41 éves vagyok, a párom 42. Három gyermekem van, 25-21-10 évesek. A férjemmel 11 éve élünk együtt. Nagyon szeret, én is őt, de valami miatt üresnek érzem az egészet, laposnak És sajnos már kétszer megcsaltam, ami nagyon bánt, ez az utolsó öt éven belül történt. Beszélgetünk, de közös programok kettesben nincsenek, soha nem is voltak. Azon gondolkozom, mit tegyek, nem akarok válni, de nem is akarom másnál keresgélni, ami hiányzik, nem tudom, miért, de azt érzem, hogy nekem kevés ez így... Mit tudna tanácsolni?

Kedves Hölgyem!

Levele kapcsán bennem annyi kíváncsiság és kérdés támadt, hogy szinte nem is győzöm magamban tartani. Ezt a lelkesedést szeretném Önnek valahogy átadni. Mert nem az én kérdéseim és kíváncsiságom a fontos - hanem az Önöké! Saját maguk, és egymás, valamint a kapcsolatuk iránt.

Fontos összetevője még a helyzetüknek az életszakasz is, amelyben tartanak: az Ön gyerekei már kirepültek a családból (ha ténylegesen esetleg még nem is, de érzelmileg valószínűleg már igen), a közös gyerekük is egyre inkább a külvilág felé fordul. "Üres fészek szindróma" tehát, ha a családi rendszer felől nézzük, és életközépi válság, ha pusztán az életkoruk felől. "Mit kezdjünk egymással párként most, amikor már nem elsősorban szülők vagyunk?", illetve "Meddig jutottam a céljaimban életem delére? Mit vihetek még véghez, amikor a felén már túlvagyok?".
Mindkét helyzetben a természetes változás folyamata okoz egyfajta krízist, ami a szó eredeti jelentése szerint is veszély - vagy esély. Veszély, mert megborul a korábbi egyensúly, de esély a megújulásra is. A nehézség, hogy többnyire mindkettőre vágyunk egyszerre: a "régi" megnyugtató biztonságára, és az "új" érdekességére, izgalmára. Ráadásul egy házasságban megpróbálunk együtt változni, ami a legnagyobb kihívások egyike...

A szívemhez kaptam. Soha nem is voltak közös programjaik kettesben??? Akkor önmagában ezért is itt a legfőbb ideje, hogy elkezdjék! A közösen szerzett élmények a legjobb talajt adják az elmélyültebb, lényeget érintő kapcsolati témák megbeszéléséhez is - azon túl, hogy természetesen önmagukban is szórakoztatóak. Mi az, ami hiányzik? (Pl. mit vélt megtalálni a szeretői kapcsolataiban...?) Mit csinálnának külön-külön szívesen - ezeket mind ki lehet próbálni együtt is. Mit veszíthetnek? Legfeljebb nem tetszik, és utólag jót lehet nevetni az egészen. De kiderülhet közös érdeklődési terület is, ami hosszabb távon is gazdagíthatja az életüket, kapcsolatukat.

A végére még hadd "szúrjak" egyet: aki a másikat unja, az önmagával nem elégedett. Engedje meg magának, hogy felfedezze saját magát, illetve a férjének, hogy rátalálhasson elfeledett, vagy eddig rejtett oldalaira. Ébressze fel kíváncsiságát, nyitottságát a partnere felé! Ebben a női bölcsesség, praktikák sokat segíthetnek.

Üdvözlettel

Simon Sarolta