Tavaly május óta külön élünk kisfiammal (5 éves) volt férjemtől. 2 hetente látogatja gyermekünket. Kisfiam nem akar vele menni láthatáskor. Hangosan sír és kiabál, hogy
maradni szeretne. Ha kérdezem, miért nem akar menni, csak azt hajtja, hogy nem akar menni. Ha arról kérdezem, hogy telik az apukánál töltött idő, elzárkózik és nem beszél róla. Volt férjem szerint jól érzi magát nála. Kisfiam egyáltalán nem beszél és nem is akar beszélni róla. Én azt gondolom, hogy ennek biztosan van valami oka. Teljesen tanácstalan vagyok. Csak azt látom, hogy sír, és cserben hagyom, hogy akarata ellenére kényszerítem, hogy elmenjen. Mit javasol? Pszichológushoz vigyem? Vagy hogyan könnyíthetném meg az elviteleket?

Kedves Anyuka!

Sokszor még felnőttként is nehéz megfogalmazni, hogy valamihez miért nincs kedvünk, ötévesen pedig ez a legritkább esetben sikerül, kiváltképp érzelmileg ennyire intenzív helyzetben. Emellett ennyi idős korban még a szülők érzéseinek, ki nem mondott fantáziáinak igen nagy szerepe van. Így első körben azt kérdezném, hogy Önben milyen érzések vannak a volt párjával kapcsolatban. Hogyan engedi el a gyermeket? Jó érzéssel? Vannak félelmei? Mi van az Ön fejében, vajon a fia miért nem szeret az apjához menni? A másik oldalról is fel lehet tenni ezeket a kérdéseket: a volt párja hogyan várja a fiukat? Illetve az Önök kapcsolatát sem szabad figyelmen kívül hagyni: milyen most az Önök kapcsolata? Milyen volt a válás?

Ebbe a kétszemélyes helyzetbe kell beleképzelnünk a kisfiút: ő ebből mit él(t) meg? Hogyan sikerült számára átadni mindazt, ami Önök között történt? Mit tud arról, hogy Önök miért váltak el? Hogyan beszélnek a jelenlétében egymásról? Mi az üzenet a gyermek felé, amikor szóba kerül anya/apa? Nem tudom, hogy a fenti kérdések mentén sikerült-e kapaszkodót adni a megoldáshoz, de a tapasztalatom az, hogy a szülőkben élő sérelmek, fájdalmak, amik egy válás kapcsán keletkeznek akár ki nem mondott módon (és néha kimondva is), gesztusok szintjén is nyomot hagynak a gyermekben, ami aztán a másik szülővel való kapcsolatban jelentkezik.

Bár azt nem írja, hogy mióta áll fent ez a probléma, azt érdemes tudni, hogy ötéves kor körül a fiúk amúgy is fokozottan vágynak az édesanyjukra, így elképzelhető, hogy csupán erről a fejlődési szakaszról kell beszélnünk a tünet kapcsán. Ha nem változik a helyzet, vagy romlana, valóban érdemes gyermekpszichológus segítségét kérni, aki segít a probléma mögé nézni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka