A véleményére lennék kíváncsi az alábbi történettel kapcsolatban, mely 14 évvel ezelőtt történt meg velem, az akkori 30 éves társkereső, társat kereső, talán naiv szingli lánnyal. Sok sikertelen kapcsolat után ismét belevágtam a nagy projektbe, gondoltam, hogy független, gyermektelen nőként még számtalan lehetőség kínálkozik számomra. Úgy éreztem, hogy nem szeretnék egyedül maradni idős koromra, nem kalandot kerestem. Egy telefonos társkereső hirdetésben hagyott üzenetet nekem, nevezzük az urat Robinak. Néhány telefonbeszélgetés után találkoztunk. Szimpátia az első randi után, midkettőnk részéről. Sokat találkoztunk, beszélgettünk, de az már az elején sem tetszett, hogy hazudott. A korából letagadott 3 évet és a rendes nevét sem mondta meg, csak a harmadik randin. Megbocsátottam neki, sajnos a rózsaszín szemüveg rajtam volt. Mondta, hogy ő nem független, együtt él egy nővel, aki segíti anyagilag a kereskedelmi vállalkozását, de a nőt nem szereti, szakítani akar vele. Ennek ellenére belementem ebbe a kapcsolatba, mondtam neki, hogy én komolyat szeretnék, azt mondta hogy ő is. 41 évesen még családot szeretne. A kapcsolat folytatódott. Én ekkor albérletben éltem. Közben kiderült, hogy neki van egy beteg bátyja is, akit segítenie kell, évek múlva tudtam csak meg, hogy eltartási szerződést kötöttek, ezért volt Robi a bátyjával szemben olyan kedves. A kapcsolat második évében én hazaköltöztem az édesanyámhoz. Úgy voltam vele, hogy ebből az egészből nem lesz semmi, sokszor akartam vele szakítani. A nővel továbbra is együtt élt, a bátyját ajnározta, soha egy együtt töltött ünnep, soha egy születésnap, néha kirándulás, beszélgetés, semmi több. A testiség, az érzelmek működtek, de valami hibádzott. Évek múlva jöttem csak rá, hogy mi volt az. Sokszor magamban kerestem a hibát. A kapcsolat hatodik évében megmondtam Robinak, hogy vége. Ennyi volt. Nem ellenkezett, nem fenyegetőzött. Azt mondta, hogy nem tud mit tenni, tele van pénzügyi gondokkal, ha ezt így gondolom, akkor legyen így. Nagy űrt hagyott bennem. Sokáig nagyon fájt az egész, ám a szakítás után 2 évvel megismertem a férjemet, aki mindenben kárpótolt.
Ám a történetnek itt nincs vége. Kb. egy évvel ezelőtt jött egy SMS a telefonomra. Nem volt ismerős a szám, ezért megkérdeztem, hogy hogyan hívják. Robi volt az. 7 évvel a szakítás után írt nekem. Kérdezte, hogy vagyok, mondtam neki, hogy van egy kedves férjem, jó munkahelyem, szép életem. Megkérdeztem én is, hogy ő hogy van. Mondta, hogy a bátyja meghalt, megörökölte a házát, amit aztán a hatóságok ilyen-olyan adósság fejében majdnem elvittek a feje felől, alig maradt valamije. Mesélte, hogy most együtt él egy nála 7 évvel idősebb nővel, aki befogadta őt a nagy nyomorával együtt a saját házába. Állítólag a nő egy zsarnok, de Robi elviseli, mert örül, hogy van hol laknia. Nos, igen. Sok-sok év után végre felnyílt a szemem, holott már semmi közünk egymáshoz. Szóval én ezért nem voltam jó. Nem volt saját lakásom vagy házam. Végig ennyi volt ennek a kapcsolat működésének, vagy nem működésének a titka. A pesti nő otthont adott neki. A bátyja házat adott neki. Ez a nő is otthont ad neki. Szerencse, hogy nem lett Robival közös gyerekünk, szégyelltem volna, hogy az apja ilyen “haszonleső”. Tudom, ezek kemény szavak. Senkit nem szeretnék bántani, de ez a “megélhetési bűnözés” egyik fajtája. Rossz dolog az, ha sem a férfinak, sem a nőnek nincs saját otthona, lakása, de azért még nem kell becsapni a másikat és ígérgetni mindent. Szerencsére az élet engem kárpótolt, kaptam egy jó férjet, de hogy az ilyen Robi-féle emberek mit fognak kapni, azt majd a jó Isten dönti el. Köszönöm, hogy elolvasta a levelemet, remélem, sok embernek tanulságos lesz.
Megrendelem
