Az a gondom, hogy van egy nem egészen 12 éves kamasz lányom, akinek az érdeklődését egyszerűen semmivel nem lehet megragadni. Kiskora óta próbálkoztunk nála: szakköröket javasoltunk, hogy próbálja ki (tánc, sport, stb.), de nem erőltettük, meséltünk érdekességeket a világ dolgairól, de igazából kevés érdeklődéssel viszonozta. Hoztunk ki a könyvtárból ismeretterjesztő könyveket több témában, de érdektelen volt minden számára. Nehezen próbál ki új dolgokat: mindenre van magyarázata, hogy miért nem, és mondja is, hogy minden olyan unalmas. Régebben kreatívkodott, de már ahhoz sincs kedve. Egyedül úszni jár, szereti, de nem érzem, hogy annyira fontos neki. Az iskola nem érdekli, jó tanuló, de talán ez az első év, hogy már év elején is utálja az egészet. Pedig jó tanuló (eddig...), de most év elején már hármasokat gyűjtöget, és nagyon ki van bukva, hogy mennyi mindent kérnek tőle a suliban és utálja az egészet. Megértem, mert nem biztos, hogy túl érdekesen oktatnak. Otthon hiába próbálunk érdekesen mesélni az iskolában hallott dolgokról, nem kötik le. Másrészt nincs kötelességtudata, se kitartása céljai, dolgok iránt.
Ez a két dolog: a motiválatlanság és az, hogy a dolgokért tenni kell, nincs meg benne, ez aggaszt minket. Egyébként a család életében nincs olyan dolog, ami őt megviselhetné. Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehetne őt kimozdítani?
Köszönöm előre is a választ.

Kedves Édesanya!

A legjobban az érdekel, vajon mit ért az alatt, hogy "a család életében nincs olyan dolog, ami őt megviselhetné"?! Én elsősorban arra biztatnám, hogy ennek próbáljon, próbáljanak utánajárni. Annyi minden lehet ugyanis, ami a saját családja működésében zavarhatja, de legalábbis elgondolkoztathatja a 12 éves kamaszt! Ez még az a kor, amikor még elég fontos a család, a családi kapcsolatok, a szülőkhöz, testvérekhez fűződő érzelmi kötelék milyensége meghatározó - de már nincs meg a gyermekkor közlékenysége, amivel az őt foglalkoztató kérdéseket, dilemmákat nyílttá tehetné. Vihar előtti csend ez a kiskamasz-kor, a felnőtteket idegbajba kergető elzárkózásé, unatkozásé, lustaságé, motiválatlanságé, céltalanságé. A gyermeki "csodavilág" békéje és bizakodó derűje már odalett, de még a kamaszkori, önfelfedező, világmegismerő, kritikus és hegyeket megmozgatni képes tűz nem lángolt fel.

Ebben az állapotban tengeti napjait az unalmas, de teljesítményt követelő iskolában, frontális, tények elsajátításán alapuló oktatási keretek között - amiről a szülei is megerősítik: nem érdekes. Mindenki "mesél" neki valamit - de ő már kinőtt a mesevilágból! Mit tesznek ővele, körülötte? Mi történik? Kik az ő példaképei? Mi mindent és mi mindenért tesznek a szülei, rokonai, ismerősei? Milyen célokat, értékeket tartanak fontosnak, milyen sikereket ünnepeltek, milyen kudarcokat és hogyan könyveltek el? Mennyire motiváltak, mit élnek meg kedvelt tevékenységeik közben? Mit csinál együtt a család? Vannak-e barátai? Mennyire érthető számára, hogy mik lennének a kötelességei - mennyire neki való, a személyéhez és életkorához mért kötelességeket mérnek rá?

Rengeteg hiányt fogalmaz meg levelében - nagyon érdekes lenne, hogy mi az, ami "van". Amire lehet építeni! (Kapcsolatok, érdeklődés stb.) Ezt a fontos átkeretezést akár gyermekpszichológussal folytatott személyes konzultáció is segítheti - Önnek, Önöknek, tehát a gyermek szüleinek. A szakember aztán segíthet azt is eldönteni, hogy szükséges-e a lányuknak találkozni vele, vagy milyen más beavatkozást ajánl, tart szükségesnek.

Üdvözlettel

Simon Sarolta