosztályában is. Az elmúlt egy évben mozgalmas életünk volt, telket vettünk, építkeztünk, kezdődött az első osztály, albérletbe majd a saját házunkba költöztünk, és úton van a kistestvér is. Mind-mind örömteli, építő jellegű dolgok - örömmel éltük meg ezeket a változásokat -, de persze azért érezzük, hogy ez egy felnőttnek sem kevés, nemhogy egy hatévesnek... Érdekes módon Anna eddig rezzenéstelenül viselte mindezt (amin én egyébként csodálkoztam), most viszont a saját házunkba költözésnél kibukott. Sokat sír az iskolában - elmondása szerint hiányzunk neki -, pedig a suliról semmi rosszat nem tudok írni. Kedves tanítónénik, sok-sok odafigyelés, megfelelő bánásmód, munkatempó, barátnők... eddig imádta minden percét. Az okát nem keresem a lelki megingásának, de mit tehetnénk, hogy hamarabb átvészelje mindezt? Sokat vagyunk együtt, nagyon jó házasságban élünk, nevetünk, kreatívkodunk, sétálunk, sok barátunk van - ennél többet szerintem gyerek nem szokott a szüleivel lenni. Egyszerűen csak legyünk türelmesek? Nem tudom vigasztalni, mert nem érzem, mi oka lehet az elkeseredésre, még ha sok-sok új dolog történt is most az életünkben. Ma már a tolltartóban is vitt egy fényképet rólunk... Tanácstalan vagyok - nehéz olyan gyereket nevelni, akinek fejlett az érzelmi intelligenciája.
Hogy kezeljük mindezt? Mondjuk egyelőre nem tulajdonítunk ennek jelentőséget, próbálunk természetesen viselkedni... Köszönettel: Inci

Kedves Inci!

Az Ön által leírtakkal minden ponton mélységesen egyetértek, egyetlen mondatát helyesbíteném csak. Maguk ugyanis irtó szerencsések: olyan gyereket, akinek „fejlett az érzelmi intelligenciája”, sokkal kevésbé kell nevelni! Ami több szempontból mázli.

Először is: a gyermek születéskori temperamentuma döntő hatással van a szülővel való kapcsolatának, személyiségének, „sorsának” alakulásában. Ha tehát adott egy „vagány, cserfes, okos és intelligens” kislány, akkor a temperamentum kérdésében "levan" a gond, aggodalomra semmi ok, a természet kegyes volt Önökhöz. Ha nem ezt „dobta volna a gép”, keményen fel kellene gyűrniük az ingük ujját, hogy a saját szájuk íze szerint legyenek képesek formálni a gyereküket.

Azután: egy ilyen gyerkőctől sokat lehet és érdemes is tanulni! Ha érzékenyen és nyitottan figyelik, ő meg fogja mutatni azt, hogy éppen hogyan van, mi zajlik benne, és mire van szüksége a további egészséges fejlődéshez. Például: érzi, hogy túlterhelte a megküzdési kapacitásait a sok (örömteli!) változás, jó lenne most kisebb gyereknek lenni, és Apu-Anyu megvigasztalgatna – de ezt nem lehet, mert ő már „nagylány” - hát magával viszi az érzelmi biztonságot kép formájában a tolltartóban, hogy diszkréten, mégis ahányszor csak szüksége van rá, meríthessen belőle! Ez nagyszerű!

De igen, Ön nagyon is érti, hogy mi oka lehet a kislányának az elkeseredésre, csak nehéz elviselnie, hogy fájdalmat okoz a saját gyerekének, ráadásul pont jó dolgokkal! Hagyja magának, hogy megértse és elfogadja őt. Minden változás stresszforrás, és az örömteli, ún. eustressz is felbolygatja a szervezetet, próbára teszi a megküzdést. Ráadásul azt sem árt belátnia, hogy a jó változásokkal bizony kéz a kézben járnak veszteségek és fenyegető veszélyek is! A költözés a megszokott környezet biztonságának elvesztésével, a suli a felhőtlen kisgyermekkor befejezésével és az elvárásoknak való megfelelés esetleges sikertelenségével fenyeget. Nem is beszélve a kistesó születéséről, ami hosszú távon és általában igen nagy öröm, de rövid távon idegesítő, fárasztó, és elveszi a szülők áradó figyelmét és szeretetét. Anna igen bölcs: kivárta, míg nagyjából már minden rendben, és akkor borult ki. Így most Önnek van arra kapacitása, hogy őt támogassa kicsit jobban, feltöltse az elkövetkezendő kihívások idejére.

Szóval: nagyon örülök, hogy egy ilyen remek családról olvashattam! Az Önök kislányának, születendő gyermeküknek is szerencséjük van a szüleikkel. Élvezzék ezt a gazdag, boldog életet együtt, amelyért ilyen szépen dolgoznak! Kívánom, hogy merjék felismerni, és együtt feldolgozni a harmonikus élettel járó nehézségeket, terheket is. Szuper, hogy ebben egy jó iskolára, tanító nénire is támaszkodhatnak. Gyermekpszichológus felkeresését csak abban az esetben javaslom, ha pár hónapig-fél évig netán mégis súlyosbodna vagy elhúzódna a nehézség.

Üdvözlettel

Simon Sarolta