Férjem ún. kulturális ivó. Vagyis minden étkezés előtt és után iszik valamilyen alkoholos italt. Ha késve jut hozzá, akkor feszült, ideges. Viselkedése gyakran szélsőségesen negatív, passzív-agresszív. Mereven ragaszkodik ahhoz, amit ő gondol jónak, semmit nem tudok vele megbeszélni, vagy közösen átgondolni. Úgy érzem, hogy neki nem számít az, mit gondolok, mit szeretnék
én - vagy visszautasítja, vagy szabotálja a kéréseimet, ha éppen nem haragszik értük. Nagyon dühös tud lenni rám is, másokra is.
A kérdésem az, hogy van-e kapcsolat az iszogatás és az ilyen viselkedés között, vagy eleve kapcsolatképtelen is lehet valaki, és talán azért iszik?
Köszönettel várom a választ.

Kedves Feleség!

Az első dolgunk, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba (!): mit is ért Ön pontosan az alatt, hogy a férje „iszogat”?! Ahhoz, hogy változtatni tudjon, tudjanak, először is elengedhetetlen szembenézni a valósággal.

Nehéz kérdés, és szakmacsoportonként ki-ki máshogy értelmezi az alkoholfüggőség, a szenvedélybetegség fogalmát. A WHO általános definíciója szerint nagyivónak az tekinthető, akinek szeszfogyasztása olyan mértéket ér el, hogy az észlelhető testi és szellemi zavarral, egészségromlással, a személyközi viszonyok károsodásával jár, károsítva az ivók társadalmi és anyagi helyzetét. Alkoholbetegnek azt a személyt tekinthetjük, akinél a testi és/vagy lelki függőség is kialakult. Az Ön férjére bizony több tétel is igaznak látszik erről a listáról.

Hozzávetőlegesen meghatározható az az alkoholmennyiség, amelynek elfogyasztása még nem vezet függőség kialakulásához (de fontos, hogy az alábbi számadatok nagy általánosságban értelmezhetők). Férfiaknál heti 21 egység alkoholos ital elfogyasztása tolerálható, legalább két alkoholmentes nap közbeiktatása mellett. Nagyivók azok a férfiak, akik heti 50 egység szesznél többet fogyasztanak. Egy egységnek számít egy pohár sör (425 ml világos vagy 285 ml barna sör), egy pohár bor (100 ml fehér vagy 60 ml vörös bor) és 3 cl tömény alkoholos (égetett szeszes) ital.

A célom nem az, hogy riogassam, sokkoljam, vagy védekezésre késztessem Önt. Hanem hogy felnyissam a szemét: itt baj van, Önnek, a férjének, a családjuknak segítségre van szüksége, hogy ezt az állapotot megszüntessék, életvitelüket testileg és lelkileg egészségesebb irányba terelhessék.

Helyesen gyanítja, a szenvedélybetegségek kialakulásához egyrészt hozzájárul egy sajátos lelki alkat, melynek leírása szerint megfelel az Ön férje. Aztán persze a betegség, a hozzászokás során fel is erősíti a rossz működésmódokat. Másrészt, ezzel erős összefüggésben kapcsolati összetevője is van: hiszen a szer (jelen esetben a szesz) valamit helyettesít – olyan kapcsolati minőséget, amit valaki nem élt meg, nem kapott meg, nem volt képes megélni (ennek oka rendkívül sokféle lehet). A mi kultúránk beágyazott, kézenfekvő, sajnos szinte elfogadott „megoldása” erre rengeteg esetben az alkoholizmus.

Kedves Feleség! Nagy felelősség nyugszik a vállán, de egyben lehetőség is: a változtatásra. A saját, férje, családja életét illetően. Arra biztatom, hogy mielőbb térképezze fel a környékükön elérhető terápiás rendelések valamelyikét! Ami kapcsolatban romlott el, azon kapcsolódva lehet javítani. A gyógyuláshoz persze elengedhetetlen a beteg saját akarata, motivációja is. Ennek esetlegesen tartós hiányában azt is meg kell majd fontolnia, hogy mikor van az a pont, amikor az Ön saját élete, boldogulása lesz a fontosabb.

Sok erőt, kitartást, józan ítélőképességet kívánok a feladathoz!

Simon Sarolta