A problémám a következő: nemrégiben elvesztettem pár barátomat, amit elég nehezen viselek, mert imádok beszélgetni, és nekem fontos, hogy legyen legalább egy igaz barátom, aki bármikor számithat rám, és jó lenne, ha ez kölcsönös lenne. A barátságok azért szakadtak meg, mert kezdtek egyoldalúvá válni, mindig csak én tettem már erőfeszitéseket, akár azért, hogy találkozzunk, akár azért, hogy fennmaradjon a barátság. Eléggé megvisel, hogy úgy érzem, mindent magamba kell hogy fojtsak, mert nem tudom kinek elmondani. Ezenkívül én nagyon szívesen hallgatok meg másokat, ez is hiányzik, hogy valakivel ne csak felszínes beszélgetést folytassak. Csaladi helyzetem sem a legjobb, most épp a szüleim válása folyik. Mostanában semmihez sincs kedvem, legszívesebben egész nap aludnék - van, hogy várok dolgokat, de aztán hamar elmúlik és már nem várom. Egyik nap találtam egy idézetet, amivel teljesen egyetértek, valami olyasmi volt a lényege, hogy akkor nincs sok értelme az életnek, ha már cél nélkül fekszünk le aludni és cél nélkül ébredünk. Tudom, hogy egyszerűen annyit kéne tennem, hogy nyitok új emberek felé, de úgy érzem, hiába. Bárki felé nyitottam, vagy nem volt rá vevő, vagy pár illedelmes csevely utan nem akarta folytatni a beszélgetést. Pedig úgy érzem, nagyon feltöltene, ha valakivel tudnék egy jó mély beszélgetést folytatni. A megszakadt barátságok még mindig bántanak - azért belül tudom, azon is túl kéne lépnem. Mindig is érzékeny voltam, nem volt sok barátom, csak kettő, akit nagyon szerettem és tűzbe mentem volna értük.Úgy gondolom, ahogy ezek megszakadtak, úgy kezdtem el lefelé menni a leejton.

Kedves Lányka!

Szomorú, mert gyászol. Szülei válnak, már semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Most elfoglaltak a saját ügyeikkel, kevesebb idejük van Önre, sok dolog szakadt a nyakába, amivel egyedül maradt. Nagy terhet cipel, szomorúsága, bizonytalansága, kilátástalansága eltölti, gondolatainak nagy része ekörül forog. Fájdalma, helyzete könnyebb lenne, ha megoszthatná valakivel, aki végig kísérné az úton. Épp az ilyen helyzetek jelentik a kapcsolatok próbáját, itt válik el, melyik barátság milyen mély. Fájdalma ijesztő a barátok számára is, nagy terhet ró rájuk, mert nem tudnak segíteni. Az addig vidám, fecsegős, kicsit felszínes kapcsolatok sok esetben nem bírják el ezt a terhet, kerülni kezdik az addig kedvelt embert, és olyan kapcsolatokat választanak, ahol nem kell ekkora problémákkal megküzdeni. Akik elhagyják, nem éreznek magukban elég erőt, hogy a maga terhét is cipeljék.

A helyzet ennek ellenére nem reménytelen. A legtöbb esetben van valaki a környezetünkben, aki szívesen meghallgat másokat. Lehet, hogy nem ő a legnépszerűbb ember, nem tolja előtérbe magát, de lehet számítani rá. Lehet egy osztálytárs, kolléga vagy szomszéd, nagynéni vagy unokatestvér. Néha nehéz megtalálni, mert a saját bajaink miatt nehezen tudunk másokra figyelni.

Ahhoz, hogy egy kapcsolat fennmaradjon, minden nap tennünk kell valamit, adni és elfogadni. Lehetnek időszakok az életünkben, amikor annyira eltölt bennünket saját bánatunk, hogy se adni se elfogadni nem tudunk, és könnyen magunkra maradhatunk.

üdvözlettel

bárdos kata