Felismerve a lelki terrort, páromat 5 hónap után elhagytam. Nagyon nehezen sikerült, és egy „lelki bántalmazást” követően egy hét után még mindig úgy érzem, mint akit szó szerint megvertek. Volt már egy hosszú távú kapcsolatom, de ott nem volt agresszió, csak mérhetetlen közöny, ami itt is jelen volt, de most hamarabb felismertem ezt. Kérdésem a következő: annak már tudatában vagyok, hogy mi történt velem, és tudom, jól tettem, hogy kiléptem ebből a kapcsolatból azon az estén, mikor már úgy éreztem, hogy a párom fizikálisan is meg fog ütni. Az életerőm tényleg ilyenkor annyira "leszívódik", hogy fizikálisan betegnek és kimerültnek érzem magam? Ha így van, szeretnék tanácsot kérni, hogyan rövidíthető a gyógyulás. Nincs szerelmi bánatom, csak a szorongásos fáradtságérzet azóta is.

Kedves Tímea!

Gratulálok, hogy időben felismerte a bántalmazás tényét, és még mielőtt az önbizalma annyira sérült volna, hogy nem lép ki a kapcsolatból, mozdult, és lezárta a helyzetet. Természetes, hogy ilyenkor az ember tele van kérdésekkel: hogy választottam megint ilyen partnert, hogy kerültem megint ilyen helyzetbe? – és még számtalan kérdés szorongathatja. A megoldás tehát két oldalról közelíthető meg: tüneti és oki oldalról. A szorongás és az azzal járó fáradtság jól kezelhető relaxációval, illetve minden olyan tevékenységgel, ami feltölti, ami Önről szól. Szakítás után egyébként is fontos feladat, hogy újra magunkra találjunk, a saját erőből kezdeményezett tevékenységeknek ilyenkor kiemelt szerepe van. Legyen az egy hobbi, vagy a barátokkal töltött tartalmas idő, mind felszabadító tud lenni. Másrészt azonban a szorongásnak oka van – pszichológussal végzett közös munka segíthet rávilágítani a szorongás okára, és a jövőre nézve segítheti Önt, hogy a párválasztása(i) ne elhanyagoló, bántalmazó irányúak legyenek.

Üdvözlettel

Kovács Réka