Én 18 vagyok, a barátom 22 éves, körülbelül másfél éve vagyunk együtt, de a múltunk elég bonyolult, egyszer már voltunk együtt, de akkor csak pár hónapig. Mikor újra összejöttünk, hosszú ideig titkolta az ismerősei előtt, én pedig kezdetektől fogva felvállaltam. Tényleg nagyon komolyan meg kellett dolgoznunk a kapcsolatunkért. Egyébként sem egy városban élünk, tehát ez még egy kicsit nehezíti a dolgunkat. Rengeteg komoly veszekedésen, vitán vagyunk túl. Mindig... bár nem mindig könnyen, de sikerült megegyeznünk. Általában én vagyok az, aki a megbeszélést kezdeményezi,
mert ő szereti inkább csak elfelejteni a problémát. Mostanában megint egy kritikus korszakban vagyunk, amin én szeretnék túllendülni, de egyre inkább úgy érzem, hogy ő csak nehezíti a helyzetet. Egyik problémánk egy konfliktus megbeszélésében, hogy gyakran hozakodik fel nekem régi, már megbeszélt problémákkal. Tegyük fel, már bocsánatot kértem régen valami miatt, megbántam, és ezt vágj a fejemhez. Ehhez hozzájön még az, hogy gyakran volt veszekedésünk féltékenység miatt. Tudni kell rólam, hogy én fiúkkal is könnyen barátkozom, szeretem is a társaságukat, és emiatt gyakran megharagudott rám. A mostani legfőbb problémánk pedig, hogy nem teszik neki, amit csinálok, beleköt a dolgaimba. Gyerekes dolgokon kapunk össze, én sem piszkálom, hogy ő szabadidejében éppen mit csinál vagy bármi, ha az rám semmi rossz hatással nincs. Tudom, hogy ez csak az én szemszögem és így nehéz lehet tanácsot adni, de egyszerűen nem tudom már, hogy hogyan beszéljek vele. Az a helyzet, hogy mindketten elég erős személyiségek vagyunk és makacsok, mégis mindig én szánom rá magam, hogy engedjek. És az sem segít, hogy a távolság miatt csak telefonon tudunk beszélni, és ha kedve tartja, rám nyomja a telefont. Már kezdem megunni, hogy egyfolytában veszekedünk, pedig nagyon szeretem. És tudom, hogy ő is szeret engem, de az indulatai gyakran erősebbek ennél. Nem tudom, mit tehetnék - hogy zárjuk le ezt a veszekedős időszakot?

Kedves Fiatal Lány!

A "veszekedős időszak" lezárásához nem ártana kicsit jobban tudni, hogy valójában mi is ezeknek a veszekedéseknek a tárgya...? Két témát említ, ami kicsit megfoghatóbb: a féltékenység és a megbocsátás. Fontos lenne utánajárni, hogy vajon ezek (és a kevésbé körülírható konfliktusforrások) mögött mi is rejlik. De még mielőtt ebben elmélyülnénk, hadd osszam meg az aggodalmaimat. Először is, tényleg bonyolultnak tűnik a helyzetük: amit a korábbi kezdetről ír, hogy nem voltak szinkronban egymás, ill. kapcsolatuk felvállalásában, fontosnak tartom. Ez már önmagában is rengeteg kérdést felvet: vajon mi lehetett a felszíni, és a valódi ok? Hogy érintette ez Önt?

Az is rejtély, miért szakítottak végül, mint ahogy a kapcsolat "felmelegítésének" háttere sem jelenik meg levelében. Pedig ezek a mozzanatok mind-mind jelentős kapcsolati történések, lezajlásuk mikéntje meghatározó a mostani helyzet szempontjából, illetve abban, hogyan állnak jelen pillanatban egymáshoz, a kapcsolatukhoz. Ki kezdeményezte a szakítást ill. újrakezdést, és a másik hogyan reagált? Mit tettek azért, hogy a korábbi, részben talán a szakításhoz is vezető jelenségek ne ismétlődjenek meg? Mit jelent Önnek - és mit a fiúnak, ill. kinek-kinek mit a saját és a másik részéről, hogy "komolyan megdolgoztak" a kapcsolatukért?

Ráadásul egy sok kihívást rejtő formát, a távkapcsolatot választották... ez a felállás megint csak önmagában is rengeteg kihívást tartogat (pl. igen kedvez az arra érzékeny típusnál a féltékenység kialakulásának is) - és ilyen esetben különösen nagy jelentősége van a felek minél nyíltabb kommunikációjának.

Végül: semmit nem ír arról, hogy mi az, ami Önöket összetartja?! Milyen örömök, közös tevékenységek, kisebb-nagyobb célok stb? Annyival "intézi el" ezt a lényegi területet, hogy Ön nagyon szereti ezt a fiút, illetve hogy tudja, ő is szereti Önt. Ne vegye zokon, hogy így fogalmazok, de ez most édeskevés lesz (vö. Pál Ferenc előadásaival, akit ezúton melegen ajánlok a figyelmükbe). Mint ahogy láthatóan a "problémák megbeszélése" - annak módja, mélysége miatt...? - nem vezet megbocsátáshoz...

Valahogy olyan megfoghatatlannak tűnik nekem ez az egész. Mintha csak "elméletben" létezne. Ezt mutatja számomra a "valamit tettem, ami neki fájt, megbántam, bocsánatot kértem, újra a fejemhez vágja"-mintázat például. Vajon mennyire van emögött egymás mélyebb megértése? Mennyire képesek feltárni egymásnak, ami igazán fáj, ami igazán jólesik? Illetve: mi történik a tettek, cselekedetek szintjén?! Szóval: egymás, illetve a kapcsolatuk értékeinek újrafelfedezése, ünneplése; egymás szeretgetése, kényeztetése az ő számára leginkább érthető szeretetnyelveken (vö.: Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv - Egymásra hangolva); a közös célok, tervek megfogalmazása; az egyéni célok kifejezésének megengedése, elfogadása, azoknak a kapcsolattal való összehangolásának kérdésköre; egyéni igények aprólékos megfogalmazása a távkapcsolat működtetésében; közös "problémázás" helyett közös megoldáskeresés - ilyen javaslataim vannak. Önre, úgy tűnik, az a feladat is hárul, hogy (kezdetben?) próbálja meg fokozott türelemmel és elfogadással, valamint az önkifejezésben mintaadással segíteni a párját, a helyzet megoldását - abban a reményben, hogy a befektetése megtérül, és kettejük kiegyensúlyozottabb közös erőfeszítése követi majd.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta