26 éves vagyok, és úgy érzem sokszor, hogy nincs kedvem élni. Pár évig dolgoztam, hogy összegyűjtsek pénzt arra a képzésre, amit kinéztem magamnak. Sikerült is összegyűjteni és sikerült is elkezdenem a képzést, ami hatalmas örömmel töltött el, úgy voltam vele, hogy senki és semmi nem állíthat meg. Nehéz volt a munkahelyemen is, hiszen mindig akadt olyan, aki a külsőm miatt megszólt, de olyan is (persze sokkal ritkábban), aki szerint szép vagyok... A kellemetlen beszólások már gyerekkorom óta mentek, viszont úgy voltam vele, ha felnövök, jobb lesz.
23 éves voltam, amikor eldöntöttem, megváltozom kinézetre.. elkezdtem edzeni, szebb ruhákban járni, de sajnos még mindig kapok beszólást, vagy bámulnak, vagy röhögnek. Persze nem mindenki, aki csak meglát, de mindennap sajnos belebotlok ilyen emberekbe. Próbáltam úgy felfogni, hogy nem az a fontos, hogy mit mond az illető, hanem hogy ki mondja, sajnos nem sikerüt valóban így gondolnom, hiszen ha valakit tényleg mindennap ér kritika, akkor elveszti az önbizalmát.. Ez történt velem is, tönkrementem lelkileg nagyon, próbáltam összeszedni magam, de úgy, hogy tényleg folyamatosan ér negatív hatás, nem tudok öngyógyításba kezdeni. Még régebbi időkről vannak barátaim, nem sok, pár személy, viszont velük nagyon ritkán találkozom, mivel mindenki elköltözött. Jelenlegi helyzetben is van pár ismerősöm, akiket a képzésen ismertem meg, viszont velük se találkozom sűrűn. Én próbálok velük még jobban összebarátkozni, de sajnos ők nem annyira lelkesek e téren, mint én.

Odáig fajult a helyzet, hogy utálok emberek közé menni... mindig gyomorgöcsöm van, hogy vajon hol fognak beszólni, kiröhögni, vagy éppen rám szállni. (Sajnos volt olyan is, hogy nemcsak egyszeri alkalom volt a megszólás egy adott személytől/személyektől, hanem direkt rám szálltak  pl. régebbi munkahely). Ezek a dolgok annyira tönkretettek lelkileg, hogy nem is szeretek emberek közé menni... nem tudok nyugodt, normális életet élni, még egy kávézóba se tudok úgy elmenni, hogy valaki ne szóljon be... hihetetlenül hangozhat, hiszen jóval kevesebben, de vannak olyanok is akik szerint szép vagyok. Épp ezért nagyon nem értem ezt a helyzetet,  hiszen olyan abszurd. Mikor látom, hogy mások buliznak, barátkoznak, szomorú leszek, hogy nekem nincs már merszem arra, hogy barátkozzak stb.,  mert egyszerűen annyi rossz hatás ért már, hogy nem tudok az emberektől jót várni. Még fitatalabb koromban próbáltam nem odafigyelni, és egyszerűen élni az életem, de úgy, hogy akárhol járok, kávézó, strand, utca, stb. mindig akad, aki megszól, kiröhög, így már belefáradtam, hogy bárhova is menjek, mert jót csak nagyon ritkán kapok, rosszat meg sokszor... sőt.  És mindig, amikor ilyen hatás ér, elmegy az életkedvem... volt már rá példa, hogy akkor szóltak be, mikor velem volt valaki, és az eset után az illető nagyon kerülni kezdett. Szóval még olyan barátaim sincsennek (a régi barátaimon kívül), akik úgymond azok ellenére is szeretnek, és úgyanúgy bánnak velem, mint azelőtt, mielőtt nyilvánosan megszólnának.. sokszor érzem, hogy nagyon nehéz így élni, és hogy felesleges is, hiszen jobb nem lesz. Ha tükörbe nézek, nem látom magam elvetni valónak, hiszen voltak olyanok is, akik megdicsértek, hogy csinos vagyok, épp ezért nem értem, hogy akkor mégis honnan, és miért jön ennyi kritika? Mit kellene tennem?

Kedves Bella!

Úgy tűnik, hogy az elmúlt években csak rossz benyomások érték, a megbántottsága, sértődöttsége rétegenként rakódott egymásra. Egyre érzékenyebb, sérülékenyebb lett, mára alig vannak kapcsolatai. Magába húzódott, a legtöbb emberben ellenséget lát. Egyre rosszabbnak látja magát, a vélt vagy valós negatív kritikák gyakrabban érik el, mint a pozitívak. Egy kevés fény még látszik, csinosnak tartja magát, vannak, akik szépnek látják. Erős és kitartó, hisz összeszedte a pénzt a képzésre, minden segítség nélkül. Ezek az erőforrások mutatják, hogy vannak tartalékai a sok rossz ellenére is.

Mostanra nagyon eltolódott a rossz dolgok észlelése felé, úgy érzi, hogy a világ ellenséges, az emberek kinevetik, kigúnyolják, megjegyzéseket tesznek. Ettől még érzékenyebb és sérülékenyebb lett. Érzékszervei élesebbek lettek, ingerküszöbe alacsonyabb, olyan apró jelzéseket is észrevesz, amiket korábban nem. Az apró jelek egyre nagyobb jelentőséggel bírnak az Ön számára, megerősítik abban, hogy az emberek magáról beszélnek, kigúnyolják. Ebből a körforgásból eddig nem tudott kiszállni. Jó, hogy segítséget kért! Most valóban másokra van szüksége, segítőkre, akik hisznek Önben, támogatják, és vezetik, hogy ki tudjon mászni ebből a gödörből.

Első körben lelki támaszra van szüksége. Keressen pszichológust, vagy terápiával is foglalkozó pszichiátert. Lehet, hogy eleinte hangulatjavító gyógyszerekre is szüksége lesz, hogy el tudjon kezdődni egy áthangoló munka. A továbbiakban esetleg terápiás, vagy önismereti csoportra is szüksége lehet, ahol megfelelő és pontos visszajelzéseket kaphat saját magáról. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata