17 éves lány vagyok. Eléggé nehéz időszakon megyek keresztül, amivel már nem bírok egyedül megbirkózni és feldolgozni, ezért is kérem az Ön segítségét. Egy barátom (és egyben osztálytársam) a hátam mögött kibeszél, a szememben meg a "legjobb barátnő" képét mutatja. De mindeközben bármit csinálok, úgy állítja be, hogy nem vagyok normális, úgy beszél velem, mint egy értelmi fogyatékossal. Pedig nem tartom magam annak. Nem is vagyok az. Egyfolytában megbánt. A múlt héten (tudom, ez csak egy ártatlan kamaszproblémának fog tűnni) egy nagy osztálybulit szervezett, csak épp engem nem hívott meg. Mindenki ott volt, csak én nem. Rá sem kérdezett hogy esetleg lenne-e kedvem elmenni, és ez az, ami igazán fáj. Aztán mikor rákérdeztem másnap, hogy miért nem hívott meg, az volt rá a válasza: "Mert így tartottam jónak". A szándékot sem látom rajta, hogy valami jóakarat lenne benne. Mikor felhoz valaki egy témát, és elkezdünk beszélgetni, elmondom a véleményemet, például hogy én a spanyol zenéket szeretem, ő meg egyből lehurrog, kinevet. Mert ő a magyar zenéket szereti. Vagy olyan angol szavakat használok, amik "neki nem tetszenek, többet ezt ne használjam". Dráma-tagozatra járunk mind a ketten, és egy darabot próbálunk, amiben neki elég hosszú és vicces szövege van. Mással nem tud jönni, csak azzal, hogy az ő szövege mennyire rossz, na de ő megoldja és milyen jól elő tudja adni, meg milyen eszméletlenül vicces. Persze azt várja, hogy én is agyondicsérjem, mert ha nem, megharagszik, és indul egy újabb pletyka. Tavaly egyáltalán nem ilyen volt, nagyon megváltozott, és nem értem, hogyan, azt meg pláne nem, hogy miért. És nemcsak én gondolom ezt, hogy ő már nem a régi. Vajon az én hibám? Tudom, hogy az ilyen embereket ki kéne zárni az életemből, de nem vagyok rá képes. Még bízom benne, hogy újra az az ember tud lenni, aki tavaly volt: kedves, megértő, vicces és számíthattam rá. De szerinte én változtam meg és velem van a baj. Az lenne a kérdésem, hogy mit tudnék csinálni ebben a helyzetben? Ne foglalkozzak vele? De mégiscsak az osztálytársam. Esetleg újra megpróbáljak vele beszélni? Nagyon kétségbe vagyok esve...

Kedves 17 éves lány!

Nagyon intenzív időszak egy fiatal életében a tinédzserkor, amikor a szerepeinket próbálgatjuk, a helyünket keressük egy közösségben, amikor azt tanuljuk, hogy mitől leszünk népszerűek, sikeresek. Sokszor látjuk, hogy ezekben a próbálkozásokban sok kegyetlenség, bántás tud születni. Jó esetben ez az évek során szerzett tapasztalatokkal kikopik, de vannak felnőttek, akiknél megmaradnak ezek a viselkedésminták.

Ameddig tehát az osztálytársa előnyt élvez ezzel a viselkedéssel, nagy eséllyel folytatni is fogja. Ha elég értelmes, akkor a szóbeli visszajelzés is visszatartó erő lehet, ha nem, akkor viselkedéssel kell tudtára adni, hogy így nem érhet el előnyt. Szerencsés, ha a visszajelzés nem csak Öntől jön, hanem más osztálytársak is jelzik, hogy ez a viselkedés nem elfogadott.

Sokszor látjuk, hogy ezek a kegyetlenkedések azok felé irányulnak, akikkel korábban jó viszonyt ápoltak, mert valahogy őket akarják “legyőzni”, megmutatni, hogy ők népszerűbbek. De ha azt tapasztalja, hogy ezzel nem éri el, amit akar, előbb-utóbb abba fogja hagyni. Addig pedig nem érdemes a kegyeit keresni. Ha látja, hogy mással barátkozik, és köszöni szépen, jól van a barátsága nélkül is, lehet, hogy előbb észhez tér.

Keressen új barátokat, érezze jól magát. Jót tesz kiszabadulni az egész éves terhek alól, kicsit más megvilágításban lehet ilyenkor látni, hogy mi is fontos valójában. Mert persze osztálytársak, de már csak egy évig, és annyi kaland vár Önre, nemcsak a kegyetlenkedő volt barát.

Üdvözlettel
Kovács Réka