Van két gyermekem, akik alapellátásban vannak. Mindkét gyermek más anyától van. A nagyobbiknak az anyjától megvonták a szülői felügyeleti jogot. A kisebbik anyjával nevelgetjük a gyerekeket. A nagyobbik édesanyja közben meghalt. De a nagymamája még él, akinek kapcsolattartási joga van. Ő az iskolával felvette a kapcsolatot és mindent ellenünk próbál intézni. És akit csak tud, ellenünk fordít. Elindította a lavinát, hogy a gyermekünknek  pszichológushoz kell mennie! Amibe mi nem szeretnénk beleegyezni. Amit szinte ránk akarnak erőltetni. Kimondták, hogy alapellátásban élő szülőnek is kell a beleegyezése. És ha nem egyezek bele, VÉDELEMBE veszik a gyereket, mert akkor már kötelezhetnek erre. A kérdésem az lenne, hogy ez valóban igaz lehet, vagy csak fenyegetéssel próbálnak eredményt elérni?  Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Kedves Cinke Papa!

Levele alapján az Önök helyzetéről kétféle gondolatom támadt: az egyik gondolat-csomagban feltételezéseim vannak, a másikban meg sok-sok kérdés… kezdjük az elsővel:

Nagyobbik gyermekére nehéz feladatot rótt az élet: az édesanyja, ki tudja, hogyan, miért, elhagyta őt, majd kapott egy mostohaanyát, aztán egy féltestvért is, akivel osztoznia kell „megmaradt” szülője, az édesapja szeretetén, figyelmén. Végül idejekorán el kellett szenvednie édesanyja teljes elvesztését is. E folyamat közben ráadásul mindenféle segítő intézménnyel, szakemberrel találkozott, ami valószínűleg  ezek legjobb szándékát feltételezve is még viszontagságosabbá tette az egészet. Ahogy innen látom: van mit feldolgoznia! Persze nem lehetetlen, mert adott hozzá sok erőforrás: család veszi körül, iskolába jár, és még a gyermekvédelem is óvó figyelemmel követi a családjuk sorsát (remélem, így van). A feldolgozásban sokat segíthet egy gyermekpszichológus is neki – sőt, Önnek is… hiszen, úgy látom, Önben is sok kavargó érzés munkál az egész helyzettel kapcsolatban, amit egy külső, megértő, de semleges szempont segíthet elsimítani.

Például: a nagymama intézkedései valóban ellenségesek? Vagy lát valamit, amit Ön nem, amin lehetne, kellene javítani, segíteni, és ezért próbál – nem biztos, hogy a legszerencsésebb eszközökkel, de mégis tenni valamit? Mivel érvel a pszichológus mellett – lehet, hogy érdemes volna meghallgatni, megfontolni? És biztos, hogy az a szándéka, hogy Önök ellen fordítson másokat – illetve, hogy is tudná ezt megtenni…? Úgy látom, sok-sok félreértés van itt a háttérben, amit fontos lenne tisztázni. Ha már ott vannak Önök körül a segítő szakemberek, használják őket! Önök is kezdeményezhetnek a Család- és Gyermekjóléti Központnál pl. esetkonferenciát, ahova eljön a gyermek, Önök, a családsegítőjük, a nagymama, a pedagógus (illetve, akit még fontosnak tartanak)! Egy ilyen közös találkozáson mindenki véleményt nyilváníthat, és közösen hozhatnak döntéseket – hiszen mindannyiuknak dolga van ezzel a gyermekkel, mindannyian felelős felnőttek! Az ő érdeke itt a lényeges, nem a feje fölött, illetve egymás háta mögött, félreértéseken való vitatkozás.

Ha Ön szerint nem is kell pszichológus: működjön együtt, és egyezzen bele a vele való találkozásba! Bátran mondom: ártani nem árthat, viszont együttműködése enyhíthet a feszültségeken. (Látom Önben a nyitottságot: hiszen nekem is írt!) Mitől tart, mi bajt okozhat ez? Az együttműködés hiánya az, ami miatt a védelembe vételre a családsegítő javaslatot tehet, szerintem nem érdemes efelé menniük! Ha csak bolha van, ne csináljanak belőle elefántot. A bolhát viszont közös erővel távolítsák el – mindannyiuk számára könnyebb lesz az élet.

Üdvözlettel

Simon Sarolta