12 éves lányom sok mindenen keresztülment az utóbbi pár évben. 3 éve elmondtuk neki, hogy a férjem nem a vér szerinti apukája, az iskolában az év elején több alkalommal megalázták az osztálytársai elött, és most elvesztette a dédnagymamáját, akihez nagyon kötődött, szerette. Nagyon sokat beszélgettünk napi szinten, de sajnos magába zárkózik, nem adja ki magából. Beszélgetni, barátkozni nemigen szokott, ha beszélget is valakivel, lesüti a szemét, elfordul. Nagyon érzékeny lány, mindent a szívére vesz, sajnos a tragédia miatt még
jobban magába zárkózott, osztálytársaival nem beszélget, erős fejfájása van, illetve alig alszik valamit. A háziorvos enyhe nyugtatót írt neki, illetve fájdalomcsillapitót. Őszintén megmondom, nem szeretném nyugtatózni. Nem tudom, mit csináljak, segítségét kérném.

Kedves Móni!

Bátorítani szeretném, hogy hallgasson megérzésére a nyugtatókkal kapcsolatban. Bár a fejfájás mögött valószínűleg a szorongás áll, ennyi idősen nem feltétlenül a gyógyszer szedése a legjobb megoldás. A fájdalomcsillapító is csak részlegesen fog segíteni, hiszen csak a tünetet enyhíti, de a valódi problémára nem ad megoldást. Lányával valóban sok minden történt, ami lelkileg megterhelő. Az édesapjával kapcsolatos információk megrendíthették kilétében, és tovább nehezítette a biztonságérzetét és helyét a családban dédnagymamájának elvesztése. Ha emellett még az osztályban is kirekesztett és magányos, akkor érthető, hogy valahol kifejezi, jelen esetben a testével. A fejfájás enyhülése és eltűnése valószínűleg azzal kapcsolatos, ha megtalálja a helyét és biztonságérzetét a családban és valamilyen közösségben. 

Említette, hogy nem annyira szeret barátkozni, és nehezen beszélget. Pedig most valahogy azt lenne jó elérni, hogy kifejezhesse, ami benne van. Ezt megakadályozza a fent említett bizonytalansága a családdal, a világgal és önmagával kapcsolatban. Ezek oldására egyrészt a családon belül, másrészt a családon kívül (egy-egy kortárssal vagy valamilyen más közösséggel) lehet lehetőség, de valószínűleg nem verbális módon, beszélgetéssel, hanem valami egyéb területen. Jelen esetben ez egyelőre a fejfájás, ám jó lenne erre találni valami más csatornát. Pszichológussal folytatott munka, relaxáció is lehetőség erre. Azonban lehet, hogy egyéb lehetőségek is vannak még a pakliban. Mivel nem ismerem a lányát, Önnek, Önöknek kell rájönni, mi is lehetne az a tevékenység, ami megnyitja, feloldja. Én ebbe bevonnám a lányát is, hogy közösen ötleteljenek. A fejfájás nyilván már neki sem kellemes, így motiváltabb lehet a megoldásra. Van-e olyan hobbi, amiben teljesen el tud merülni (zene, képzőművészet, sport), vagy ami lehetőség kapcsolatteremtésre (szakkör, sportegyesület, tábor, hétvégi workshop)? Szokott-e írni naplót? Bár a kapcsolatteremtésen ez pont nem segít, de ki tudja fejezni magát egy biztonságos terepen.

Fontos lehet még az is, hogy olyan emberekkel találkozzon, akik hasonlót éltet át: legyen tapasztalata arról, hogy nincs egyedül, más is élt át ilyet: akár a gyász, akár az édesapja kiléte. Így láthat reakciókat is, hogy ki, hogyan reagált a helyzetre. A dédnagymama elvesztésével kapcsolatban a család is ilyen közeg, ha ki tudják mutatni, kinek milyen a veszteség, kinek mit jelentett a dédi-nagyi. Akár egy album nézegetése vagy egy régi sütirecept is megindíthatja at emlékezést, ami a lezáráshoz szükséges.

Ez csak egy pár ötlet, és a pszichológussal való közös munka célja lehet akár ez is, hogy megtalálják lánya nyelvét. A gyógyszerek helyett ez a cél hasznosabb, hiszen hosszú távú, és nemcsak a tünetre irányul.

Üdvözlettel

Standovár Sára