Tisztelt Hölgyem/ Uram!
Tudni kell rólam, hogy én egy 21 éves lány vagyok, akinek eddig nem nagyon jöttek össze a párkapcsolatai. Volt huzamosabb kapcsolatom (11 hónapos). Sajnos sokszor átvertek vagy az élet szólt közbe / elköltözés, tanulmányok/. 4 hónapja teljesen negatívan álltam a férfiakhoz. Megvolt az okom... De jött egy fiú, aki tényleg egész más volt. És nem mertem elhinni, de aztán mégis elhittem; "te jó ég, ő tényleg más". Másfél hónap után  beleestem. Elkezdünk járni, majd egyik pillanatról a másikra megváltozott, és szakítottunk. Máig nem értem, miért. Félve jártam be azokat a helyeket, ahol együtt voltunk. Ahol sétáltunk, ahol ettünk, ahol találkoztunk.
Van egy barátnőm, aki szintén nem szerencsés a pasikkal. Elég jóba lettünk, rendszeresen beszélünk telefonon. Sokat vagyunk a másiknál. Megbeszélünk mindent. Sírva hívjuk fel a másikat, hogy baj van, és akkor egyből sietünk a másikhoz. Szóval tényleg jó barátok vagyunk.
De múltkor voltam nála, és egyszer csak azt mondtam magamban, hogy "leszbikus vagyok!"
Nem tudom, honnan jött. Megijedtem. Mostanában elég sokszor nézek olyan sorozatot, amiben leszbikusok szerepelnek,  pl.: 12 évados sorozatnál a hetedikben kiderül (Vészhelyzet), vagy ilyen akár a Grace Klinika is. Illetve nemrég belefutottam az első egyéjszakás kalandomba, ami szörnyű volt.
Sose néztem "úgy " a nőkre. Csak, hogy milyen "szép a blúza", vagy 'de jó a csizmája', vagy hogy 'tényleg milyen szép a bőre, nem pattanásos'. Nagyon félek, hogy mi lehet velem. Kérem, írja meg, hogy Önnek mi a véleménye
Tisztelettel:
Egy 21 éves zavarodott lány

Kedves Borsó!

Bizonyára már Ön is többször hallotta, hogy a nemi identitás nem választás kérdése. Ez a kijelentés nem üres közhely, hanem tudományosan bizonyított tény. A modern agykutatás feltárta, hogy szexuális irányultságunk születésünk előtt, már az anyaméhben eldől. Ez persze nem jelenti azt, hogy a környezetet teljesen kizárhatjuk, hiszen a modellkövetés, valamint más, a szociálpszichológia tárgykörébe tartozó törekvéseink (pl. egy adott csoporthoz való tartozás igénye) jelentős szerepet játszanak életünkben.

Az Ön esetében sem hiszem, hogy olyan pálfordulást kellene keresni, amelynek köszönhetően szinte varázsütésre megváltozott volna szexuális irányultsága. Sokkal inkább a kétségbeesést, valamint az abból származó érzéseket sejtem a háttérben, amik persze szintén nem légből kapottak.

Nézzük meg, mi is történt.

Számos csalódás, kiábrándultság. Újabb remény, ami ugyanúgy szertefoszlik. A szakításra vonatkozó kilátástalanság, értetlenség haragot szül. Ez önvédő mechanizmus: nem akarok szembesülni a fájdalommal, nem akarom megélni a keserűséget, saját magam lebecsülését, ezért a másikra terelem a dühöt. Ez – mondhatni – rendben van, próbáljuk helyreállítani saját magunkat.

Ezzel egy időben a haragot nemcsak a volt partnerre vetítjük ki, hanem generalizáljuk: „minden férfi egyforma”. Ellenérzéseket támasztunk, s amint felfedezünk magunkban valami „férfiasat” (egyszerű dolgokra gondolok, mint a határozottság, az önérvényesítés, stb.), megrémülünk. Nem csoda, hiszen azonosulunk haragunk „tárgyával”.

Ám ez csak az érem egyik oldala.
A másik oldalon ott van a barátnő, aki hozzánk hasonló cipőben jár. Támaszt nyújtanak egymásnak, kialakul egyfajta érzelmi kötődés. Mindeközben ott dolgozik Önben a harmonikus párkapcsolat utáni vágy: epekedés a szeretet, az elfogadás iránt. Hirtelen meglátja, hogy ezeket a vágyakat részben a barátnőben találja meg, hiszen vigasztalja, erőt ad Önnek – egyszóval szereti és elfogadja. Jön az újabb rémület, amikor felteszi magának a kérdést: szeretem a barátnőmet? Leszbikus lennék?

Persze ez a szeretet és elfogadás nem azonos azzal, amit egy férfitől szeretne megkapni. Ugyanakkor a kudarcok által megrendült önkép és a fenti riadalmak éppen elegek ahhoz, hogy megkérdőjelezze saját magát.

Úgy gondolom, ha az önmagába, valamint a harmonikus nő-férfi kapcsolatba vetett hitét sikerül visszanyernie, az aggodalom és a hozzá társuló önigazolás-keresés is eltűnik. Amennyiben ehhez szeretne segítséget kérni, forduljon bizalommal szakemberhez.

Üdvözlettel:

Herceg Attila