Tele vagyok haraggal a társadalom iránt. 21 éves srác vagyok. Iskolás koromban gyakran voltam "áldozat", a középiskolát alig tudtam kijárni, mert nap mint nap piszkáltak, lelkileg terrorizáltak, a végén már az egész osztály, inkább verbálisan. Pszichiáterhez jártam és gyógyszereztem magamat. Utána tanultam szakmát, de nem végeztem el. Otthon is voltak családi problémák. Mostanra megerősödtem, viszont tele vagyok haraggal és agresszióval. Konkrétan ki akarok ütni valakit. Például rám néz valaki fiatalabb hosszabb ideig, már támadnám le, be is szólok neki. Magamon kívül más nem érdekel, kéne hogy érdekeljen? Teljesen jól megvagyok egyedül is, untatnak az emberek, az is, hogy ilyen berögzült viselkedésük van, engem nem érdekelnek az ilyen "hobbik". Meg "Jajj,képzeld annyira jó volt tegnap a blablabla". Az ilyen mindennapi emberi dolgok is hidegen hagynak. A másik dolog a tisztelet, én a szegény embert tisztelem, de valami tanár és hasonlókat megvetem, azokban mi van, ami tiszteletet érdemel, azon kívül hogy vannak? Mert például a diák tiszteletet mutat irántuk. A Facebook is: én direkt csak hülyéskedek azon a felületen. A másik meg úgy vezeti, mint valami életkönyvet. Annyira szánalmas szerintem, hogy azon versengenek, kinek nagyobbak a dolgai, komolyan képesek összeveszni azon, kinek milyen végzettsége van, én meg csak nézem őket és nevetek.
Nem leszek senki áldozata, velem nem lehet megcsinálni. Egyeseknek nagy a szája társaságban, de megijednek, ha egyedül vannak. Párkapcsolat se nagyon zavar, hogy nincs - de majd tervezem, nem azért, hogy "csak legyen, mert a
társadalom elvárja". Komolyan, akkora megfelelési kényszer van egyesekben, hogy azon stresszelnek, jajj, 25 évesen még nem értek el semmit. Amúgy semmi problémájuk nincs. Múltkor a pszichológus is felidegesített az empátiás beszédével. Ott
is hagytam.
Viszont van egy másik problémám, rettenetesen szétszórt vagyok, nem tudok figyelni, például munkatársam kéri, egyet vigyek el, én kettőt viszek el, ilyenek. A munka is zavar, nem mutatok érdeklődést ahhoz, hogye gy munkahelyen ott ragadjak, 1-2 havonta keresek mást, amúgy is egész életemben dolgozni fogok, tanulok majd valamit, hogy érdekesebb legyen, még most nem gond, de később jó lenne több évig megtartani egy munkát. Van olyan munkakör, ahol nem kell leragadni egy helyben és mindig menni kell, nem bent egy helyen, egyféle kollégákkal, hanem folyton változik és szabadabb? Azt se szeretem, ha úgymond alkalmazkodni kell másokhoz, ezt meg azt csináljam meg, eléggé önfejű vagyok...

Kedves 21 éves srác!

Bevallom, azért róka fogta csuka helyzetben érzem magam, ugyanis leírja, hogy magasról ejt mindenki véleményére, de azért valaki segítsen már ebben-abban a kérdésben... azaz: én fektessek erőfeszítést egy válasz megfogalmazásába (pszichológusként az empátiás beszédemmel pl.), amit a legjobb esetben is csak semmibe vesz. De gondolhatom azt is, hogy ez a dacoskodás inkább a sok negatív élettapasztalat során kialakított önvédelmi páncél, és valami mégiscsak eljut a szavaimból azon belülre - így talán könnyebb lesz érdemben reagálnom.

Tartalmas foglalkozás-ismertető anyagokat talál a http://palyavalasztas.fpsz.hu/filmek/ oldalon. A "mindig menni kell"-nek pl. sofőri, szállítói munkakört el tudnék képzelni. Általánosságban annyit tudok mondani a munkalehetőségekről, hogy valakinek minél magasabb a végzettsége, és/vagy minél értékesebb munkatapasztalattal rendelkezik egy adott területen, annál nagyobb lehetősége van önálló, és anyagilag is jövedelmező munkavégzésre. Utóbbihoz persze kellenek olyan személyközi képességek, érzékenység, ami már keményebb diónak tűnik az Ön esetében. Legtöbbször kapcsolatokon keresztül vezet az út az önállóság felé is. Őszintén remélem, lesz majd alkalma olyan emberekkel is találkozni, akiket nem szánalomra méltónak talál, hanem képes lesz meglátni bennük valami példamutatót, valami értékeset - valami megérthetőt, valamit, ami akár közös lehet Önnel.

Ilyen előzményekkel nyilván nem fogok terápiát javasolni, bár szerintem érdemes lenne persze. Főleg valamilyen csoportmódszer. És távol álljon tőlem a rosszindulat is, de nő legyen a talpán, aki ilyen hozzáállású partnert kívánna választani - még akkor is elképesztő energiabefektetés lenne részéről a párkapcsolat Önnel, ha mindez csak a felszín...

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta